Nincs még matt – Cserhalmi Györggyel beszélgettünk

Nem nagyon mutatkozott az elmúlt évben. Budapesten is kevesebb időt töltött, Kékkúton, a Balaton-felvidéki portáján is inkább csak a falubeliek látták.

Az a jó, hogy nem emlegetnek. Amikor utoljára lehetett hallani rólam, a halálhíremet keltették.

Akkor viszont sokáig fog élni.

Igen, van ilyen hit.

A régi filmjei is élnek. Nincs olyan hét, hogy ne tűnne fel valamelyik alkotásban a tévé képernyőjén. Böszörményi Géza 1972-es szatírájában, a Madárkákban két vidéki lány útját egyengeti. Bánsági Ildikóval és Schütz Ilával remekül hozzák a hatvanas évek cseh új hullámának sajátos hangulatát.

Tényleg olyan csehes a Madárkák! Nagyon régen láttam. De nemcsak a lányok, a többiek is briliáns alakítást nyújtanak. Őze Lajos, Haumann Petya, Szilágyi Tibor. Nehéz szívvel gondolok a filmre, mert sokan elmentek már belőle.

A hatvannyolcas csehszlovákiai eseményeket főiskolásként élte meg. Forman, Menzel, Chytilová, Schorm, Passer és a többiek remekműveit mennyire érezte közel magához?

Valamilyen szinten mindenkinek köze volt hozzájuk. A katonai bevonulásunkat nagyon szégyelltük. Láttuk, hogy a szocializmusban mindenre erőszak a válasz. Ez nagy kiábrándultságot hozott. Hatvannyolc nekünk óriási kijózanodás volt. Jan Palach! Jaj, Istenem! Rettenetes látvány volt, ami akkor a Vencel téren történt. Akik akarták, azok sem tudták kivonni magukat a hatása alól. És az, ahogy a cseh filmek erre reagáltak! Drahomíra Vihanová, akivel később a Kígyók várát forgattam, a Szétlőtt vasárnap után nem csinálhatott játékfilmet. Vágást tanított az európai hírű FAMU-n, ami ugyan nem kis dolog, de mégis! Egy ilyen nagyságrendű filmrendező! Nagyon jó bűnügyi regényt olvastam nemrég. Két angol beszélget, és tudomására jut az egyiknek, hogy a másik Prágába utazik. Okvetlenül nézzél cseh filmet, figyelmezteti, az a világon a legjobb. Hát igen! Sok minden van itt. Aztán személyesen is sok mindent megtapasztaltam.

A Kígyók vára után a Želaryban is főszerepet kapott. Két fontos filmmel van jelen a cseheknél. A Méhek völgye rendezője, František Vláčil pedig arra készült, hogy a következő alkotásában már önnel dolgozik, csak aztán hirtelen meghalt. Ismerte a munkásságát?

A hatvanas évek végén már a főiskolán elkezdtünk csehszlovák filmeket nézni. Moziban nem is vetítették azokat, csak bent, a főiskola falai között, és ott is egy néni olvasta alá a magyar szöveget. Nagyon aranyos volt, mert a szerelmi jeleneteknél jókat szuszogott. Mi ezen nagyokat röhögtünk. Akkoriban azonban a magyar mozi sem volt kutya. Lásd Madárkák! Kezdett kialakulni egy új irányzat. Nagyon jót tett egymásnak ez a két, egymás mellett lévő filmkultúra. A Méhek völgyét, Vladimír Körner regényét is most olvastam nemrég. Azóta is itt van az íróasztalomon, a szemem előtt. Más, mint a film. Nem is kicsit. De azért hatott rám, persze, hogy hatott. Különben becsuktam volna.

Igaz, hogy már a nyolcvanas években találkozott Václav Havellel, és elnézést kért tőle hatvannyolcért?

Kint játszottunk a Nemzetivel Prágában. Arnold Wesker darabját vittük, A konyhát. Több napot töltöttünk ott. Délelőttönként már a következő itthoni bemutatónkra készültünk Zsámbéki Gáborral. A IV. Henriket próbáltuk. Egy este elhívtak bennünket egy házibuliba, ahol mindenféle cseh ellenzékivel találkoztunk. Magyarországon nagyon sokan szégyelltük magunkat hatvannyolc miatt. Bennem meg volt egy felbuzdulás. Nem bántam meg utólag, csak arra gondoltam később, hogy ki a fene vagyok én, hogy Magyarország nevében bocsánatot kérek? De senki sem vette rossz néven.

És Havel? Hogy reagált? Rokonszenvesnek találta őt?

Akkor még nem volt elnök, hanem egy ellenzéki. Akkor még csak nevek voltak számomra, akikkel ott megismerkedtem. Külön Havel sem jelentett sokat. Mondták, hogy író. Jó! Az itthon is van, gondoltam. Utólag jöttem rá, hogy ki is ő voltaképpen. Amikor Pestre jött, az A38-as hajóra, engem is meghívtak, csak külföldön voltam. Sajnáltam, hogy nem lehettem jelen.

A Rózsa Sándort is most vetítette a televízió. Szép emlék?

Harmadéves főiskolások voltunk Oszter Sanyival, amikor forgattuk.

Szinetár Miklós, a sorozat rendezője szerint Oszter világsztár lehetett volna, ha Amerikában él. Hozzáteszem: ön is. Ezt hogy látja?

Nem tudom. Én nem dobálóznék a jelzőkkel. Nem lettünk azok, ez a lényeg. Bár egy interjúban Jiří Menzel azt nyilatkozta valamelyik magyar tévécsatornán, hogy: „Van maguknak világsztárjuk, Cserhalmi Gyuri!” Én ezt nem láttam, csak értesültem róla. Udvaros Dorottya hívott fel nevetve, hogy mi van, te világsztár! Nem tagadom, nagyon jólesett.

Tanulható az a fajta természetesség, vagy ha úgy tetszik, kameraérzékenység, amellyel már a Rózsa Sándorban is kitűnt? Vagy ezzel is születni kell?

Én talán ajándékba kaptam a jó sorstól. Soha nem gondolkoztam rajta. Illetve egyszer, amikor Páger Antal, Tóni bácsi beszélt arról, hogy mennyire érdekelte őt, ami a kamera körül történik. Ezt követően, ha új filmbe kezdtem, elhatároztam, hogy megpróbálom olyan szemmel nézni a dolgokat, mint az öreg. Komolyan mondom, nagyon hasznos volt. Milyenek a lámpák, mit mond az operatőr, hányas az optika, a világosítóknak mi a legfontosabb? Ezt szépen tudatosítottam. Addig az ösztöneim vezéreltek, és rendben ment minden. Kende János is arra tanított a Szerelmem, Elektrában, hogyan kell elképzelni egy helyzetet attól függően, honnan süt a nap. Odafigyeltem rá. Sok minden ragadt rám az évek során.

Opera-énekesnő édesanyjától, Varga Magdától még Debrecenben negyvennégy mezzoáriát tanult meg. Ilyen szorgalmasan hallgatta próba közben?

Ma is tudom mindegyiket.

Van kedvence?

A Kártyaária a Carmenből. „A kártya nem hazug, az igazat kimondja, megcsalni nem lehet.” Anyám franciául is énekelte. De ő hatvan operát tudott.

A Dés-koncertekről miért maradt el? Könnyű szívvel adta át a Hosszú menetet Nagy Ervinnek?

Boldogan, hiszen ő még énekelni is tud, nem úgy, mint én. Az a lényeg, hogy a dal éljen tovább. Nekem már fárasztó volt egy-egy koncert.

Az András Ferenc rendezésében készült Dögkeselyűt is újra vetítették nemrég. Ez mind a mai napig a legsikeresebb magyar bűnügyi film. Egy diplomás taxisofőrt játszik benne, akit kirabol két idős utasa. Temessy Hédi volt az egyik, Perczel Zita a másik. Kivételes partnerei lehettek.

A forgatás során csupán egyszer találkoztam velük. Amikor ott ültek a hátam mögött a kocsiban. Előtte Ragályi Elemér operatőr balatoni házában láttam Perczel Zitát. Megittunk egy kávét. Ültem, és néztem a legendát. Hallgattam. Figyeltem a gesztusait, hogy szabadul fel a zavarából. Anyám nagyon pipa volt rám, amikor eldicsekedtem neki, hogy kivel forgatok. Nagy kedvence volt Perczel Zita. Gyerekkorában imádta őt. Szívesen találkozott volna vele ő is.

Legutóbb Fésűs András filmjében, a Magasmentésben állt kamera előtt. Nem zavarta, hogy egy egészen kis szereppel bízta meg?

Valamikor harminc évvel ezelőtt én játszottam volna a főszerepet, csak visszavonták tőle a pénzt, amit már megkapott. Most azzal hívott fel, hogy volna itt egy másik szerep. Igaz, hogy kicsi, de a magasmentők pszichológusa leszek. Egy óra alatt végeztünk. Van két rövidfilm is az elmúlt évekből, ami látható. A Végtelenben kettő Dunai Tamással és a Rododendron Gáspár Tiborral. Mindkettő baromi jó. Az előbbivel díjat nyertünk Los Angelesben.

A színház mennyire hiányzik az életéből?

Nem tudom eldönteni. Pár napja volt a Katonában Mácsai Pál és Máté Gábor közös estje. Örkényt mondott Pali, Esterházyt Gábor, Lukács Miklós cimbalomművész közreműködésével. Öröm volt nézni. Hosszú előadásokat már nem mindig tudok végigülni. Ez viszonylag rövid volt.

Alapító tagja volt a Katona József Színháznak. Kilenc évet húzott le a falai között nem akármilyen szerepekkel. Feltörnek olykor a régi emlékek?

Nagyon érdekes érzésekkel mentem haza. Szerencsére olyan jó volt a három srác, annyira erős volt az élmény, hogy elnyomott bennem minden más érzést.

Volt ennél fényesebb színházi korszaka, mint ez a kilenc év?

Nem akarok közhelyszerűen válaszolni, de ez nemcsak nekem volt ajándék, hanem mindannyiunknak, az egész társulatnak. Az első hat év olyan volt, hogy… nincs még egy hozzá hasonló aranykor az életemben. Az egész pályámon rendkívül kitüntetett helyen van. Mint később, az Új Színházban, a Székely Gáborral eltöltött két évad. De nem azért készül az ember a szerepre, mert ennek vagy annak a színháznak a tagja, hanem azért, hogy rendesen megcsinálja. Néha sikerül. Ahogy Törőcsik Mari mondta: „Pár másodpercre sikerül jónak lenni”.

A nemzeti színházi létét lezártnak tekinti?

Minden valószínűség szerint. Bár azt mondják, soha ne mondd, hogy soha, ebben az esetben ez nem érvényes. Pontosan látom a fizikai állapotomat. Így most nem megyek színpadra. A film más. Az nem vesz annyira igénybe.

És az írás? A sokak által várt napló? Az most hogy megy?

Akadozva. Elég passzív időszakom van most. Talán a tél miatt. Nagyon álmosak a reggelek. Elég korán kelek. Nyáron kipattanok az ágyból, most meg hosszasan toporgok mellette. Néha sikerül egy-két jó mondat, aztán megáll az egész. Anyámról írtam most nagyon szépet, de csak magamnak. Százkét éves lenne, ha élne.

Tarr Béla Berlinben kapott életműdíját, amellyel az Európai Filmakadémia jutalmazta, hogyan fogadta decemberben? Tőle kapta negyven évvel ezelőtt a Macbeth címszerepét. Ezt a hatvankét perces, azóta gyakran emlegetett tévéfilmet egyetlen snittben vették fel. Brad Pitt még nem látta, de a Sátántangóval ráharapott az összes Tarr Béla-filmre. Lehet, hogy egyszer a Macbeth is eljut hozzá, és akkor…

… én már így is örömmel osztom meg róla, hogy a berlini díjátadón olyan trikóban jelent meg, amelyen Tarr Béla portréja volt. Engem boldoggá tett. Neki is lehet néhány szar film miatt lelkiismeret-furdalása, de ez akkor is gyönyörű gesztus volt tőle.