Nagyot fordult a világ Diósförgepatonyban

Amikor három esztendeje ott jártam, és a polgármester elárulta, hogy autópálya épül a falu határában, őszintén szólva, hittem is, meg nem is. Akkor nem akarták dobra verni, ma már ország-világ előtt ismert a Slovakia Ring, amely április utolsó hétvégéjén jeles megméretés színhelye volt.

Amikor három esztendeje ott jártam, és a polgármester elárulta, hogy autópálya épül a falu határában, őszintén szólva, hittem is, meg nem is. Akkor nem akarták dobra verni, ma már ország-világ előtt ismert a Slovakia Ring, amely április utolsó hétvégéjén jeles megméretés színhelye volt. Itt tartották az idei túraautó-világbajnokság (WTCC) 7. és 8. futamát 17 ország 10 csapatának és 38 pilótájának részvételével. (Ez a legjelentősebb nemzetközi autóverseny, amelyen utcai gépjárművek állnak rajthoz.) Egy héttel korábban pedig az Alpok–Adria motorosbajnokság egyik futamát rendezték a létesítményben.
Egy faluriport szempontjából természetesen a legfontosabb kérdés, hogy mit jelent ez a parádés pálya a helységnek, hoz-e valamit a konyhára. Gálffy Szilárd mérnök, aki hatodik éve polgármestere a dióspatonyiaknak, elmondja, hogy ne gondoljon senki nagy bizniszre, de azért jelentős hozadéka van. Elsősorban munkahelyeket jelent. Nagyon jó az együttműködés. Megnyílt a versenypálya, beindult a csúszásiskola, mellettük szálloda áll, sőt a faluban létesült egy pizzéria, és nemsokára egy panzió is fog. Ez a legfontosabb. Van némi adóbevétel is belőle, de nem ez a lényeg, hanem hogy hosszú távon segíti a fellendülést. Mind a faluét, mind a régióét.

Nehéz forrást találni
Három évvel ezelőtt arról beszéltünk, hogy az volt az első év, amikor végre kissé fellélegezhettek volna. Erre beütött a pénzügyi-gazdasági válság, melynek a következményei a legutolsó tanyára is elértek. Mit jelentett Dióspatony szempontjából?
„A megváltozott helyzetben nagyon nehéz megtalálni a pénzforrást arra, hogy egyáltalán tervezni tudjunk, koncepciót kidolgozni, merre és hogyan fejlődjön a falu. Szerencsére jó néhány pályázatunk sikeres volt, de azoknál is önrész van, és sok egyéb költség. Rengeteg pénz elmegy, míg egy-egy beruházás megvalósul, sőt egyáltalán eljutunk ennek az esélyéhez. Van olyan projektünk, amelyet másfél éve hagytunk jóvá, s azóta tart a közbeszerzési eljárás. Remélhetően fél év múlva pontot tehetünk a végére – közli a polgármester. – A falu végén éktelenkedő hatalmas szemétdomb rég tervezett rekultivációjáról van szó. Két szempontból is sürgető: egyrészt a község képe, másrészt a környezet védelme végett, hogy az esővíz ne tudja belemosni a talajvízbe a káros anyagokat. A jövő legnagyobb kincse az ivóvíz lesz. A pályázat elhúzódását az okozza, hogy nagy tülekedés van a cégek között. Még el sem érünk a kiértékeléshez, már a kiírásokat támadják, ha nem felel meg egyiknek-másiknak. A nagy vállalatoknak ugyanis nincs munkájuk, ezért mindent elvállalnának. Hasonló a helyzet a szennyvízelvezetéssel, ott is rengeteg jelentkező volt. Tavaly sikerült befejeznünk egy szakaszt, idén egy újabbat szeretnénk. Jelenleg a helység mintegy 40 százaléka van rákötve a víztisztítóra, de az egész hálózat mintegy hét kilométeres. Idén ráadásul a csatornarendszer tervét is át kell dolgoztatnunk, mert több mint húszéves projektről van szó, s időközben sok minden megváltozott. Éppen problémás szakaszokhoz értünk. Az átemelőállomások tervét is módosítani kell, hogy megfeleljenek a vízművek előírásainak.”

Elbontott kerítések
Ez a legfontosabb teendője az önkormányzatnak – mondja a polgármester. Kívüle is akad azonban tennivaló. Három éve elhangzott, hogy szinte minden középület tatarozásra szorul. Az iskola felújítására több pályázatot is beadott az önkormányzat, sajnos, egyik sem nyert, pedig akkor még megvolt a kétszáz tanuló. Így önerőből, fokozatosan cserélik ki az ablakokat, lehetőségek szerint végzik a javításokat. Az óvodával hasonló a helyzet. Sikerült viszont a falu központját szépen rendbe tenni, beleértve a főutcát, ahol új járda épült. Ez azért is elsőbbséget élvezett, mert az intézménybe járó gyerekek biztonsága végett fontos volt. Kinyitották a parkot a művelődési ház mellett, így szép és használható része lett a községnek. A régi kerítések eltűntek. A művelődési házat hozzáférhetővé tették a mozgássérültek és a babakocsis anyukák számára. Sikerült felújítani a temetőt, ahol a ravatalozó elé takaros tető épült, és az előtérhez új járda vezet. A beruházások sorát gyarapítja az iskola mellett átadott új műfüves pálya; délelőtt az iskolások, délután a nagyközönség használhatja csekély bérleti díjért.
Fellendült az építkezési kedv. A telkek nagy részét a község mérte ki, s ha volnának még neki, több ház is épülhetne. Az önkormányzat tárgyal a telektulajdonosokkal, hogy új utcák nyílhassanak. Az eddig tapasztaltak miatt olyan feltételeket fog szabni, hogy záros határidőn belül be is épüljenek ezek a területek, ne álljanak kihasználatlanul.
Dióspatony lakosainak száma enyhén növekszik, jelenleg 1733-an élnek a településen. Néhány éve még kilencvenöt százalékban magyarok lakták. Ez az arány kissé eltolódott a szlovákok felé, amibe a betelepülés is „besegített”, hiszen többen vásároltak itt régi házat. Szerencsére nincs szó nagy lakóparkokról, inkább öreg házakat újítanak fel. A magyar oktatási nyelvű iskolába jelenleg 170 gyermek jár, kevesebben, mint a pár évvel korábban. Ezt a demográfiai csökkenésen kívül az is okozta, hogy a szomszédos Szentmihályfán megnyitották a kisiskolát. (Az ottani gyerekek azonban az ötödik osztálytól valószínűleg itt fognak tanulni.) A tanintézmény vezetősége azon dolgozik, hogy továbbra is méltók maradjanak jó hírükhöz. A szlovák iskolába öt gyermek jár; ennek fenntartása egyre inkább kérdéses. Az óvodában félszáz gyerkőcöt találtunk, éppen ebédidőben.

Kézilabdázó nagymamák
Ha valamelyik közösségre érvényes az ép testben ép lélek mondás, Dióspatonyra biztosan. Szinte az az érzésünk, hogy itt mindenki sportol. Szerencsére ez nem terheli mértéktelenül az önkormányzatot, amely törődik a pályával, öltözőkkel, öntözéssel stb., de a futballcsapatnak komoly, önzetlen támogatója van. A labdarúgáson kívül nagy hagyománya van a sakknak, kézilabdának. Utóbbi a hetvenes-nyolcvanas évek eredményeire építhet, s az újra felállt csapatban nagymamák is akadnak. De kézilabdáznak az alapiskolás lányok is, a patonyi Barátság futóversenyt pedig idén 31. alkalommal tartották, nemzetközi részvétellel. Dióspatonyban van turisztikai szakosztály, amely rendszeresen szervez gyalogtúrákat, míg az iskolás gyerekek, szülők és tanárok csapata már harmadszor vett részt a Nagy vagy vetélkedőn: idén a budaörsi uszodában és sportcsarnokban csaknem a döntőbe jutott, egyedüli szlovákiai iskolaként. A Kárpát-medence magyar településeinek Virtusvetélkedőjén a dióspatonyiak már háromszor voltak döntősök. S ha még ez is kevés volna: a helyi asztalitenisz-csapat is elindult a bajnokságban. Közkedvelt a patonyi kolbásztöltő fesztivál és a halászléfőző verseny is, ezeket helyi vállalkozók szervezik. Hangulatos megméretések, amelyeken nagyon sok érdeklődő vesz részt. De a helyi kultúra sem mostohagyermek, hiszen van itt asszonykórus, aktívak a nótaénekesek, és a Diócska nevű gyermeknéptánccsoport, amelyet óvodások meg kisiskolások alkotnak, már a Duna Menti Tavaszon is szerepelt.
Olyan falut szeretne – foglalta össze Gálffy Szilárd három éve –, ahol jó élni. A cél azóta sem változott, ám a gazdasági válság kissé átrendezte az álmokat és a valóságot. Mindezek ellenére szemmel látható, hogy Dióspatony egyre nyitottabb és rendezettebb község.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?