Szülő, gyermek, válás

Házasságkötéskor az ember ritkán gondol arra, hogy a kötelék, amely abban a pillanatban összeköti párjával, valaha fellazulhat, esetleg teljesen meg is szűnhet.

Évek múltán, ahogy egyre több hétköznapi gonddal találkozunk, mind jobban elhalványul a nagy nap fénye. Amióta törvényi lehetőség van a házasság felbontására, évről évre egyre többen válnak el. Bár sokan azt állítják, hogy a mai gondok sokkal nagyobbak, mint a régiek, valójában nem a problémák mennyiségével, hanem a kommunikáció minőségével van a legnagyobb gond. Egykor a párok leültek, megbeszélték a dolgot, és közösen megtalálták a kiutat. Ma inkább gyorsan, dühből, meggondolatlanul döntünk.

Válni vagy nem válni?
A válás minden érintett felet megvisel, akár született a kapcsolatból gyermek, akár nem. Fájdalmas tudatosítani, hogy életünk egy szakasza lezárul, mégis minden a párunkra, az együtt töltött percekre emlékeztet környezetünkben. Ha a kapcsolatból gyermek is született, a döntés még nehezebb. Vannak, akik az elkerülhetetlen lépést azzal odázzák el, hogy a gyerek miatt együtt kell maradniuk (pszichikai szempontból kevésbé sérül a csemete, ha szülei elválnak, mint amikor éveken keresztül állandó veszekedések, feszültség, bizonytalanság veszi körül).
Az ilyen érv legtöbb esetben csak kifogás a kapcsolat fenntartására. Ennek több oka is lehet. Egyrészt az ismeretlentől, a válás utáni élettől való félelem, a közös barátokhoz, esetleg párunk megszeretett családtagjaihoz való ragaszkodás, rettegés a felelősségvállalástól, a válás körüli és utáni bonyodalmaktól. Másrészt lehet itt szó családon belüli erőszakról is, hisz a bántalmazó fél elsőként azt hiteti el társával, hogy egyedül képtelen életben maradni, aláássa önbizalmát, így a szenvedő úgy érzi, képtelen lenne elmenekülni, új életet kezdeni, még ha partnere állandó rettegésben tartja is.

Váljunk el szépen, csendben
Szép válás nem létezik. Csak abban az esetben volna elképzelhető, ha a két fél egyáltalán nem érezne egymás iránt semmit. Miután azonban minden érzelemnek van egy ellentettje, válás esetén – és az ahhoz vezető úton – az egymás iránti érzelmek az ellenkezőjükre váltanak. Így lesz a szeretetből gyűlölet, a bizalomból bizalmatlanság, a tiszteletből megvetés. Bár hihetetlennek tűnik, de amíg bármilyen érzelmet érzünk is a másik iránt, legyen pozitív vagy negatív, az az érzelem összeköt bennünket. Ezért olyan hevesek az indulatok váláskor: mindkét fél érzelmi reakciót akar kiváltani a másikból. Lehet az düh, sírás, kétségbeesés, bármilyen érzelemkifejezés, hisz azt jelenti, hogy még nem vagyunk közömbösek a másik számára.

Mi lesz a gyerekkel?
Nagy ritkaság az olyan párkapcsolat, ahol a felek képesek felnőttként vállalni, hogy kapcsolatuk már nem működik, és külön utakon folytatják életüket. Gyakran találkozom azzal, hogy a viszálykodó szülők fegyverként használják fel gyermeküket, zsarolják vele a másikat, sőt ellene próbálják hangolni, sokszor olyan részletekbe vonva be a már úgyis gyötrődő gyermeket, amelyekhez semmi köze.
A gyermek már a válás tényétől is szenved. Addigi családképe felborul, általa a biztonságérzete is, hiszen szülei közt és közte felbomlik a szentnek, sérthetetlennek, öröknek vélt szövetség. Utána kialakulhat benne olyan érzés, hogy senkiben sem szabad feltétlenül megbízni, hisz a legközelebb állókban is csalatkozhat az ember. Később nehezebben alakít ki kapcsolatot attól tartva, hogy minél közelebb enged valakit magához, annál jobban fáj, ha az elhagyja őt (a jelenség olyan gyermeknél is megfigyelhető, akinek valamelyik szülője meghal).

Mikor mondjuk meg?
A gyermek már 8–9 hónapos korában meg tudja különböztetni szüleit a többi családtagtól, ezért a korának megfelelő szinten fel kell készítenünk arra, hogy az egyik szülővel ritkábban fog találkozik. Nem jó ezt a beszélgetést az utolsó pillanatra hagyni, viszont a bejelentés és a költözés közötti hosszú idő is káros lehet, hiszen az a tévhit alakulhat ki benne, hogy szülei mégsem válnak el, rendeződött a viszonyuk. Az optimális idő kb. 3 héttel az elköltözés előtt van. A beszélgetésen mindkét félnek jelen kellene lennie. Ez alapvető fontosságú: azt jelzi a gyermeknek, hogy bár a szülők már nem szeretik egymást, és nem fognak együtt élni, őt ugyanúgy, feltétel nélkül szeretik. Nem kell titkolni az elköltözés okait sem, hiszen jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ha nincs semmilyen gond, akkor miért van a válás? Adjuk meg a szükséges információkat, hisz a rossz hír is jobb, mint a bizonytalanság. Nagyon fontos, hogy a beszélgetés alatt biztosítsuk gyermekünket arról, változatlanul szeretjük ezután is, és sose kérjük tőle azt, hogy a másik szülőt kevésbé szeresse, bármi történjék.
Felnőttként is hosszabb ideig tart, míg feldolgozunk egy-egy megdöbbentő hírt; így gyermekünknek időt kell adnunk, amíg elfogadja a válás tényét. Előfordulhat, hogy a beszélgetést követő napokban, hetekben, de akár hónapokban is gyakran tesz fel kérdéseket, nem kizárt, hogy többször ugyanazt. Ekkor nagyon fontos, hogy türelmesen válaszoljunk neki, hisz hasonlóan a halálesethez, ezek által a kérdések által dolgozza fel apránként az új élethelyzetet. A gyermeknek ilyenkor nem mindig az információszerzés a célja; inkább meg akar bizonyosodni arról, hogy ha akar, kérdezhet, ezzel teszteli szülei iránta tanúsított érdeklődését és elérhetőségét.
Ne féljünk gyermekünk előtt kimutatni érzéseinket. Megmutatjuk vele, hogy ez nem baj. Ha viszont eltitkoljuk előtte, amit érzünk, valószínűleg ő is ezt fogja tenni a későbbiekben.

Hogyan segítsünk?
Öt alapelvet fogalmazhatunk meg, melyek segíthetnek gyermekünknek a válás feldolgozásában. Az első, hogy a gyermek a különválás után anyjával is, apjával is magas szintű kapcsolatot tarthasson fenn. Szavakkal és tettekkel egyaránt jelezniük kell neki, hogy támogatják a másik szülővel való kapcsolatát. Ha több gyermekről van szó, az összesnek lehetőséget kell adni, hogy egy bizonyos időt egyedül tölthessen a másik szülővel. A második alapelv, hogy a felnőttek közötti kapcsolat a válás után együttműködővé, kiskonfliktusúvá váljon. Ha a szülők nem képesek megfékezni az egymás iránt érzett negatív érzéseket, a gyermekben megfogalmazódhat a kérdés, mi értelme volt a válásnak. A következő a helyes nevelési mód megválasztása. Optimális a demokrata típusú nevelési elv (melynek három ismérve a melegség, erő és következetesség). A negyedik alapelv, hogy a lehető legkevesebb változást okozzuk a gyermek életében. A válás önmagában rengeteg változással jár, ezért jó, ha legalább a baráti társasága, környezete, iskolája ugyanaz maradhat. Az utolsó alapelv pedig az, hogy a rokonok megfelelő támogatási rendszert alakítsanak ki. A gyermek megingott biztonságérzete részben kompenzálható, ha megmarad a hozzátartozók szeretete, a szülők ellenségeskedése, harca közepette biztosítani tudják a megnyugtató stabilitást, szeretetet és biztonságos menedéket.

A szerző pszichológus