Sztárunk a VASÁRNAPBAN Bandor Éva

Bandor Éva

Nem volt megállása hosszú hónapok óta. Egyik filmből a másikba vitték. Hol Prágában, hol Brünnben, hol Budapesten állt kamera előtt, és nemcsak a komáromi színpadon játszik, vendégként a Vígszínházban is. Bandor Éva nagyon várta már a nyarat.

Van még energia benne most is, de májusban volt egy pillanat, amikor azt érezte, meg kell állnia, levegőhöz kell jutnia. Túlhajszolta magát. Sok volt a munka, az utazás. Erre jött Adél Az üvegcipőben. Örült, mert gyönyörű szerep, de rengeteg szöveg. És a stressz. „Nyugalom és rendszer!” – mondja Sipos úr Az üvegcipőben. Ezt kell szem előtt tartania neki is.

Hányadszor játszik Molnár Ferenc-darabban? Milyen szerepeket kapott az elmúlt hónapokban? A megfeszített tempó, ennyiféle szerep mellett, között, után milyen utakon talál vissza a saját életébe? Miből kap többet otthon? Filmekből vagy „pedagogizálásból”? Hova készül a nyáron? Kit játszik majd a Mágnás Miskában?

Mindenre választ kap, ha elolvassa Szabó G. László interjúját a Vasárnap már megvásárolható számában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?