Verdi megfejthetetlen titkai

A komponista és az énekesnő már Verdi első operájának betanításakor találkozott, Strepponi énekelte a női főszerepet. Ő énekelte a Nabucco milánói bemutatójának Abigailjét is, és a Va, pensiero kezdetű, híressé vált kórustól fellelkesült közönség még azt is elnézte, hogy nem épp a legjobb formában.

Giuseppina (Peppina) Strepponi (1815–1897) korának ünnepelt sztárja volt. Első mestere, muzsikus édesapja korán meghalt, így a 18 éves lány lett a családfenntartó. Ez a 19. században, nőként nem volt könnyű feladat. De tehetségének köszönhetően egymás után kapta a parádés szerepeket, a közönség és a kritikusok az egekig magasztalták, olyan nagyságok szabták a hangjára műveiket, mint Donizetti, aki egyenesen neki írta Adelia c. operáját. Gyakran énekelt együtt a jó megjelenésű, nála 6 évvel idősebb Napoleone Morianival, ő alakította a hősszerelmest. Egy idő után már nemcsak a színpadon, hanem az életben is, noha a szép hangú tenorista nős volt. A kapcsolatból egy gyermek született, de az is lehet, hogy kettő, a kortársak óriási megbotránkozására. A dolog természeténél fogva a források nagyon homályosak, sok szerző kétségbe vonja Moriani apaságát, szerintük Camillo Cirelli impresszárió volt az apa. A harmadik gyermeknél azonban épp Cirellinek támadtak kétségei, mert meggyőződése volt, hogy Peppina megcsalta őt. A lehetséges apajelöltek között felbukkant Merellinek, a Scala igazgatójának a neve is. Merelli jelentősen hozzájárult Verdi karrierjének beindulásához.

Hová tűntek a gyerekek?

Az énekesnő egyik gyermekét sem vállalta. Az 1838-ban született Camillót egy Firenzében élő volt cselédjükre bízta, és alig látogatta. Az 1839-ben született Sinforosát azonnal nevelőszülőkhöz adta, tőlük árvaházba került, és ott 7 évesen meghalt. 1840-ben Giuseppina halott gyermeket hozott világra, majd 1841-ben egy egészséges kislányt. Akárcsak Sinforosát, őt sem látta többé. Az újszülöttet kiadta egy szegény családhoz, s ott 11 hónapos korában elvitte a vérhas. Hátborzongató ezeknek az apróságoknak a sorsa, ha belegondolunk, hogy Strepponi a milánói Scala primadonnájaként jól keresett, el tudta volna őket tartani. Miért nem vállalta őket, ha egész Milánó tudott róluk? Tudnia kellett, milyen szörnyű állapotok uralkodtak az árvaházakban. Az ott nevelkedők csak a szerencsés véletlennek köszönhették életben maradásukat, de nem volt sokkal több esélyük a „dajkaságba” adott csöppségeknek sem. Levelei jóérzésű, mélyen vallásos emberre vallanak. Akkor mégis mivel magyarázható a saját gyerekeivel szembeni döbbenetes kegyetlensége? Ezt még eddig egyik életrajzírója sem tudta megmagyarázni.

Bántotta a lelkiismeret?

1844-ben Strepponi hangja többször felmondta a szolgálatot. Ezt a kritikusok is észrevették, és intették, hogy kímélje a hangszálait. Rövid szünet után ismét énekelni kezdett, és úgy tűnt, rendbe jött, de kis idő múlva a problémák újra jelentkeztek. A következő évben megtörtént, ami még soha: a közönség többször kifütyülte. Az életrajzírók szerint túl sokat vállalt, kizsákmányolta a hangját, hogy el tudja tartani az anyját, húgait, és taníttathassa az öccsét. De valószínűbb, hogy a hangproblémának pszichés okai voltak. Terhesen is mindig szinte az utolsó napig dolgozott, kiállt a színpadra, miközben tudta, hogy az apa kilétét találgatva rajta csámcsog az egész nézőtér. A szülések után alig pihent, hamar munkába állt. Rendezetlen magánélete, a nem kívánt, sorozatos terhességek, a gyermekekről való lemondás, az ezzel járó önvád, környezetének negatív reakciói, a megfelelés vágya a színpadon – ez volt az oka, hogy folyton úgy érezte, valami fojtogatja. A hangja soha többé nem jött rendbe, 1846-ban kénytelen volt visszavonulni a színpadtól. Párizsba ment, és énektanítással tartotta fenn magát. Itt látogatta meg 1847-ben Verdi, aki egyik operája londoni bemutatójára utazva állt meg a francia fővárosban, a lehető legrövidebbre tervezve ottlétét. Két év lett belőle, és nagy szerelem. 1849-ben Verdi ifjúkora szeretett városába, Bussetóba költözött Peppinával. Az ottaniak macskazenével fogadták, és sokféleképpen adták tudtukra, mennyire elítélik a „szégyentelen perszónát”, s persze azt is, aki hozzá kötötte az életét.

Verdi, az embertelen apa?

Ha igaz, amit 30 évi kutatásai eredményeként az idén elhunyt amerikai Verdi-szakértő, Mary Jane Phillips-Matz állít, Verdinek 1850-ben Bussetóban egy szolgálótól fia született, akit azonban soha nem ismert el. A csecsemő árvaházba került, majd egy bussetói család örökbe fogadta. Felnőttként egy Verdihez közel álló személy alkalmazottjaként dolgozott. Ugyancsak Phillips-Matz szerint 1851-ben Giuseppinától is született gyermeke. A kislányt Santa Streppini néven a cremonai árvaházban helyezték el. Később egy helybeli, Verdiékhez közel lakó házaspár nevelte fel. És itt jön a kérdés: miért adták Verdiék árvaházba a saját gyereküket? Kettejük közül ki jöhetett ezzel az ötlettel, ki beszélte rá a másikat? Aligha az anya akart megszabadulni a bálványozott férfitól fogant gyermektől. Csak nem a bussetóiakra voltak tekintettel? Az ő véleményük már úgysem lehetett volna róluk rosszabb. Azért nem vállalták, mert nem voltak összeházasodva? De hisz nyíltan vállalták az együttélésüket. Nem akarták, hogy gyermekükre ujjal mutogassanak mint törvénytelenre? Elköltözhettek volna, ahogy rövidesen el is költöztek Verdi Sant’ Agata-i birtokára. Annak sem volt akadálya, hogy törvényesítsék a kapcsolatukat. Létezik olyan feltevés, hogy Verdi azért halogatta a házasságkötésüket 1859-ig, mert meg akarta várni, amíg Giuseppina fia eléri a nagykorúságot, ugyanis semmilyen felelősséget nem akart érte vállalni, főleg nem anyagit. Ez azonban nem felel meg a valóságnak, mert Verdi támogatta Camillót, aki egy szobrásznál tanult, majd orvostanhallgató lett, de 25 éves korában meghalt.

Egyáltalán lehet valami alapja az amerikai kutató állításának Verdiék árvaházba adott gyermekéről? Nehezen képzelhető el, hogy az árgus szemmel figyelő bussetóiak ne vették volna észre Giuseppina terhességét. Még ha ki sem lépett volna az utcára, a házi cselédség figyelmét nem kerülhette volna el. Az meg a legvadabb feltételezéseknek adott volna tápot, ha látják, hogy az asszony már nem terhes, gyerek viszont nincs. Verdi mindig meg tudta védeni Giuseppinát, nagyon határozottan megkövetelte, hogy mindenki a legnagyobb tisztelettel bánjon vele. Biztos, hogy a gyermekét is megvédte volna.

Kié legyen a nagy vagyon?

A zeneszerző gyakran hangoztatta, hogy elődeihez hasonlóan mindig megmaradt parasztnak. Imádta a földet, birtoka az évek során több mint ezer hektárosra nőtt, gazdaságában száznál több embert foglalkoztatott. Kortársai szerint a munkásait semmivel sem fizette jobban, mint más nagybirtokosok, és rendkívül szigorú volt velük, a gyanú halvány árnyéka is elég volt, hogy elbocsásson valakit. A zsugoriságig takarékos volt, de közben iskolát, kórházat hozott létre, Milánóban ma is működik az idős zenészek számára alapított otthona. De még így is nagy vagyona maradt. Hogy legyen kire hagyni, 1867-ben feleségével örökbe fogadta egyik szegény, sokgyermekes unokaöccse lányát, Filomenát, aki 18 évesen férjhez ment a Verdi ügyeit intéző tehetős ügyvéd, Alberto Carrara fiához. 1920-ban a házaspárnak engedélyezték a Carrara-Verdi név használatát. Utódaik ma is Verdi Sant’ Agata-i birtokán élnek, a hatalmas villa néhány helyiségét múzeumnak rendezték be.