Mennyit érek?

– Szent emberek a velük foglalkozók – mondta az ismerősöm. – Kevés pénzért dolgoznak, a társadalom meg semmibe veszi őket.

Az amerikaiak nagy része valóban abban a tévhitben él, hogy a sikert csak a vagyon nagyságával lehet mérni. Pedig a sok pénzt kereső gyakran kevesebb hasznot hajt (munkája néha kimondottan ártalmas).

Először is szóljunk az ingyen dolgozókról: a szülő (az esetek többségében ma is az anya) a háztartási munkát és a gyerekek nevelését hosszú éveken át végzi, megbecsülve – társadalmi szinten legalábbis – nincs, márpedig nélküle (is) kihalna az emberiség. Mi volna, ha egy hétre, esetleg hónapra, minden anya, nagymama (meg apa és nagypapa) szüneteltetné a mosást, a vasalást, főzést, takarítást, nem vásárolna be, nem vinné a gyereket iskolába, nem segítene a házi feladat megírásában, nem válaszolna a napi háromszáz kérdésre, stb.? Az Egyesült Államokban nincs anyaszabadság. Ha egy cég nagyvonalú, adhat fizetett anyaságit vagy apaságit, de erre vonatkozó törvény nem létezik.

Ugyanígy vagyunk az idős szülők gondozásával, ez is a nők feladata – éveken át, ingyen. Ezek miatt a nők nem keresnek annyit, karrierjük nem halad úgy, mint férfi kollégáiké. A társadalmi elvárásoknak megfelelően családjukat részesítik előnyben (aki nem, azt megvetik). Idős korukra a megbecsülést pénzben mérő társadalom számára nincs mit felmutatniuk.

Egy szociális munkás, aki életeket tesz jobbá vagy ment meg, 18 dollárt kap egy órára. Az idősek és betegek gondozói 10 dolláros órabérért dolgoznak. A gyermekgondozók 11 és fél dollárt kapnak. A tanárok többet keresnek, de belőlük sem lesznek milliomosok. Akkor sem, ha egész életükben spórolnak. Pedig ők nevelik a következő generációt. Minél jobb egy gyermek óvodai tanára, annál nagyobb az esélye annak, hogy a kicsi egyszer egyetemi végzettséghez jut. Minél magasabb az ember végzettségi szintje, annál könnyebben boldogul. Óvodai tanárnak lenni viszont nem nagy dolog errefelé.

Szóljunk azokról, akik kisgazdaként gürcölnek. Azért hangsúlyozom a kisgazdákat, mert az óriásfarmok (állat és növény) természetellenes (vegyszerek és állatkínzás) módszerekkel nyereségesek. A kis biogazdaságok nem. Honnan lesz jó minőségű ételünk, ha mindenki feladja? A mai amerikai gazda veszteséggel számol. Betegbiztosítása, félretett pénze, a gyerekek egyetemi éveire szánt tartaléka nincs.

A Princeton Egyetemen 2010-ben a végzősök 36 százaléka dolgozott pénzügyi szektorban. Ha hozzáadjuk a konzultánsként elhelyezkedőket, közel 60 százalékot kapunk. Nem világos, ezek a szakmák hogy járulnak hozzá a társadalmi jóléthez. A pénzt egyik zsebből a másikba teszik, közben nagy provízióhoz jutnak. Értéket nem teremtenek. Manapság mégis a pénzügyi az egyik legjobban megfizetett szakma. Ez az egyetem az USA egyik legszínvonalasabb felsőfokú oktatási intézménye. Az ide járó hallgatók okosak, keményen dolgoznak (kivéve azok, akik szüleik adományai által kerültek be, mint George W. Bush valamikor a Yale Egyetemre – de ez kis csoport). Nagyrészük mégsem akar a rák vagy más betegség elleni gyógyszer feltalálásában részt venni, életeket mentő és egészséget óvó orvos, tanár, művész lenni. Már azért sikeresek, hogy a Princetonon tanulnak, így érthető, karrierjüket is ez vezérli.

Reménykedem abban, hogy fordul a kocka, és a mostani pénzügyi dolgozók és konzultánsok gyerekei nem akarnak szüleik nyomdokaiba lépni, s a társadalom is másként tekint majd némelyik szakmára, a megfizethetetlen értékűekre. Jobb világ lesz akkor.