Társalgó - aki válaszol: Bodri Eleonóra

Mi a legmeghatározóbb gyermekkori emléke?

Egy budapesti kirándulás, a nővéremmel felső tagozatos alapiskolásként először voltunk szülők nélkül a nénikémnél. Akkor szerettem meg a magyar fővárost. Nem sokan tudják rólam, hogy színésznő akartam lenni. A nénikém elvitt bennünket a Bajor Gizi Színészmúzeumba, elmondta ezt a gondnoknak, aki erre végigvezetett bennünket a kiállításon. Egy másik emlék: az 1969-es Táncdalfesztivált Késmárki Marika nyerte meg az Egy fiú a házból című dalával. Amikor egy magyarországi delegáció látogatott az iskolánkba, a tanárunk kiállított az osztály közepére, és nyolcévesen elénekelhettem nekik ezt a dalt. Nagy sikerem volt vele.

Mi a kedvenc kirándulóhelye?

Nincs kedvencem. Fiatalkoromban rengeteget utaztam, de sosem mentem vissza ugyanarra a helyre. Mindig újabb és újabb dolgokat szerettem volna megismerni. Rómában és Isztambulban nagyon jól éreztem magam. Utólag örülök a sok utazásnak, ezekből lehet meríteni, mikor az ember már nem bírja annyira a hosszú utakat.

Szokott énekelni?

De még mennyit! Az iskolai énekkarban, majd a gimnáziumban, a vízkeleti Harmónia vegyeskarban. Gyerekkorom óta énekelek, és azt hiszem, nem is fogom soha abbahagyni. A családunkban nagyon fontos az éneklés, a kisgyerekek is megtanulják a népdalokat, énekkel szoktuk őket nyugtatni. Örülök, hogy a család legkisebb tagjainak is jó hangjuk van, a nővérem unokája már kétszer énekelt a rádióban, pedig még csak hároméves.

Mi tölti fel?

Nagyon szeretek a természetbe elvonulni, csendes helyekre, ahol kevés ember van, és hallgathatom a madarakat. Aki ilyen mozgalmas életet él, mint a rádiósok, a tévések, az újságírók, azoknak fontos a csend, a nyugalom, a magány. A nővéreim unokáival való foglalkozás is feltölt. Az utóbbi években azok a legszebb pillanatok, amikor velük lehetek.

Mivel foglalkozna, ha nem a jelenlegi munkáját végezné?

Gyerekkorom óta hasonló hivatásra készültem. Nagyon sok időt töltöttem a színpadon irodalmi produkciók szereplőjeként, műsorvezetőként. Amikor 1973. március 15-én megnyertem életem első szavalóversenyét, akkor eldőlt a sorsom. Napra pontosan tíz évvel később beléptem a rádióba. Kiteljesedhettem a munkában, megtaláltam, amit kerestem.

Mire a legbüszkébb?

Hálás vagyok a magyarországi nagy rádiós kollégáknak, akiktől sokat tanulhattam, és örülök, hogy ismerhettem őket. Nagy élményekkel jöttem vissza a rádiós szolgálati utakról. Büszke vagyok rá, hogy háromórás élő műsort vezethettem a Petőfi Rádióban, amikor nálunk még nem volt élő adás. A hallgatók szavazatai alapján kétszer nyertem Kristálymikrofon-díjat, és megkaptam a legnépszerűbb rádiós díját. Mindig a hallgatók visszajelzése jelentette a legtöbbet számomra. Egy riportalany kislány azt mondta, hogy amikor az anyukája ideges, engem hallgat, és attól megnyugszik.

Mi a fontos az egészség megőrzése szempontjából?

Az elméletet ismerem, de sajnos nem tartom be. Több mint negyven éve ülőmunkát végzek, és tudom, hogy kellene mozogni, csakhogy szellemileg annyira lefáraszt a munka, hogy mire hazaérek a fővárosból, nincs kedvem elindulni, tenni valamit. Bár azt mondják, sohasem késő elkezdeni.

Melyik könyv vagy film volt önre a legnagyobb hatással?

Két latin-amerikai könyv ugrott be, az egyik Gabriel García Márqueztől a Szerelem a kolera idején. Kevés párbeszéd van benne, sokak szerint unalmas, pedig nagyon szép könyv. Megfogott a hangulata, a más kultúra, a latin szenvedély. A másik a Szeress Mexikóban, Laura Esquivel könyve, amelynek minden fejezete különleges recepttel kezdődik. Nagyon izgalmas, érdekes könyv. Elvarázsolt a filmvásznon az Amadeus, amelyet a nyolcvanas években láttam Pozsonyban, és a Távol Afrikától. Az utóbbi években tévénézés helyett rádiót, hangjátékokat, történelmi műsorokat hallgatok, még mindig van mit tanulnom.

Mi a legszebb magyar szó?

Annak, aki a nyelvvel dolgozik, nehéz választani. Az édesanya, a szerelem és a szeretet mindenképp ide tartozik. Az utóbbi években azonban felértékelődött a béke, mindenki az után vágyódik.

Mit tart a legfontosabb emberi tulajdonságnak?

Az egyik a megbízhatóság. Szeretem, ha valaki betartja az ígéreteit, és számíthatok rá. A másik pedig a kedvesség. Ha az egyik ember rámosolyog a másikra, azonnal nyit felé. A Covid után komorabbak lettünk, pedig mindenkinek jólesik a kedves szó és mosoly.

Hisz Istenben?

Szigorú katolikus nevelést kaptunk a családban, és szerintem úgy van jól, hogy ezeket a hagyományokat hoztuk magunkkal. A templom mellett laktunk, kicsikorunktól természetes volt, hogy templomba járjunk. Fontos a hit, ami kapaszkodót jelent az életben. Sokszor megtapasztaltam, hogy mennyire jó, ha nehéz helyzetben van miben hinni, van kihez fohászkodni. Az elődeink sok mindent megéltek, és nem rokkantak bele, mert erős volt a hitük. Fiatalkoromban elveszítettük a szüleinket, ha az embernek nincs hite, nehéz ilyen időszakból felépülni. Ekkor jött a nagymamám, aki 97 évig élt, megélte az egész századot, mégis mosolygós tudott maradni, mert érezte, hogy szükség van rá, a szeretetünk és a derűs hite tartotta őt életben.

+1

Ha varázspálcával meg tudna változtatni valamit a világban, mi lenne az?

Megszüntetném a háborút, a nyomort, az erőszakot, az éhínséget. Borzasztó, hogy azok szenvednek, akik nem tehetnek róla.