Egy álommotorozás szomorú vége

Mindenre emlékszik, magánál volt. Feküdt egy bokornál, a négy hónappal előtte vett négykerekű álommotorja mellett. Egy évig spórolt rá, míg beteljesülhetett a szíve vágya; a család nem nagyon örült neki, kivéve az ötéves kisfiát, Dávidot. „Egyedül levettem a sisakomat, még megfordultam, s kiabáltam a többi motorosnak, hogy jöjjenek segíteni. Mondtam nekik, hogy ne a 112-t hívják, hanem mindjárt próbálják a helikoptert, mert szörnyű égető fájdalmat éreztem a lábamban. Először azt hittem, hogy a kavicsrakásnak ütközve nyílt törés lett a combomon, de nem volt vér sehol, és más nyoma sem annak, hogy mitől sajog ennyire a combom. Akkor mindjárt tudtam, hogy baj van.” Ahogy mesél, újra visszatér a borzalmas emlék, s újra átéli az óráknak tűnő keserves perceket, a kegyetlen fájdalmat. De emellett is sikerült megőriznie a lélekjelenlétét, hogy felhívja a feleségét, Adriánát: jöjjenek, és irányítsák oda hozzá a mentősöket.

Nagy volt a baj

Nemcsak a mentő érkezett meg, hanem a rendőrök és a tűzoltók is, és mindjárt bebizonyosodott, hogy igaza volt, amikor azt kérte, a légimentőt hívják. Helikopterrel szállították Pozsonyba, a ružinovi kórházba, ahol kiderült, hogy valóban nagy a baj. „Átestem egy gerincműtéten, a 12-es csigolyám ugyanis pozdorjává tört, kiszedték a gerincvelőmből a szilánkokat, melyek átszúrták a velőt. Ráadásul a 3-as és 4-es csigolyánál bevérzés keletkezett, emiatt át kellett vágni a gerincvelőt vérrel ellátó ereket, ezután pedig a csigolyákat fixálták két rögzítőlemezzel. Beňuška doktor hála Istennek megmentett, amennyire lehetett. Mondták, hogy végződhetett volna rosszabbul is. Nekem az volt a furcsa az egészben, hogy nem látszottak rajtam sehol az ütközés nyomai, nem voltak zúzódások, kék foltok, törés. Teljes felszerelés volt rajtam, s vigyáztam, mert féltettem a motort, örültem, hogy végre megvehettem egy kereset és két kisgyerek mellett, a feleségem ugyanis anyaságin volt a hároméves Rebekával.”

Két hét után tolókocsi

December 22-én műtötték, két hét után lekerült a rehabilitációs osztályra. „Rámenős voltam, ott mindjárt az első héten tolókocsiba ültem, nem bírtam megmaradni az ágyban. Hétfőn öt, másnap négy, pénteken már csak egy nővérkére volt szükség, hogy segítsen a kocsiba ülni. Három héttel a műtét után már egyedül lementem a büfébe” – dicsekszik.

A kórházból Kovácspatakra került, ott három hónapot töltött. A baleset következményei, sajnos, nem múltak el. A 12-es csigolyától lefelé megbénult, nem mozog a lába, gondjai vannak a vizeléssel és a széklettel is. Bár a feleség életerős asszony – ahogy Gyuri jellemzi –, a családot megviselte a tragédia, de összeszedték minden erejüket, mert tudták, hogy a családfőnek szüksége van a támaszra. Lelkire és anyagira, mert az utókezelés rengeteg pénzbe kerül. A család és a támogatók segítségével, a jótékonysági akcióknak hála – az egyik legnagyobbat unokatestvére, Pisti szervezte Vajkán –, tudják összekuporgatni rá a pénzt.

„A legnehezebb feldolgozni azt, hogy talán soha nem adhatom át a gyerekeimnek, amit én kaptam a szüleimtől, nagyszüleimtől – a természetbe járást, a szántáson vagy a tarlón való futást, a téli korcsolyázást, hogy nem mehetünk le együtt a Duna-partra” – mondja Gyuri. Röviddel azután, hogy mindezt próbálom megvétózni azzal, hogy megteheti, csak épp másképp, tolókocsiban, tudatosítom, hogy amit én nem üres vigasznak szántam, esetleg másképp hat, de a szavai meggyőznek, hogy nem lőttem mellé. „Most ott tartunk, hogy ha kimegyünk futni, akkor apával versenyzünk, csak apa kerekesszékben szalad, megtanultak mellettem sétálni úgy, hogy fogják a kezemet.”

Minden sínen volt, amíg...

„A baleset előtt a munkám volt a hobbim” – mondja határozottan. Villanyszerelő volt egy diószegi cégnél, ahol gépeket javított. Miután kitanulta Érsekújváron a szakmát, hiányzott valami, ezért a komáromi ipariban tett egy újabb érettségit, hogy álmait követhesse. „Mindig a gépek körül sündörögtem, hol a mechanikai, hol a villamossági részét bütyköltem. Ezért a balesetet követően kilátástalannak tűnt a helyzetem. Gondoltam, mégis más, ha az ember tolókocsiban egy irodában, számítógép előtt ül.” Úgy érzem, megint közbe kell szólnom. Sikeres paralimpikonok példájával hozakodom elő. „Nekem is van barátom köztük, Radoslav Malenovský, aki világ- és Európa-bajnok sportlövő – veti oda. – Az én történetem még nagyon friss, most kezdődik...”

Igazat kell adnom neki. Jelenleg az a fontos, hogy a lehető legjobb állapotba kerüljön. Ha nem lesz is olyan, mint valaha volt. „A család a baleset előtti négy hónapban a legszebb napokat élte, sikerült új munkahelyet és házat találni, hitelt kaptunk, visszaköltöztünk Bősre, hogy közelebb legyünk anyuékhoz, s a gyerekek is tudjanak oviba járni. Szolidan, de csodásan éltünk, büszke voltam magamra, hogy két kicsi mellett, amikor a nejem anyaságin, mégis meg tudtuk venni a házat, fizetni a törlesztőt, egyről a kettőre jutottunk. Próbáltam minél többet túlórázni, csak a munka mellett szerettem volna egy pihenős hobbit is, amivel lekötöm magam, kimegyek a természetbe, kikapcsolom az agyam. Hogy ne egyik műszak váltsa a másikat, közben még az éjjeli után vagy előtt fusizok, igyekszem segíteni ismerősöknek, ha valamire szükségük van. Volt, amikor huszonnégy órát húztam le, de megvolt az eredménye: össze tudtam spórolni a motorra, fizetéstől fizetésig ugyan, de biztos volt minden.”

Még hosszú az út

Hát, igen… Ha az ember előre sejtené, mi fog történni. Bár néha van előjele. Aznap például indulás előtt nem akart beindulni a motor, holott reggel kipolírozta. Ez lett volna a jel, hogy ne menj? De hát ilyesmi annyiszor megtörténik, és mégsem követi tragédia. Senki nem sejti, mit rejteget számára a sors. Ha valakit olyan csapás ér, mint Gyurit, elkeseredik, de aki igazán erős, feláll belőle. Ő most ott tart, hogy szeretne visszamenni dolgozni. „Ez még a jövő zenéje – sóhajt. – Sok-sok rehabilitáció vár rám, míg eljutok odáig.”

Kovácspatakon állították először lábra, ami nagyon jó érzés volt. Akkor még nem tudott tenni egy lépést sem. Eddig kétszer volt Ausztriában, egyszer Sopronban, s ha itthon van, minden második nap megy Bazinba (Pezinok) gyógytornára. Jelenleg a kezeléseket már nem fizeti a biztosító, a család, a barátok, ismerősök próbálják előteremteni a szükséges pénzt. De hogy melyik kezelés segített a legtöbbet, nem tudná megmondani. „Még Kovácspatakon sokat beszéltünk erről a sorstársakkal, ők már körbejárták a különböző helyeket, néhol irreálisan nagy összeget kérnek a kezelésért. Folyton kutatjuk, milyenek a lehetőségek. Negyvenszer jártam hiperbolikus kamrában Érsekújváron és Pozsonyban, utána gyorsan mentem gyógytornára, mert megtudtam, hogy csak így van értelme. Valójában azt mondanám, hogy nekem a kezelések összessége segít.” Szeretnének eljutni Csehországba, ahová Kevély Miska is jár, akiről nemrég írtunk a Vasárnapban. De erre még elő kell teremteni a pénzt. Hiszem, hogy sikerül nekik!

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/6. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most még egyszerűbben megteheti IDE KATTINTVA.