<p>Elbizonytalanodtak? Feltehetem magamnak is a kérdést. Vajon én elbizonytalanodtam? Bevallom őszintén, hogy voltam olyan helyzetben, amikor mások véleményét hallgatva úgy gondoltam, a magyarság jövője kilátástalan, ha egyesek megtörnek az állandó nyomás alatt, és gyerekeiket szlovák iskolába adják.</p>
Sokunknak magyarul susog a szellő, a madarakat is magyar nyelven értjük, magyar nevüket ismerjük. A kakasunk is magyarul kukorékol, magyarok a virágaim, magyarul terem a paradicsom, a paprika. Nekem soha nem jutott eszembe, hogy szlovákul vagy más idegen nyelven becézgessem őket. Még a kapám is magyar.
Az érzelmeim kifejezésére magyar szavakat használok, magyarul alszom, magyarul ébredek, nevetek, kacagok, sírok, zokogok, mert a bölcsőm magyarul ringatott. Nagymama magyar lobogót őrzött a karos ládában szépen behajtogatva. Nekem soha nem mondta sem ő, sem az anyám, sem az apám, hogy „szlovák iskolába íratlak be, mert azt akarom, hogy te tökéletesen megtanulj szlovákul”. Tudták, ha majd kell, akkor megtanulom.
Nyakas a magyar! Már az elődeink kiharcolták, hogy magyar iskolákat építhessenek Szlovákiában, mert az emberi jogokat érvényesíteni kell. Tudták, hogy kétezer éves történelmet nem dobhatunk ki az ablakon.
„Szlovák iskolába íratom a gyermekem – mondják sokan –, hogy megtanulják tökéletesen a szlovák irodalmi nyelvet”, de arra nem gondolnak, hogy a szlovák történelemoktatás nem egyezik a magyar történelemoktatással, a tananyag más értelmezést kap, és ez a gyereket megzavarhatja. Úgy tekinthet bizonyos történelmi eseményekre, összefüggésekre, ami miatt tájékozatlanságából fakadóan kételyei támadhatnak származását illetően.
Mi, akik magyar iskolába jártunk, vajon helyesen használjuk a magyar nyelvet? Hányan figyelünk oda, hogy szépen, választékosan fejezzük ki magunkat, ha csak a szűk családi körben is? Ha ez nekünk, felnőtteknek problémát okoz, akkor a gyerek hogy birkózhat meg egyszerre két nyelvvel?
Nem értem! Nem tudom felfogni, hogy egy magyar anya miért akarja elszakítani gyökereitől a gyermekét. Honnan veszi magának a jogot, hogy a gyerekétől megtagadja azt a lehetőséget, hogy továbbterjessze gyökereit abban a földben, ahonnan az ősei is származtak? A maga köré kiépített szlovák környezetében lesz-e bátorsága felvállalni magyar felmenőit, vagy örökre elfelejti őket? Mennyi esély van arra, hogy majd egykor, mint a tékozló fiú, visszatér? Az érzéseim őszinték. Senkit nem ítélek el azért, ha mégis úgy dönt, hogy szlovák iskolába adja gyermekét. Más nézeteket vall.
Vegyük a mai modern anyukákat, akik szlovák közösségben dolgoznak, magyar iskolában tanultak. Ők vajon milyen iskolába íratják a gyermeküket? Merik vállalni a magyarságukat?
A lehetőség adott, elődeink megteremtették az anyanyelvi oktatást, a döntést saját szabad akaratunk és meggyőződésünk alapján hozzuk meg, önmagunknak akarjunk megfelelni, ne másoknak! Ha az anyának csak egy parányi kételye is támad a gyermeke jövőjét illetően, hallgasson a szívére, azt tegye, ami a gyermeke számára a legelfogadhatóbb. De egy percre se feledje, hogy ha Európa képes más nyelvű és kultúrájú embereket befogadni, akkor egy magyar az ősei földjén miért ne használhatná a saját nyelvét?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.