Most temettük el Estit

Kép Veres Viktor / Népszabadság

Most temettük el szegény Kosztolányit

s az emberségen, mint rajta a rák,

nem egy szörny-állam iszonyata rág

s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,

Kedd a gannai Szent Kereszt Felmagasztalása plébániatemplomban. Dés szaxofonozik, már. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát beszél. Egyedül ő beszél, és ez olyan jó. Péter elment, mondja. Előre ment azon az úton, amelyen mi is járunk. Próbáltuk elhitetni magunkkal, hogy neki sikerül a hosszabbítás, de aztán mindannyian beláttuk. Mindannyian nem, én például nem. Persze, igen, beláttam, ha hisz ott álltam, de nem hiszem el. Ott van ő mindenhol, ottabb, mint valaha, most még a mindmegette.mindenegybe.hu-kból is ő néz ki. Ha valakinek, hát neki sikerült. Oly elevenen él olvasóiban (s most nem az kívánkozik a zárójelbe, hogy bennem!), hogy amikor a főapát azt mondja, Péter nemcsak a vér, hanem a lélek és szellem arisztokratája is volt, bennem (olvasójában) fölsikolt egy orrhang, s rémülten javít: Van! József Attila a Thomas Mann üdvözlésébe komponálta bele gyászát, ebbe a fehérek közt európais opuszba, mely úgy tér vissza-vissza nálam motívumként, mióta létem végre felmerült, mint Tiborc panasza a politikai át-, újra- és visszarendeződések után. Kosztolányinál is rákot diagnosztizáltak (nem hasnyálmirigy-), ő három évig élt vele. Esti Kornél és az Esthajnalcsillag, Kosztolányi és Esterházy egy Estiben. Nekem a Hajnali részegség (Kosztolányi) meg az Esti sugárkoszorú (Tóth Árpád), mely esti nem az az Esti. Most ez vigasztal. – már ötven éve tündököl fölöttem ez a sok élő, fényes égi szomszéd, ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét. Szóval bevallom néked, megtörötten földig hajoltam, s mindezt megköszöntem. Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem, s azt is tudom, hogy el kell mennem innen, de pattanó szívem feszítve húrnak dalolni kezdtem ekkor azúrnak, annak, kiről nem tudja senki, hol van, annak, kit nem lelek se most, se holtan. Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak, úgy érzem én, barátom, hogy a porban, hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy ismeretlen úrnak vendége voltam. Kémlelem az eget, a csodákat rajt, ahol Kosztolányi mellett újabb Esti ragyog. A legfényesebb. Gannán pedig egy gólya ül a családi sírhely kupolájának keresztjére (a Szent Kereszt Felmagasztalása). Egy pillanatra mintha elmosolyodnék (pedig sírok, sírok, sírok), kinézném belőle, hogy ez ő. Hogy EP gólya képében odatelepedett, ésaszonta, megnézem én ezeket ott lent. (Erre még jobban sírok, sírok.) Benn a fehér urna mellett egy kis Esterházy-kép, amolyan elnézős. A glóriát feje körül, a csillár tükrét a fotósnak köszönhetjük, magát a fotót a Népszabadságnak. Mert betartottuk a végakaratokat, nem fényképeztünk, virágot sem vittünk, nem is szomorkodtunk (de). Fénylett hajadban s béke égi csendje, És jó volt élni, mint ahogy soha, S a fényt szemem beitta a szívembe: Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te, Vagy áldott csipkebokor drága tested, Melyben egy isten szállt a földre le S lombjából felém az ő lelke reszket? Esti sugárkoszorú délben egy decens kis képen, gólyával és egy kőlappal, melyen alig olvasható a véset: Esterházy Péter 1950–2016. Se arany, se bíbor, se bársony. Dés László szaxofonja és Janis Joplin utolsó kacagása közt Várszegi Asztrik többször is idézi az írót, a majki nagymamát, az író által, Szegedi-Maszák Mihályt, az irodalomtörténet arisztokratáját, ki néhány nap után követte az írót. „Esterházy művei győztek meg arról, hogy nyelvünk szüntelen megújulásra képes. Elképzelhető-e ennél nagyobb érték a magyarság számára? Ha tanulni akarok magyarul, az ő könyveit veszem elő. Hálám és örömem nem kifejezhető.” Társak az estiségben is. Tudod, mi a legszebb? Ez már EP. Ahogy rövidül a ceruza, ahogy a vége közeledik az elejéhez. Nincs vége. Ez a befejezés. Ez a kezdés. Kedves Péter! Amikor most egy időre búcsúzunk… Ez már a főapát.

Meg én.

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

… csak VASÁRNAP. Az annak az ideje, megadni az Úrnak, ami az Úré.

Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat –