Férfias nők és nőies férfiak. Fel kell hagyni az évszázados beskatulyázással?

Amikor azt halljuk, hogy „két nem van: férfi és nő”, vagy azt: „fel kell hagyni az évszázados beskatulyázással”, akkor minimum két nagy csoport lesz, akik szinte kihívásként érzékelik ezen tételeket, véresen komolyan véve, hogy meg kell védeniük valamit, a hitvallásukat, az életről alkotott véleményüket és a sztereotípiáikat.

Amit mindkét oldalon megtalálunk: a biológiai és genderviták jellemzői, hogy keverednek a(z) – olykor teljesen tévesen használt – definíciók.

A biológiai nem

Amikor egy kisbaba megszületik, a legtöbb boldog szülő – ha addig nem nézte meg 4D felvételen a nemét – izgatottan várja, hogy kisfiú lett vagy kislány. A szülőágyon valószínűleg a „jaj, csak egészséges legyen” elvárás az alapvető, és nem is gondol arra, hogy nemével bármilyen probléma lehetne, hacsak a szülészorvos nem kezd bele egy nehéz mondatba.

Születéskor egy ember biológiai nemét több tényező határozza meg: a nemi kromoszómák és mirigyek típusa (herék vagy petefészek), a nemi hormonok, a belső nemi szervek (például méh vagy ondóhólyag) és a külső nemi szervek. Akik születéskor nem kizárólag tipikusan férfi vagy női jegyekkel rendelkeznek, azokat interszexuálisnak nevezik. A népesség 0,5-1,7 százalékára jellemző állapot, ami nyilván kevésnek tűnik, ha nem vagyunk érintettek.

De egyes jegyek nem mindig láthatóak születéskor, és vannak, akik egyértelműen nem besorolható külső vagy belső nemi szervekkel születnek. Előfordulhat, hogy valaki nem tudja ezt magáról, csak genetikai teszt esetén vagy hormonális vizsgálatnál derül rá fény. Bárhogyan is, ez meghatározó lesz az illető egész életében, kihatással lesz az identitására, a párkapcsolataira és a lelki egyensúlyára, mert el kell fogadnia azt a realitást, ami teljesen szürreálisnak és elfogadhatatlannak látszik.

A kulturális változások

Valószínűleg annak, hogy úgy érezzük, ez a jelenség most mindent ural, többek között az az oka, hogy a médiában rendre olvashatunk róla. Ha a számok mögé néznénk, akkor talán kiderülne, hogy ez sem akkora méretű, mint amekkorának látszik, de egy lélektani jelenségre a gender mégis rámutat. A hagyományos nemi szerepek eltolódásának lehetünk tanúi, ami nem most kezdődött.

Margaret Mead kutatásai alapján (1930, Új-Guinea) különféle társadalmakat mutat be. Egyrészt megismerjük azt a kultúrát, ahol a férfiak és a nők egyaránt gyengédek, és nem agresszívek (az arapesek), vagy azt, ahol a nők nem kedvelik a gyermek kihordását és magukat a gyermekeket sem, itt mindkét nem dühös és agresszív (kannibál törzs, a mundugumorok), illetve olyan társadalmat, ahol a nők nem csinosítják magukat, de egyaránt tevékenyek és hatékonyak a gyereknevelés, a halászat vagy az üzletelés terén, míg a férfiak ki vannak dekorálva, hiúk, és a művészet, a színház, valamint az apró-cseprő pletykák kötik le őket (a csambulik). Emellett olyan társadalmat is bemutat, ahol a felnőtt nemi szerepek megfelelnek a konvencionális elvárásoknak, de gyermekkorukban mind a fiúkat, mind a lányokat úgy nevelik, hogy felváltva legyenek gyengédek, gondoskodóak vagy éppen önérvényesítőek. Ezután a fiúkat egy komoly beavatási szertartásnak vetik alá, amely során – állításuk szerint – minden nőies élményt és viselkedést elfelejtenek (az iatmulok).

Karen Horney fejti ki azt a nézetet, mely ma is elgondolkodtató lehet számunkra, miszerint: van különbség a nemi szerepek elsajátításának nehézségében, mert míg a lányok „léteznek”, addig a fiúk „tesznek”. Vagyis egy nő akkor is nő, ha csak „jelen van”, mert teste képes a szexuális tevékenységre akkor is, ha frigid, hiszen ettől még teherbe eshet, és szülhet is akár, miközben a férfiaknak állandóan bizonyítani kell a férfiasságukat, vagyis nemi szerepük betöltésekor kénytelenek „cselekedni”, nem lehetnek passzívak. Mead azt mondja, hogy a férfiasság nem számít feltétlennek, „naponta tartani kell, és újra kiérdemelni”.

A nevelés kérdése

A lányok kezdettől egy női világban nevelkednek, ahol az anyák a gondozók, és tekintélyük van, ami legalább látszólag megkönnyíti a női identitás kialakulását. Felnőve azonban egy olyan társadalomba kell belépniük, ahol a férfias jegyek válnak fontossá, amit és amiben a jólét kellékeit férfiak uralják.

Lawrence Kohlberg írja le, hogy az anyák szorongva, konfliktuózusan alakítják fiaikban a nőiség lebecsülését (azzal, hogy nevelésük során ezeket az érzelmi, viselkedési jellemzőket elhagyatják velük), miközben lányaikban a nőies tulajdonságokat fejlesztik.

Azokban a családokban, ahol az anyai magatartásra az általános szigor, a gátlásosságra és az agresszió kerülésére való nevelés, a fizikai büntetés alkalmazása, a nevetségessé tétel vagy a szexualitástól való félelem és a szobatisztaságra szoktatás körüli időszak szigora jellemző, a fiúk maszkulin habitusa bizonytalan lesz, miközben a lányok nőisége, feminitása töretlennek látszik. Fontos különbséget tennünk abban, hogy a fenti anyai modell a nemi szerepek kialakulása szempontjából értelmeződik, és ebben – Kohlberg szerint – a lányok nemi identitása szilárdabbnak látszik. Amúgy az ilyen családi, anyai viselkedés egyértelműen az önértékelés és az énkép kialakulását veszélyezteti, vagyis érzelmi szempontból nem támogató, hanem épp ellenkezőleg, a személyiségzavarok kialakulása felé mutat.

A divat is beleszól

A feminin férfitípus a kilencvenes évek elején kezdett láthatóvá válni. Divatba jöttek azok a fotók, amiken híres férfi színészek, sportolók félmeztelenül látszottak, ahogyan általában a modellektől megszoktuk. Az akkori társadalmi reakció kettős volt. Sokan állapították meg, hogy megindult a homoszexuális vásárlóréteg megszólítása, azonban kiderült az is, hogy a nőknek tetszik az újdonság, és nyitottan fogadják a jelenséget. A médiatrend következetessége elérte, hogy a férfiak is kezdtek megbarátkozni az új divattal. A jelenségben már jól látszik a fogyasztói társadalom egyik fő jellegzetessége. Ha kellő mértékben és elég nagy médiafelületen jelenik meg egy új divattrend, akkor előbb-utóbb felvevőkre talál.

A cél – ebben a profitorientált világban – egyértelmű. Az addig visszafogottan költekező, önmaga megjelenítésére kevesebbet áldozó férfiakból tudatos vásárlóerőt kellett faragni.

Természetesen nem arról van szó, hogy attól nőiessé válik egy férfi, ha két ing helyett tizenkettő sorakozik a szekrényében, sokkal inkább arról, hogy az öltözködési igények megváltozásával a szerepeik is elkezdenek megváltozni, átalakulni. Európa számos országában már egyáltalán nem biztos az, hogy csakis a férfi a család fenntartója, egyáltalán nem biztos az, hogy ő keres több pénzt, és egyáltalán nem biztos az sem, hogy ő a dolgok megmondója. Ebben a helyzetben a férfiak tulajdonságai, az élettel kapcsolatos érzelmek elkezdenek megváltozni.

Sok elemzés szól arról, hogy a feminizmus hullámai mentén és a gazdasági folyamatok alakulásának következtében a női tulajdonságok is jelentős változást mutatnak a múlt századihoz képest. Ma már egy nő nem otthon ül, hanem fontos pozíciókat tölt be, harcol a karrier kontra magánélet libikókájával, és olykor kedve sincs már gyengédnek lenni. Bárhogyan is, egy személyiség tulajdonságai a korai életévei érzelmi tapasztalatain, a szülőkkel átélt élményeken és a belső lelki egyensúlyán fog múlni.

Az, hogy ki mennyire érzi magát nőiesnek vagy férfiasnak, hogyan definiálja magát (már ha erre szüksége van), az alapvetően belső érzelmi apparátusának függvénye lesz.

Sokakat nagyon befolyásol a média és a divat, sodródhatunk mindenféle irányokba, de a felnőttkori érett személyiség alaptétele, hogy képviselni tudja önmagát, van érzelmi kapcsolata önmagával, nem destruktív, hanem konstruktív, amennyiben elfogadó és szeretetteljes.

Tari Annamária pszichoanalitikus