Mondj egy dalt azokért

Én is ezt tettem a szüleimmel, akik elmesélték, milyen volt az a dédnagymamám, aki engemet még látott, a megszületésem után törte el a lábát, és nem sokkal később távozott. De nekem még örült. Olyan szeretettel és meghatottan gyújtottam meg a gyertyát a sírján, olyan közeli lett ettől az információtól, mintha ismertem volna. Vagy anyám bátyjáén, azén a Józsi bácsién, aki mindössze tizenkilenc éves volt, amikor elvitte a tüdővész, és én beleborzongtam belegondolva, hogy ki sem bírnám, ha ilyen az én testvéremmel történne meg, aki szintén Józsi. Vagy a nővéremén, aki egy napot élt, átengedve ezzel a helyét nekem. Ő kisbaba volt, én nagylány, mégis a húga neki. Aztán ahogy növekedtem, szaporodtak anyám táskájában a gyertyák. Először apai nagyanyám ment el, majd anyai nagyapám, közben férjhez mentem, apai nagyapám még ott volt az esküvőn a vőlegény anyai nagyapjával, ám a következő évben egymás után itt hagytak. Nem sok idő telt bele, eget-földet rengető hirtelenséggel apám, még azon az éven apósom, nekik csak az elsőszülöttünkkel való találkozás adatott meg. Anyai nagyanyám még örült a másodiknak is (ó, hiszen akkor ez Sárimári!), aki viszont mint én az ő korában, nem emlékszik a dédanyjára. De olyan szeretettel és meghatottan gyújtotta meg a gyertyát a sírján, olyan közeli lett számára is a minden alkalommal elmondott információtól, mintha ismerte volna. Szóval, nincsen ember a földön, akinek ne volna halottja, s ezek a halottak élnek tovább egészen addig, amíg az utolsó kisgyerek felnővén el nem felejt mesélni róluk. És akkor is élnek, ha nem állíttatunk nekik pompázatos emlékművet, ha mindenszentekkor nem gyújtjuk fel a sírjukat, sőt akkor élnek csak igazán, ha gondolunk rájuk naponta, felfedezzük őket egy-egy mozdulatunkban, a gyerekeink mozdulataiban, nevetésüket a gyerekeink nevetésében, és beszélünk róluk, hiszen részei ők az életünknek.

Ez az idei időszak nekünk most más lesz, mint a többi, még nem tudom, milyen, hiszen nagyon friss a gyászélmény anyósom elvesztése felett. Már megint eggyel kevesebb ajándékról kell gondoskodni karácsonyra, és eggyel több koszorúról halottak napjára. A tavalyit még ő rendezte el, kifinomult ízléssel tisztelve meg az ünnepükre a nyughelyeket. Nagyon sokat tanultam tőle, de hogy képes leszek ebben követni, azt kétlem. A sírja biztos nem lesz olyan szép mindenszentekkor, mint amikor még csak az apósom feküdt benne, de a szándékot s a szeretetét tovább viszem, amíg csak erőmből telik.

Ott, Önöknek már holnap van az ünnep, itt, nekem még csak csütörtök, úgyhogy majdnem arról az élményről kezdtem írni, ami múlt szombaton ért, mert akkora nyomot hagyott bennem. A címből a vájt fülűek gondolhatták is, hogy ez lesz, persze azok közül is a kimondott Presser-megszállottak. Születésnapomra két koncertjegyet kaptam az elsőszülöttől a dunaszerdahelyi Falusi Mariann-os fellépésre. Fenomenális volt. Érzelmest, szívdalokat ígért, de voltak ott bizony gondolat- és észdalok is jócskán. És micsoda hangok! Micsoda harmónia. Caelestis! Ám nemsokára újra mehetek, mert a Rúzsa Magdi-sra meg a másik szülött szerzett jegyeket. Úgyhogy, ha nem bírom már elviselni, azt, ami bennem marad, jól megírom együtt a kettőt. Vagy majd Leonard?

Az angyal.

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

--------------------------

De a VASÁRNAP délutáni csendben / Nagyon dalolt a név zenéje bennem.

Áprily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben