Miért annyira mások a mai gyerekek?

Egyébként tényleg mások; viszont más lett körülöttük a világ, és a szüleik is nagyon mások, mint húsz, harminc éve, egy sokkal nyugodtabb korban még az ő szüleik voltak. Lehet, hogy mi már észre sem vesszük, de a mai gyermekek sokkal több stressznek, rohanásnak, elvárásnak vannak kitéve, mint mi voltunk. Az átlagos családi felállás az, hogy vagy nincs elég idő a gyerekre, vagy nincs elég türelem hozzá. A szülők többsége reggeltől késő délutánig dolgozik, vagyis a nevelést intézményekre bízza, és a hátralévő időben neki már csak az ellátásra van energiája: lecke, vacsora, fürdés, alvás. A beszélgetés, játék, mesemondás gyakran kimarad, vagy a tévé, internet, mobil pótolja. Így nem csoda, ha a mai gyermekek egyre rámenősebben követelik, hogy odafigyeljenek rájuk.

Hangosabbak, mert nem figyelünk rájuk

„Sokkal hangosabbak, erőszakosabbak, mint a tíz-húz évvel ezelőttiek voltak. Ha valamit akarnak, azt addig mondják, míg nem figyelek csakis rájuk. Sokkal nagyobb a szeretetigényük is, még inkább szükségük van a babusgatásra, simogatásra, de többet is adnak ki magukból. Folyamatosan rohangálnak, csapkodnak, mert otthon kevés a mozgás, a játékkal töltött szabadidő. Fél kezemen meg tudnám számolni, hogy a hozzánk járók közül hánnyal foglalkoznak otthon úgy, ahogy kellene. Teljesen ránk bízzák a nevelést, oktatást, otthon csak az ellátásra jut energia; sokan azt sem bánnák, ha este hétig lenne óvoda” – mondja egy hazai óvodapedagógus, aki azért kérte neve elhallgatását, mert attól tart, hogy a szülők szemére hányják, amit mondott. „Bárcsak annyit foglalkoznának a gyermekeikkel, amennyire érzékenyek rájuk! Mert az anyák napi vagy karácsonyi műsorokon mindenki videóz, fényképez, képesek összeveszni azon, melyik gyerek volt az első sorban. De az nem bántja őket, hogy a gyermekük csak az óvodában tanul mondókát, verset, mert tőlük egyet sem hallott. Néha csodálkozom, hogy mindennek ellenére mennyire normálisak még a kicsik.”

Sok értelem, kevés érzelem

A mai gyermekek legnagyobb problémája az, hogy nincsenek korlátaik. Mindent szabad, vagy azért, mert elkényeztetik őket, vagy azért, mert nem törődnek velük. Ezt az űrt próbálják maguk kitölteni úgy, hogy keresik, feszegetik a határokat, ezért tűnnek sokszor rossznak. A túlzott mozgékonyság és harsányság okai között Anna Baráthová gyermekpszichológus szerint is legfőképp az keresendő, hogy a szülők egyre kevesebbet foglalkoznak a gyerekekkel. Ezen nem tudatos oktatást, nevelést kell érteni, csupáncsak annyit, hogy nekik szentelik az idejüket. „A sok különóra, intézményes foglalkoztatás helyett inkább engedni kellene játszani őket. Sajnos, ez a legtöbb családban nincs így, ezért a gyermekek nem is tanulnak meg játszani. Nem érdeklik őket az építőkockák, autók, babák, nem tudnak papás-mamást, doktor nénist játszani, csak csapkodnak, rohangálnak, mert nem tudnak mit kezdeni magukkal. Nem képesek elmélyedni a játékban, hiányzik belőlük a kíváncsiság és a problémamegoldásra való törekvés. Úgy látom, a levezetés hiányzik nekik, az otthoni lustálkodás, szabad játék az egésznapi alkalmazkodás után – figyelmeztet a szakember, aki szerint a mai gyermekek sokkal okosabbak, viszont érzelmileg sokkal éretlenebbek, mint az előző nemzedékek. Mivel a nap nagy részét intézményben töltik, óvodában, iskolában, aztán különórákon, hatéves korig legfeljebb heti két sportfoglalkozást engedne nekik, ahol mozoghatnának; de nyelvórát vagy más olyan különfoglalkozást, ahol figyelni, tanulni kell, semmiképp.

Már nem a család nevel

A kisgyermekeknek elsősorban a viselkedés alapjait, az együttérzést, a másokhoz való alkalmazkodást és az érzelmek kinyilvánítását kellene megtanulniuk a szüleiktől. Ez sokkal fontosabb, mint az angol vagy a lovaglás, de sokkal több időt, türelmet, odafigyelést is igényel, ezért marad el sok családban. Az öt-hat évesek ugyan enciklopédiákat tudnak betéve, felsorolják az összes dinoszauruszfajtát, ismerik a bolygókat, a globális felmelegedéstől a celebpletykákig mindenről lehet beszélgetni velük, de azt nem tudják, hogyan szóljanak egy síró társukhoz, vagy hogyan vezessék le az indulataikat. Amit régen 4-5 évesekkel tanítottak az óvodában, azt már a 3-4 évesek is tudják. Viszont az érzelmi intelligenciájuk sokkal kevésbé fejlett, az iskolaérettséget vizsgálva kiderül, hogy több mint a felük emiatt nem megy át a szűrőn. „Ezt az érzelmi többletet csak a család tudja megadni, az intézményes nevelés legfeljebb a tudást egészítheti ki. Régebben a családi környezet nevelőmunkája és az intézményi nevelőmunka nagyjából kiegyenlített volt; most már inkább az intézmények nevelik a gyermeket, mert sokkal több időt tölt ott. Csakhogy azt a személyre szabott figyelmet, közelséget, szeretetet, amelyet egy szülő nyújthat, a legjobb pedagógus sem tudja pótolni” – figyelmeztet a szakember.

Szétszórtság és felszínesség

A szétszórtság és felszínesség következő oka az, hogy a fogyasztói társadalom úrrá lett a gyerekeken, és rendkívül negatívan befolyásolja a lelki fejlődésüket. Az, hogy elárasztják őket játékokkal és mindennel, amit csak megkívánnak, egyáltalán nem kedvez a figyelmi funkcióknak, az azonnali kielégülés pedig hátráltatja a személyiségfejlődést. Az áhított, tárgyat, a gyermek nézegeti pár percig, aztán továbbáll, hiszen vágyai kielégültek. Így nem használja fel saját belső tartalékait, nem tanulja meg, mi az a vágyakozás, minden rögtön kell, és minden csak a felszínen marad. Az azonnali megoldás pedig az ösztönös kíváncsiságot öli ki. Ez tüneti szinten abban mutatkozik meg, hogy a gyermekek felszínesek, nyugtalanok, türelmetlenek, túlmozgásosak. A problémamegoldás abból áll náluk, hogy vagy odébbállnak, vagy ütnek.

„A mozgás az idegrendszeri fejlődés alapja: ha nem mozgatjuk a gyermeket, sokat ártunk vele az értelmi fejlődésének. Az érzelmi élet kialakulása is a szülőkön múlik: az érzelmi szabályozás a tükrözéssel alakul ki, azaz a gyermek azt csinálja, amit a szülő. Ám ha mindenki ül a számítógép monitorja vagy a tévé előtt, mobilozik és facebookozik, ez a tükrözés nem tud létrejönni, hiszen nincs valódi kapcsolat” – mondja Anna Baráthová.

Mozgás és tükrözés

Összefoglalva: az értelmi fejlődés a mozgáson alapszik, az érzelmi pedig a tükrözésen. Szaladni, mozogni, ugrálni kell, a családban pedig kommunikálni, közös programokat csinálni. Azt a kevés időt, amelyet a gyermekkel tölthetünk, ne mérgezzük tévével, számítógéppel, okostelefonnal. Rá figyeljünk, vele beszélgessünk, hallgassuk, mit akar elmondani nekünk, és szép szóval, szeretettel terelgessük. Tartsuk észben, hogy az az időszak, amíg ezt megtehetjük, nem tart sokáig, hatéves korában mindenképp beszippantja az intézményi rendszer. De addig a miénk, és a felelősséget is mi viseljük azért, mi lesz belőle. Megtaníthatjuk arra, milyen fontos a különbség az akarom és a szükségem van rá között, és hogy a virtuális világon túli, valóságos élet sokkal szebb. Hogy nem azért kell valamire törekednünk, mert meg akarunk felelni másoknak, hanem mert valóban azt szeretnénk. Hogy elsősorban magunknak kell megfelelnünk, és hogy a cselekedeteink, sikereink, az egész életünk értékmérője nem lehet az, hányan lájkolnak a közösségi oldalakon. Mindenekelőtt pedig tartsuk észben: az első hat év a legfontosabb, és hiába gyorsult fel az élet, az idegrendszeri fejlődés ezt a tempót nem tudja követni. Lélekben ugyanazok az emberek maradtunk, akik száz éve még a tűz körül ülve meséltek egymásnak, hallgatták egymást, és ez volt a legfőbb szórakozásuk, legelemibb iskolájuk is.

A teljes cikk a Vasárnap 31. számában jelent meg!