Végzetes szakítás

Camille Claudel 1864. december 8-án született Champagne-ban, Fere-en-Tardenois-ban. Tizenhét évesen került Filippo Colarossi párizsi művész akadémiájára, ahol több nővel osztozott a műtermen. Alfred Boucher, az akkor jó nevű szobrász tanítványa lett, aki hetente egyszer megnézte és véleményezte a hölgyek munkáit. Egyszer Rómába kellett utaznia, hogy átvegye a neki ítélt díjat. Megkérte Rodint, nézzen rá tanítványaira. Így találkozott Camille-jal 1881-ben. A két művészlélek munkakapcsolatából szenvedélyes, viharos szerelem lett. Rodinnél, aki pedig nem volt egy Adonisz – ahogy Camille jellemezte: köpcös volt, kövérkés, dongalábú –, ez nem volt meglepő, úgy tartják, a szerelem bolondja volt, bár a művészettörténészek szerint ez tévhit. A nagy szobrász az emberi – mind a női, mind a férfi – testért rajongott. Rodin felvette a lányt saját műtermébe. A gyönyörű és tehetséges Camille-t elbűvölték Rodin szobrai és a sármos férfi is. Bár az semmit nem ígért neki, a műterembe költözött, és hűen szolgálta a férfit, akit egy másik nő várt otthon.

Rövidesen Camille lett a mester segédje, sok nagy kompozíció mellékalakjait ő mintázta meg. Stílusa az együtt töltött évek alatt nagyon hasonlóvá vált mestere stílusához, ezért azzal vádolták, hogy Rodin utánzója. Pedig az ő alkotásai – a legismertebbek A keringő, Az ima, Érett kor, Hullám – sokkal líraibbak, nőiesebbek voltak. Camille bizalmasa, Mathias Morhardt párizsi művészettörténész így emlékezik: „Camille hallgatag, szorgalmas fiatal lány volt, akitől távol állt a semmittevés, folyton gyúrta az agyagot. Legszívesebben márvánnyal dolgozott, de ez túl drága volt neki, csak kisebb alkotásokhoz engedhette meg magának.”

A lányt semmi nem érdekelte, mindent feláldozott a férfi szerelméért. Családja kitagadta, amikor kiderült, hogy mesteréhez nemcsak művészi, hanem szexuális kapcsolat is fűzi. Rodin nem akarta elveszíteni a szép, tehetséges és bátor lányt, mindent megígért neki, házasságot, közös jövőt, de a jóval idősebb művész lépni nem volt hajlandó: Marie-Rose Beuret-hez, aki fiatal lányként lett a modellje, akkor már két évtizedes kapcsolat fűzte, amelyből fia is született. Ráadásul nem volt hűséges típus, Camille többször rajtakapta, hogy modelljeivel hentereg, mégis több mint 15 évig kitartott mellette. 1892-ben bejelentette Rodinnek, hogy terhes. „Ekkor győződtem meg róla, hogy soha sem vesz feleségül. Hogy végig hazudott... Az abortusz kínjaira nem emlékszem. De azon a szennyes műtőasztalon... elkezdtem lecsúszni abba a gödörbe, melynek mélyén az elmegyógyintézet várt.”

1898-ban elváltak útjaik. Camille Mathias Morhardtot kérte meg, kövessen el mindent, hogy „Rodin ne látogassa”. Tovább dolgozott, de a „lelkét kiszakították”, ahogy fivére, Paul Claudel írta. Bár Rodin kifizette stúdiója bérleti díját, és apja is támogatta, anyagi és mentális problémái egyre súlyosbodtak, s egy idegösszeomlás után zavaros lelkiállapotában mintegy 90 szobrát megsemmisítette. A paranoia és a skizofrénia egyre jobban eluralkodott rajta, s miután apja meghalt, 1913-ban az anyja elmegyógyintézetbe záratta. Három évtizedet töltött ott, míg a halál 1943-ban meg nem könyörült rajta.