Tisztelt Olvasó!

Állítólag a szlovák lakosság nem fél az eladósodástól, egyre többen vesznek fel hiteleket, a jövedelmi mutatók szerint nagyjából 12 százalékos a törlesztés. Alapjában jó hír ez, hiszen a figyelt és statisztikákba kerülő hiteleket nem uzsorások osztogatják, s akinek a bank vagy egyéb pénzintézet hitelt nyújt, hitelképes. Jó, hogy van ilyen réteg, s jó az is, hogy a lakossági szkepszis ellenére sokan bíznak a jövőjükben.
Amiről a hét fogyasztói híre nem szól, az a kényszerű eladósodás. Mert létezik. Sokan vásárolnak autót lízingre (amely ugyancsak hitel), hiszen ha nem sikerül összedobni a 300-500 ezret egy járgányra, így is megoldható a dolog. Ha pedig az adós képtelen törleszteni, hát visszaadja a kocsit, s újra gyalog jár, meg omnibuszon. Mint azelőtt. Semmi baj sem történik, csak kellemetlen.
Más a helyzet a lakással. Szlovákia lakáspolitikája úgy van beállítva, hogy a lakhatás egyetlen megoldása a saját ingatlan. Amely persze drága. Nincsenek bérlakások, ami van, méregdrága. Van viszont hosszú lejáratú hitel rogyásig. A baj csak az, hogy ebben a konstrukcióban a nagy vállalkozások nem vállalnak hosszú távú kockázatot, mert nem éri meg bérlakásba fektetni, sokkal egyszerűbb néhány hónap alatt felhúzni a társasházat, s eladni. A hosszú távú kockázat meg a tulaj dolga, ő kapja a hitelt. Igen ám, de ma még nem tudjuk, hogy 10-15 év múlva hányan lesznek képtelenek törleszteni az adósságukat, s így nem egy kocsiról, nyaralóról lesznek kénytelenek lemondani, hanem a lakásukat veszítik el. Miközben a lakásépítés gyorsforgalmú üzletág lett.
A hitel önmagában nem jó és nem rossz. Ha van, az jó, mert föllendíti nemcsak a gazdaságot, hanem a családok életszínvonalát is. A deformációk viszont veszélyesek, s az a politika, amely a veszélyekre fölfigyelni képes, emberközpontú. Még akkor is, ha a lakáskérdés általában populizmusba csúszik.