Szeretni tudni kell – Hámori Ildikó színésznő

Ilyen volt 2020-ban a Szabó Magda regénye nyomán készült tévéfilm, a Pilátus is, amelyben egy elvált orvosnő megözvegyült édesanyját játssza, egy hetvenöt éves asszonyt, aki már nem képes felvenni egy új életforma fonalát, közegéből kiemelve ugyanis már sehol sem érzi magát úgy, ahogy szeretné.

Hámori Ildikó nagyszerű színésznő. A legnagyszerűbbek egyike. A hűség és a harmónia ikonikus arca. A klasszikus drámairodalom leghíresebb nőalakjainak hiteles megformálója. Egyébként esti színésznő. Este héttől tízig lehet bárki, akárki, mindegy, hogy ki, tehetségén nem fog ki senki és semmi. De előtte és utána ugyanolyan életet él, mint a korosztályabéli nők közül a legtöbben. Anya és feleség. Szinetár Miklós párja és Szinetár Dóra édesanyja.

A Pilátusban nyújtott alakításáért előbb Milánóban, majd Portóban nyerte el a legjobb női alakítás díját. Olaszországban személyesen vette át e rangos elismerést, Portugáliába a Covid miatt nem utazhatott el.

Milánó szerencsés út volt. Három napot töltöttünk a városban. Pénteken megérkeztünk, szombaton átadták a díjat, akkor már dühöngött a vírus, csak senki nem tudta, vasárnap elutaztunk, hétfőn lezárták a határokat. Isten segedelmével egészségesen megjártuk. Milánóban díjözön várt ránk. Díjat kapott a film, a rendező, az operatőr és a forgatókönyvíró is.

Non plus ultra, mondhatnánk.

Érdekes volt megélni mindezt. Levetítették a filmet, utána átvettük a díjakat. Sok fiatal könnyezve jött hozzám gratulálni. Világprobléma, megoldatlan kérdés az idős emberek helyzete. Nem tudnak mit kezdeni velük. A film a szeretetről szól, még pontosabban arról, hogyan kellene jól szeretni. Akárhol kerül is közönség elé, mindenütt megértéssel fogadják. Minden nemzetet megérint a történet. Élő és égető probléma. Ahogy haladunk előre az időben, arra gondolunk, már ennek a megoldására is van pénze az államnak, közben pont az ellenkezőjét látjuk. Bizonyára vannak országok, ahol ez nem így van, talán fent, északon, de a legtöbb helyen igen.

Japánban felviszik a hegyre az élettől búcsúzó öregeket, és egyszerűen sorsukra hagyják őket.

Ott ez ősi szokás. Az öregek kérik, hogy így legyen.

Számomra ez akkor is megdöbbentő.

Szerintem is borzalmas, de a kultúrájukhoz tartozik. Viszont ez is azt jelenti, hogy ők sem tudnak mit kezdeni a sok-sok öregemberrel.

Nem elég szeretni, jól kell szeretni – üzeni a Pilátussal Szabó Magda. Van erre konkrét recept?

Talán a gyakorlat. Hogy egy családon belül milyen a szeretet, azt csak megmutatni lehet. Abban élni lehet. Példát kell mutatni. A szeretetet nem lehet megtanítani. Úgy kell együtt élni, hogy a másik érezze: én szeretem. Ezáltal tanulja meg, mi is ez az érzés. Lehet, hogy arra kell megtanítani az embereket, hogy nyitottak legyenek az érzelmekre és a körülöttük lévőkre. De akkor ne nyomkodják állandóan a telefonjukat, hanem beszélgessenek, mert egyre kevésbé beszélgetnek szülők és gyerekek. Az én családomban ez nem így van.

Ezért is tud együtt élni három generáció.

Nálunk ez nagyon jól működik. A mi családunkban a fiatalok is tudják, hogy mi az, hogy szeretni. Ebben nőnek fel. Velem a nagymamám foglalkozott sokat. Vitt magával kirándulni, mesélt az életéről, megtanított főzni, férfiinget vasalni. Én tőle tanultam meg szeretni. De vannak családok, amelyekben nem is gondolnak erre, sőt már nem is nagyon laknak együtt szülők és gyerekek. Megszűntek a nagy családok, ahol meg lehetett tanulni a szeretetet. Hogy az nem csupán érzés, hanem cselekvés is.

Az olasz családmodell ilyen: nemzedékek csoportosulnak a Mamma köré. A mi kultúránkból kikopott ez. Nálunk elfogadott, hogy amint párt talál a gyerek, kirepül a családi fészekből.

Így is jó. Repüljön. Csak maradjon valahol a közelben.

Ha én elmesélem valakinek, hogy mi nyolcan élünk együtt, a lányom a férjével, az összes gyerekkel, a legidősebb unokánk a feleségével, akkor úgy néznek rám, mint egy ufóra.

Évekkel ezelőtt még Budakalászon laktunk. Beljebb akartunk jönni, közelebb a városhoz. Olyan házat kerestünk, amelyben többen elférünk. Először is nagy nehezen találtuk meg, de nehezen tudtuk eladni a másik nagy házat, amelyben addig éltünk. Az is legalább háromgenerációs volt. Azt mondta az ingatlanos, hogy ő már nagyon régen találkozott ilyennel, hogy egy nagy család együtt akar maradni, inkább olyannal, hogy szét akarnak költözni.

Sok összetevője van az együtt maradásnak. Az egyik: az a fajta összetartó erő, amely egy harmonikus egyéniségből árad. Ön pedig ennek a megtestesítője. A békességnek, a nyugalomnak, a kiegyensúlyozottságnak.

A harmóniát az idő növeli az emberben. Ahogy múlnak az évtizedek. De nem mindegy, milyenek ezek az évtizedek. Hogy mennyi bennük a fájdalom, a boldogság, az idővel át is értékelődik. A nagymamám a karjaimban halt meg. Emlékszem az utána következő kétségbeesésre, a gyakorlatias dolgokra. Ahogy múlnak az évek, egyre hálásabb vagyok a Jóistennek, hogy nekem ezt megadta. Hogy tudom, mi az, amikor valaki, akit nagyon szerettem, végleg lehunyja a szemét. Ha nem olvastam volna akkoriban sok Jókai-regényt, azt sem tudtam volna, hogyan kell felöltöztetni egy halottat. A nagymamám elmondta, hogy melyik ruháját adjam majd rá. Ezek a dolgok összeérnek, és egy idő után már boldogsággá válnak. Pedig akkor boldogtalan voltam, hogy meghalt az én imádott nagymamám.

Férjéhez lassan ötvenéves házasság köti. Platinadiplomát érdemelnek a Teremtőtől.

Ötven együtt töltött év után az ember már ismeri a másik gondolatát. Igen. Ritka az, amikor nem tudom a lehető véleményét valamivel kapcsolatosan. Nagyon sok ám az ötven esztendő! De jöhetne a következő ötven Miklóssal! Annyi már nem lesz sajnos, de pár évben még reménykedem.

Terveznek is még közös nagy utakat, gondolom.

Mi folyton tervezünk. Brecht Koldusoperájában mondják, hogy… de én ezt most eléneklem magának, mert a dallammal jön elő a szöveg… csak tervezz mindent meg, a terv az jó dolog, de tervezz mindent újra, mert menni úgysem fog. Van is ebben némi igazság, mi mégis tervezünk. Spanyolországba szeretnénk elutazni a nyáron, mert minden évben oda megyünk családostul. De tervben van Ischia is vagy Szardínia. Nagyon távoli utakra már nem gondolunk.

Bors néni szerepe mekkora „utazással” jár?

Megható volt Novák János felkérése, hogy én vigyem tovább az előadást a Kolibri Színházban. Azzal együtt, hogy nem láttam egyik kolléganőmet sem a szerepben. De azt tudtam, hogy eredetileg Dajka Margitra lett kitalálva az egész. A halála után pár évvel Molnár Piroska lett Bors néni. Ő több mint huszonöt évig játszotta a szerepet. Beszéltem is vele, miután elfogadtam a felkérést. Az külön jólesett, hogy mennyire örült neki, hogy általam él tovább az előadás. Boldogan adta át Bors nénit. Egyébként egyáltalán nem hasonlít egymásra a három Bors néni, mert mindegyikünké más. Ebben a szerepben az a nagyszerű, hogy mindenki magára tudja húzni. Olyan lehet a figura, mint amilyen az, aki játssza, s ahogy ő viszonyul a gyerekekhez. Persze jó, ha az ember tud táncolni és énekelni.

Nagyon más gyerkőcöknek játszani, mint felnőtteknek?

Minden olyan előadás, amely kicsiknek készült, fontos, hogy minőségibb legyen, mint egy felnőtt előadás. Ott a jövő színházi közönsége. Jönnek a kis csoportok az óvodából, vagy hozzák őket a szüleik. Olyankor több a felnőtt, mint a gyerek. Az a csodálatos, ahogy a gyerekeket be lehet fogni. Különleges érzés. A végén rajzolhatnak valamit az előadásból vagy Bors néniről, hiszen születésnapja van. Ez egy szülinapi buli ugyanis. Én így fogom fel. És tüneményes rajzokat kapok. Van, aki odajön, és megfog, hogy igazi vagyok-e, vagy hogy tényleg betöltöttem-e a nyolcvanat? Ezt is megkérdezik. Puszit adnak, hogy szeretlek, Bors néni! Fantasztikus érzés ez nekem. Voltaképpen a halálomig van dolgom. Vagy amíg mozgásképes vagyok. Bors néni ellát feladattal. Havonta három előadásom biztosan van. Nagyon élvezem. A mozgást, a koreográfiát én találtam ki. Énekelni is szeretek. Csodálatos zenekar kísér, édes kollégák. Érdemes megöregedni, mondtam, amikor Főnix-díjat kaptam.

Szakmai elismerés az is. A kollégák szeretetét és megbecsülését jelzi. Pedig érettségi után még lakberendezőként dolgozott. Maradt ebből valami a mostani életében? Előfordul, hogy ha jó erővel ébred, átrendezi a ház valamelyik zugát?

Folyton átrendezek. Az Astoria Szálló mellett volt régen egy Lakáskultúra nevű üzlet, ott voltam gyakornok. Harmadszorra vettek fel a színművészeti főiskolára, az első évet ott töltöttem a boltban, aztán bekerültem a Nemzeti Színház stúdiójába Bánsági Ildikóval, Lukács Sándorral, Martin Mártával, Lázár Katival, Nagy Gáborral. De az üzletben is érdekes volt minden. Egy csomó iparművésszel ismerkedtem meg, akik eladásra hoztak kisebb-nagyobb szobrokat, kerámiákat, textíliákat. Az egész üzlet tele volt gyönyörűséggel. Nagyon szerettem ott dolgozni. A költözésünktől is csak azért nem rettegtem annak idején, mert tudtam, hogy az új házban újratervezhetem az életterünket.

A Pilátus-beli alakítása is egy „újratervezés” eredménye. Hosszú idő után a tehetségéhez, emberi nagyságához méltó feladatot kapott.

Ne felejtse el, egy ilyen szerephez már tényleg idősebbnek kell lenni. Ehhez nem lehet megöregíteni egy fiatalt, mert ő kevés ehhez. Nem tudja megmutatni azt, amit itt a nézőnek mindenképpen látnia kell. Ehhez hetvenvalahány év kell és rengeteg élettapasztalat.