Szlovákiában egyedülálló iskola Gútán

szalagavato

A jó iskola kérdése nem az, hogy »lássuk, mit nem tudsz«, hanem hogy »mit tudsz«, a te sajátos képességeid szerint.” (Vekerdy Tamás)

Ha egy jó iskolát szeretnél megismerni, látogass el Gútára, ahol a 2020/21-es tanévtől már két iskolát is megtekinthetsz: az egyik a Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, ahová a szolgáltatás iránt érdeklődők jelentkezhetnek, a másik pedig a Magyar Tannyelvű Iparművészeti Magániskola, ahová a művészetet kedvelőket várjuk.

Ez a kis város a Csallóköz szívében terül el, ahol 1991-ben jött létre a helység első középiskolája, a Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola. Létrehozójának, megálmodójának és fenntartójának, Szokol Dezsőnek olyan intézmény kialakítása volt a célja, ahol nemcsak szakmák oktatása folyik, hanem a tanulóifjúság sokoldalú szellemi-gyakorlati felkészítése is. Aki figyelemmel követi iskolánk életét, tudhatja, hogy nemcsak külsőleg, de belsőleg is állandóan megújul. Több olyan szakot, szakmát oktatunk, melyet szlovákiai viszonylatban csak itt sajátíthatnak el a diákok magyar nyelven.

 

Jelenleg intézményünket 330 tanuló látogatja, közülük 96 végzős, és ebből 50 diák fog az idén érettségi vizsgát tenni. November végén és december elején került sor a végzősök hagyományos szalagavatójára. A szalagfeltűzés után a diákok most is színvonalas színpadi előadással búcsúztak diáktársaiktól és az iskolától. Ebben az évben Laboda Róbert slam poetry költő, tanár rendezésében egy más felhozatalban adták elő a Rocksulit; a fergeteges taps, a szülők és a tanárok elismerése is bizonyította, hogy ezek a diákok nemcsak jó szakemberek lesznek, hanem kiváló színészi képességekkel is rendelkeznek.

 

Iskolánkban nagy hangsúlyt kap a magyarul gondolkodó, az ismereteket anyanyelvükön elsajátító diákok sokoldalú képzése, oktatása. Igyekszünk olyan szellemiséget kialakítani, amelynek fő jellemzője a szülőföldhöz, anyanyelvhez való ragaszkodás, annak múltjának, értékeinek tisztelete, szeretete és továbbadása. A jól felszerelt, tágas és összkomfortos szaktantermek, rajztermek és kiállítótermek olyan alkotó környezetet biztosítanak az oktatónak és diáknak egyaránt, amely a magas színvonalú művészeti képzés előfeltétele.

Intézményünkben a szakképzés két szakterületen folyik – az iparművészeti, valamint a szolgáltatási tanulmányi szakokon.

 

Iparművészeti tanulmányi szakjaink:

Szakvizsgával végződő 3 éves szakjaink:

  • díszzománcozó

  • kovácsiparművész

 

Érettségi vizsgával végződő 4 éves szakjaink:

  • vitrázsüveg-készítő és díszzománcozó

  • alkalmazott grafika

  • beltéri dizájn

  • reklámgrafika

  • fotográfiai dizájn

 

Szolgáltatási tanulmányi szakjaink:

Szakvizsgával végződő 3 éves szakjaink:

  • vendéglátó

  • szakács

  • fodrász

  • autószerelő

  • cserépkályha- és kandallókészítő

Galéria

Érettségi vizsgával végződő 4 éves szakjaink:

  • informatikai hálózatok műszerésze

  • üzletkötés és vállalkozás – idegenforgalom

  • kozmetikus

  • személy- és vagyonvédelem

 

Felépítményi szakjaink:

  • vállalkozás a szakmák és szolgáltatások területén, valamint iparművészet – 2 éves tanulmányi idő nappali tagozaton, 3 éves tanulmányi idő levelező tagozaton (érettségi vizsgával végződik)

  • fodrász, vendéglátás, autószerelő, szakács, cserépkályhás, díszzománcozó – 2 éves tanulmányi idő levelező tagozaton (szakvizsgával végződik)

 

Ha szeretnél csatlakozni iskolánk diákjaihoz, ne habozz sokat! A tanulás mellett számos kellemes élmény vár rád. Látogass meg bennünket! A gútai magániskola Téged is tárt kapukkal vár.

 

Az iskola címe: Slovenská 52, 946 03 Kolárovo

Iskola e-mail-címe: schola.privata@stonline.sk

Weboldal: http://scholaprivata.edupage.org

Facebook: Magyar Tannyelű Magán Szakközépiskola

Telefon: +421/35 77 75 080

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?