Vakáció szabadságban

Alapjában véve szerettem iskolába járni. Tanulni nem szerettem, a közösséget, a kihívásokat, a szervezni-, rendezni-, létrehoznivalókat viszont különösképpen élveztem. Az iskolában mindig történt valami. Köröttem, barátaim, osztálytársaim körül, a tanáraim körül. Ért sikerélmény, ami feldobott, volt konfliktus, amit meg lehetett oldani. Izgi volt, no. Mégis, ilyenkor már annyira vártam a szünetet, mint óvodás az iskolát. Addig alszom, amíg csak fel nem ébredek, gondoltam (ez gimnazistaként volt leghőbb vágyam, év közben öt előtt keltem, hogy bevonatozzak Újvárba). Annyit olvasok, amennyit csak akarok. Ja és azt olvasok, amit csak akarok! Mert azt az undok, visszataszító őrült nagy átláthatatlan és bikkfanyelvű történelemkönyvet biztos nem! És írok, és festek és rajzolok és meszelek, és átrendezek a szobámban mindent, aztán, ha nem tetszik, visszarendezem. Varrok ágytakarót, nyári ruhát, bikinit és vászontáskát. Kötök pulóvert, szvettert. Írok regényt, költök verset, vagyis hogy szervezek, rendezek, létrehozok, átalakítok, milyen érdekes. És ha elengednek, elmegyek a Mókus Margittal a párkányi strandra (mert akkor az még nem volt élményfürdő). Így is lett. Az új zöld pöttyös kétrészesre rávettem az új rózsaszín pöttyös, kalapgumival darázsolt felsőt és az apró mintás parasztszoknyát (ezt mind az első héten szabtam-varrtam), vállamra a Vincze mama vászonlepedőjéből varrott és valami erdélyi motívummal hímzett tarisznyát egy törülközővel (akkor még fényvédő faktorok sem kellettek valószínűleg, mert napkrémet nem vittem), mellettem a Margit, én mellette, és mentünk nagy komolyan két ifjú hölgy (13-14 évesen) fürdőzni. Amikor nem úsztunk, feküdtünk jól nevelten a parton, nem álltunk szóba senkivel, nem reagáltunk semmire, tisztességes lányok így viselkednek, mondták az anyukáink, s mi a szerint cselekedtünk. És mert csak hason feküdtünk, estére úgy leégett a hátunk (Margité még jobban), hogy éjszaka is csak hason alhattunk ágyunkban. De legközelebb már nem annyira.
Ezeket a szabad nyarakat szerettem, azt csináltam, amit akartam, s ahogy. Persze, szülői felügyelettel. Anyukám pedagógusként szintén vakációzott (varrott, kötött, sütött, befőzött), így azt nem tudom, milyen elhagyottan, kulcsos gyerekként napközikben, táborokban tölteni a szabadságot. Én a pionírtáborban nagyon nem éreztem jól magam, fegyelem, kötöttség, kényszer, katonaság – márpedig engemet hagyjanak békességben. Főleg, ha a vakáció szabadság és nem kényszer. Békességben hagytak. Ha jó volt a bizonyítványom, mosolyogtak, ha rossz, ráncolták a homlokukat (ezenfelül apám rendre eszembe idézte, hogy ilyennel csak a széntelepig jutok). Augusztus közepétől meg vártam az iskolát, mint kistestvérre vágyó egyke a gólya, gólya vaslapát.
Ma már biztosan egész másak a táborok. Rengeteg lehetőségből választhat szülő, vakációzó gyermek, vérmérséklet, igény, tehetség szerint. Ma már a világ bármely pontján töltheti szabadságát bárki, pénztárcája kinek meddig engedi. Ma már nem tanulnak meg kötni-varrni-festeni-stb. a lányok, hisz nem tudnak olyat kitalálni, amit boltban elérhető árban megkapni nem lehet. Ma már mindent lehet. Ennek jegyében kívánok élménydús szünetet.
Szabadságot!

-----------------------------------

A napsütötte nyári VASÁRNAPokon a szívem szakadt meg, amikor a strandolás helyett dolgozni kellett.
Inkey Alice: Alsógödi Amarcord