Kardhegyen – Interjú Vincent Perez svájci színésszel

Mindenki franciának hiszi, noha egy kicsit sem az. Apja spanyol, anyja német, az állampolgársága svájci. Hétéves korában egy Chaplin-film láttán döntötte el, hogy színész lesz. Huszonkét évesen már kamera előtt állt. Filmes berobbanását az 1990-ben Budapesten, a Gérard Depardieu címszereplésével forgatott Cyrano de Bergerac hozta meg számára. Huszonhat éves volt. Gérard Philipe után a francia mozi új romantikus hőse. Vitt is mindent ezen a téren. A kosztümös kalandfilmek első számú kedvence lett. Olyan színésznőket állítottak mellé, mint Penélope Cruz (Tulipános Fanfan), Catherine Deneuve (Indokína), Sophie Marceau (Fanfan), Isabelle Adjani (Margó királynő) vagy Kim Basinger (Álom Afrikáról). Férfias vonzerejét a legcsinosabb filmes partnernői sem tudták elhalványítani.

Eleganciája ma is a régi, csak éppen az arcvonásai változtak nagyot. Annyit fogott rajta az idő, hogy első látásra fel sem ismertem őt. Úgy ment el mellettem Karlovy Vary fesztiválpalotájában, hogy még csak gyanút sem fogtam. Őszbe fordult hajával, ezüstszínű körszakállával teljesen elvegyült a tömegben. Filmje bemutatója után döbbenten vettem tudomásul, majdnem két órán át úgy néztem őt a mozivásznon, hogy nem tudtam, hogy őt nézem. Csak amikor meghajolni jött ki a színpadra, és megszólalt, akkor vált egyértelművé számomra, hogy ő az, Vincent Perez.

Nem A becsület nevében az első rendezése, de az első játékfilmje, amelynek a forgatókönyvét a felesége, Karine Silla, a szenegáli származású modell és színésznő egyedül írta. Rendezte már őt is?

Először egy kilencperces rövidfilmben, aztán a Volt egyszer egy angyal című, húsz évvel ezelőtti rendezésemben. Ott még csak besegített a történet megírásába. Gérard Depardieu fia, Guillaume játszotta a srácot, aki egy szállodai szobában tölti az éjszakát újdonsült barátnőjével, de reggel köszönés nélkül otthagyja őt, a lány pedig a nyomába ered. Ezután Hans Fallada 1947-es regénye alapján rendeztem filmet Egyedül Berlinben címmel. A becsület nevében mindkettőnk számára egyformán fontos, hiszen olyan témával foglalkozik, amelyről eddig nem igazán esett szó a filmesek körében.

Ön sem készült filmrendezőnek. Ha gyerekként nem figyel fel Chaplinre, lehet, hogy színészi pályára sem keveredik?

Nagyon mélyen megérintett akkor a színészet, de nem beszéltem róla senkinek. Még a szüleimnek sem, akik teljesen hétköznapi életet éltek. Apám több családi tragédia után a jobb sors reményében hagyta el Spanyolországot, anyám pedig három csemetéje mellett a háztartásban maradt. Én születtem másodikként a három gyerek közül, és amikor közeledett a pályaválasztás, apám kívánsága az volt, hogy kereskedelmi szakon tanuljak tovább. A szobrászat, a festészet, a fényképezés is érdekelt, de kitartottam a színészet mellett. Tizennyolc évesen költöztem el Svájcból Párizsba. Ott akartam filmekben játszani.

A feleségével hol találkozott?

A Cyrano forgatásán. Akkor még Gérard Depardieu párja volt. Lányuk is született, aki a Roxanne nevet kapta.

Önt sem kerülték el a szép nők.

Kiről tud?

Jacqueline Bisset, Carla Bruni…

… a többi maradjon az én titkom.

Az, hogy a People magazin évekkel ezelőtt a világ legvonzóbb férfijai között jegyezte, sokat lendített a népszerűségén. Vagy a filmeknek köszönhetően nem is volt szüksége erre?

Hagyjuk a múltat! Karine mellett kiegyensúlyozott életet élek. Három közös gyermekünk van. Iman az idősebb lányunk, Inés és Pablo pedig ikrek.

A tőrvívással hogyan került kapcsolatba?

Mindig szerettem azokat a filmeket, amelyekben csattogtak a kardok. A párbajok hangulata ifjúkorom óta vonzott. A tőrvívás páratlan szépsége egyszerűen lenyűgözött.

Amatőr vívó volt?

Ma is az vagyok, bár a filmeknek köszönhetően magasabb szintre léptem. Előbb a páston, aztán lóháton. A világ legjobb mestereitől tanulhattam. Volt, akivel hat hónapig dolgoztam, még a Cyrano felvételei előtt.

Friss filmjének van valós alapja?

A történet központi figurái éltek egykoron. Egyedül a vívómester, Clément Lacaze alakját gyúrtam több személyből, akiket a maguk idejében hősként tiszteltek és csodáltak. Berchére ezredes és Marie-Rose Astié de Valsayre, a pompásan vívó feminista létező személyek voltak. Előbbinek csak a neve volt más. Feljegyzések tanúsítják, hogy élete során harminc párbajból került ki győztesen. 1881 és 1889 között egyébként rengeteg párbajra került sor Franciaországban. Marie-Rose az első francia női tőrvívóliga megalapítója volt. A Le Petit Journal főszerkesztője is élt anno, Témoin Massat volt a neve. Marie-Rose militáns feministaként villogott. Sokan kigúnyolták őt, férfiak, nők egyaránt. Elszántságából ítélve őrültnek hitték. Csakhogy ő mindenben előttük járt. A feleségem és én meg is szerettük őt, ezért kapott akkora teret a filmben. Massat finoman szólva nem rajongott érte. Sokszor megalázta, meggyötörte. Pedig két hasonló sorsról beszélünk. Egyikük sem érezhette magát szabadnak abban a korban, amelyben élt. Marie-Rose az élharcosi jelleme miatt, Massat a szexuális orientációja miatt.

Mit tartott a legfontosabbnak a történet szempontjából?

Azt, hogy összecsengjen a mával. Közben hitelesen akartuk ábrázolni a kort és az akkori életmódot. A párbaj már a középkortól a francia kultúra része volt. Az első világháború idején aztán csökkent a számuk, a negyvenes évek második felében pedig véget is értek. Minden fellelhető adatnak utánanéztem. Még egy 1836-ban kiadott könyvet is elolvastam. Ismernem kellett a párbajok rendszabályát, lefolyását, de még a választható fegyvernemeket is. 1886-ban is megjelent egy érdekes könyv a piacon: A párbaj művészete. Eugéne Tavernier írta, aki Lacaze barátjaként szerepel a filmben. Ebből a könyvből tanultam talán a legtöbbet.

A forgatókönyv megírása során hogyan osztották meg a munkát a feleségével?

Én végeztem a történelmi kutatásokat, de a történet vázát is én építettem fel. Karine a karaktereket és a dialógusokat, ügyelve az elbeszélés ritmusára. Nem improvizáltunk a forgatás során. Nagyon intenzíven dolgoztunk. Voltak párbajok, amelyekkel két napig bíbelődtünk. Harminckilenc nap alatt az összes jelenetet megörökítettük.

Milyen szemmel néztek anno arra a személyre, aki az utolsó pillanatban elállt a párbajtól?

Gyávának tartották. A társadalom azonnal kivetette magából. Itt is adott a párhuzam napjaink szociális hálójával. Ha valakit hírbe hoznak, könnyen botrányhőssé válik. 1887-ben elég volt egy győztes párbaj ahhoz, hogy az ember visszanyerje a becsületét. Ma ez nem így megy. Nincs ilyen.

A filmbeli edzések már-már rituálisan szépek, a párbajok viszont egyszerűen brutálisak.

Más az edzés, és egészen más a valós párbaj, amikor a felek szembenéznek a halállal. Itt egy szerelmi ügy miatt indul egy veszedelmes párbajsorozat. Minden színész, aki tőrt, kardot vagy szablyát vett a kezébe, kemény felkészüléseken vett részt. Nekem kapóra jött az a sok film, amelyben világhírű mesterek készítettek fel. Régi vágyam volt ilyen típusú filmet készíteni. Évekbe telt, míg eljutottam a lehetőségig. Pontosan tudtam, mit akarok. Nem egy hollywoodi produkciót, amelyben csak a színész arcát és kézfejét látja a néző, mert a párbajt a kaszkadőr bonyolítja le helyette. Azt akartam, hogy az én filmemben hátborzongatóan hitelesek legyenek a szereplők.

Elégedett a végeredménnyel?

Az utolsó másodpercig.