Hív a természet!

cica

A hosszú bezártság után felüdülés mindenki számára sétálgatni egy mezei vagy erdei úton, piknikezni, szalonnát sütni a szabadban.

Sajnos, a jó idő beköszöntével felélénkültek a kullancsok is, melyek nem nemcsak ránk, emberekre nézve veszélyesek, hanem kutyáink, macskáink számára is.

Súlyos következmények

Minden második kullancs hordozhat az ember számára is veszélyes kórokozót. Az általuk okozott legismertebb megbetegedések a Lyme-kór és az agyvelőgyulladás. Utóbbi ellen védőoltással is védekezhetünk, egyébként pedig segít a réteges öltözködés, a kullancsriasztó spray vagy krém használata. A Szlovák Közegészségügyi Hivatal tájékoztatása szerint a kullancsok által okozott megbetegedések száma évről évre nő, tavaly 175-tel többen kapták meg a Lyme-kórt, mint az előző évben, az agyvelő-gyulladásos esetek száma pedig megduplázódott.

Kullancsok nemcsak az erdőkben fordulnak elő. Bárhol számíthatunk rájuk: mezőn, parkban, de még a kiskertben is.

Védjük házi kedvenceinket!

A kutyát még a legnagyobb vírusveszély idején is sétáltatni kell, a házimacskák nagy része pedig – a szobai típusokat leszámítva – jóformán csak enni jár haza. Természetes tehát, hogy a kullancs okozta fertőzés fokozottan veszélyezteti őket; az egyik legsúlyosabb betegség kutyáknál a babesiosis, amely a fertőzés után 10–20 nappal jelentkezik, súlyos vérszegénységgel jár, és gyors állatorvosi beavatkozás hiányában végzetes is lehet.

Lucia Kováčová állatorvos több módot is ajánl a megelőzésre. Beváltak az 5–8 hónapos védelmet adó gyógyszeres nyakörvek és az egy hónapig hatékony, nyakba cseppenthető szerek, az úgynevezett spot-onok. Újabban megjelentek szájon át adható készítmények is; a legújabb sláger, a rágótabletta három hónapig véd. Legjobb, ha ezeket állatorvosi rendelőben szerezzük be. Semmiképp ne vegyünk megbízhatatlan helyről származó olcsó árut.

Fontos tudni!

Még a legmegbízhatóbb védelem sem lehet százszázalékos: kullancsokkal túlságosan szennyezett környezetben egy-egy példány áttörheti a védelmet. Emiatt a sétáltatást lehetőleg azokra a helyekre korlátozzuk, ahol a kullancsok nem szaporodtak el jelentősebben, séta után pedig keféljük át az állat szőrét.

Hogyan távolítsuk el?

Ne tegyünk olajat vagy krémet a befúródott kullancsra, mert az oxigénhiánnyal küzdő rovarból még több vírus juthat házi kedvencünk vérkeringésébe. Ugyanezért nem szabad a kullancs potrohát megfogni, megnyomni. Legjobb, ha pinzettával, még jobb, ha kullancskiszedő csipesszel vagy kanállal (ezek gyógyszertárban kaphatók), közvetlenül a bőrfelszínen megfogjuk, és óvatosan, csavaró mozdulatokkal vesszük ki a bőrből. Ha nem boldogulunk, inkább keressünk fel egy rendelőt.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/22. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?