Munkamegosztás a takarításban

h

Több módja is van annak, hogy a családot bevonjuk a házimunkába. Mindenesetre ne tűnjön kényszernek, ne utasítgatással vagy sírógörcsökkel próbáljuk elérni, hogy a férj és a gyerekek is kivegyék részüket a takarításból. Hogyan is történhet ez konkrétan? Bemutatunk néhány lehetőséget!

1) Csapatmunka jutalmazó módszerrel

Terv szerint legyen mindenkinek meg a saját feladata, idejéhez és képességeihez mérten. Ha ezenfelül a gyerekek egyéb feladatokat is vállalnak, jutalmazzuk meg őket – például egy kicsivel több zsebpénzzel vagy akár nassolnivalóval, a férj esetében pedig lehet a jutalom valamivel több figyelmesség.

2) Mókás családi bevetés

A családtagok segítségével egészen másképp is alakíthatjuk a házimunkát. A bevetés előtt válogassuk szét a tennivalókat, a gyerekeknek jusson elég önállóan is elvégezhető feladat. A „piszkos” munkák mellett legyenek a listán szórakoztatóbb foglalatosságok is!

3) Munkacsoportok

Ahol több a gyermek, a feladatok alapján külön csoportokat is alkothatunk. Lehet konyhai vagy akár fürdőszobai csapat is. Ezzel fejlődik a csapatszellem, és a munkakedv is nagyobb lesz. A csapatmunka különösen jót tesz a gyerkőcöknek, mivel felkészíti őket a felnőttéletre. Megtanulnak felelősséget vállalni, büszkék a kötelességeikre, miközben élvezik, hogy a felnőttek odafigyelnek rájuk.

4) Aki okozta, az takarítja!

Ne rakodjunk a 3 évnél idősebb gyermekek után, ne vegyük át túl sokáig mások helyett a felelősséget. A gyerekek korán meg tudják tanulni, hogy felelősek azért, hogy a rendetlenséget és a piszkot, amelyet ők okoztak, önállóan takarítsák el. Legyünk türelmesek és kitartóak. Sokszor talán egyszerűbb és gyorsabb megoldásnak tűnik, ha átvállaljuk a dolgot, és magunk rakodunk el, hosszú távon azonban nem kifizetődő.

 

A család közösen kialakított rendszer, ahol számos feladatot kell elvégezni, amelyeket anya és apa KÖZÖSEN oszt fel egymás között. Sehol nincs törvénybe iktatva, hogy az anya nem szögelhet, az apa pedig nem kelhet fel a gyerekekhez.

 

Milyen munkát végezzenek a férfiak a háztartásban?

Ez több dologtól függ:

1 alkati adottságoktól

2 attól, hogy egyedüli családfenntartó-e

3 a tevékenységhez való hajlamtól

4 a közös megegyezéstől

  • Az alkati adottságokból következően általában férfiak végzik a nehezebb bútorok mozgatását nagytakarítás vagy festés alkalmával. A barkácsolás is férfimunkának nevezhető, bár nem kötelező, hiszen az iparosmunkát el lehet végeztetni mással. Ezzel szemben a mosást, vasalást és a ruhanemű javítását többnyire a nők végzik.
  • Ha a férfi az egyedüli családfenntartó, többnyire többet dolgozik napi 8 óránál, és ilyenkor természetes, hogy a párja nagyobb részt vállal a házimunkákból.
  • A tevékenységre való hajlam alapján meg lehet egyezni például abban, hogy ki viszi-hozza a gyereke(ke)t óvodába vagy iskolába, ki megy a játszótérre, vagy ki tanul a nagyobbakkal, ha szükség van rá.
  • Megegyezés kérdése az is, hogy ki végzi a bevásárlást, és ki főz vagy takarít. Az a férfi, aki gyermekkorától kivette részét a házimunkákból, bizonyára nem érzi sértve magát, ha neki kell porszívóznia.

A férfiak és a főzés

A férfiak közül sokan szeretnek főzni, és akik szeretnek, azok tudnak is – nem csoda, hogy a legjobb, leghíresebb szakácsok férfiak. Ki ne hallott volna Gundel Károlyról, Magyar Elekről, az ínyesmesterről, a fiatalok közül Beleznay Tamásról vagy Jamie Oliverről, Gordon Ramsayről?

A bevásárlás és a főzés is megosztható. A férfiak szívesen főznek pörkölteket, gulyást, halászlét (persze a hozzá való galuska, csipetke elkészítését legtöbbször a nőre hagyják). A főzés utáni mosogatás is elvégezhető megosztva. Ha van rá hely és pénz, érdemes mosogatógépet venni.

 

Milyen életkorban milyen házimunkát bízzunk a gyerekre?

A házimunka életünk része, ezért szülő és gyermek egyaránt akkor jár jól, ha már egészen apró korban rászoktatjuk a kicsiket néhány alapvető feladatra.

Például arra, hogy rakják el maguk után a játékaikat, ami sajnos, nem könnyű; ezen a téren valószínűleg semmi más nem segít, mint a következetesség – és a játékosság. Az sem elhanyagolható szempont, hogy felelősséggel járó feladatot kapjon a gyerek, és érezze, hogy komoly dolgokkal járulhat hozzá a család életéhez. De mit bízhatunk rá?

Gyermekpszichológusok javasolják a házimunka-táblázat készítését. A feladatok ideális szervezése a gyermekeknek kapaszkodó lehet akár az otthoni, akár a ház körüli munkák esetében. Élvezettel söprik le a teraszt, a pancsolással járó feladatok (pl. locsolás) kifejezetten szórakoztatják őket. Érdemes rájuk bízni az autómosást, amíg nem kerül elő a vegyszer; ilyenkor, télen kis lapáttal akár a járda letakarításában is segíthetnek. Jutalmazni mindezért csak mértékkel szabad, a segítségért otthon nem jár fizetség. Persze más dolog, ha a szomszéd néni a kiskamasznak ad pár centet, ha az ő háza elől is eltakarítja a havat – ezt elfogadhatja, de ne követelje.

 

2–3 ÉVES KORBAN

megkérhetjük, hogy:

  • felvegye a játékokat a földről
  • dobja be a levetett piszkos ruháját a szennyestartóba
  • segítsen megetetni a kutyát/macskát
  • segítsen feltörölni a kiömlött ételt/italt
  • segítsen beágyazni (például az ágytakarót az ágyra teríteni)

 

4–5 ÉVES GYERMEK

  • szét tudja választani a fehér és a színes ruhákat mosás előtt
  • összepárosítja a zoknikat mosás után
  • leporol felületeket
  • megöntöz virágokat (a nem túl kényeseket)
  • felsöpör egy kisebb söprűvel
  • segít megteríteni és leszedni az asztalt
  • használja a szelektív hulladékgyűjtőt

 

6–7 ÉVES GYERMEK

feladatai lehetnek:

  • beágyazás
  • az iskolai uzsonna elkészítésében való közreműködés
  • a megszáradt ruhák összehajtogatása
  • porszívózás
  • segítés a mosogatógép kirakásában

 

8–9 ÉVES KOROSZTÁLY

képes lehet:

  • berakni az edényt a mosogatógépbe
  • összegereblyézni a faleveleket
  • elrakni az összehajtogatott ruhákat
  • szekrénybe rakni a vásárolt élelmiszert
  • kivinni a szemetet

 

10–12 ÉVES GYEREK

megbízható azzal is, hogy:

  • feltörölje a padlót
  • egyszerű ételeket készítsen felügyelettel
  • tiszta ágyneműt húzzon
  • lemossa az autót
  • kitakarítsa a fürdőszobát

 

13 ÉVES KORTÓL

jöhetnek a nehezebb házimunkák:

  • a mosógép megtöltése (kivéve a problémás ruhákat)
  • vacsora önálló elkészítése
  • ablaktisztítás (ha az ablak nem emeleten van)
  • vasalás stb.

Forrás: háztartás.ma, joy, babaszoba

A teljes írás a VasárnapHáztartás mellékletben jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?