Még egyszer a veszélyes munkahelyekről

<p><em>Köszönöm, hogy válaszolt kérdésemre, a kategóriás nyugdíjra. Volna még egy kérdésem. Azt írja, hogy a szociális biztosító tud többet mondani, de én már 73 éves vagyok, nehezen utazom, jó lenne tudni, megéri-e egyáltalán odamennem. Azt hittem, többet megtudok a kategóriákról. Ugyanazt a munkát végeztük a volt kollégámmal, ezért nehézen nyugszom bele, hogy neki jár az, ami nekem nem. Egy kicsit csalódtam. Tisztelettel: V. J.</em></p>

Levele nyomán még egyszer rákérdeztünk a dologra, de sajnos, a szociális biztosítónál nem tudtunk meg többet. Peter Višváder szóvivő tájékoztatása szerint a veszélyes munkahelyeket 1999. december 31-éig az egyes minisztériumok kategorizálták, mindegyik a saját feltételrendszere alapján. A listákon az egyes munkahelyi besorolások mellett a munkaköri leírás és a nyugdíjazási életkor is szerepelt, s minden érintett szakmában legalább I. és II., volt, ahol III. kategória is volt. A munkaadón múlott, melyik alkalmazottat melyik kategóriába sorolta, a szociális biztosító ezt a ledolgozott évek kimutatásával kapta meg. Úgyhogy ott nem tudnak több információval szolgálni, felesleges is volna odautaznia. Arra a kérdésre, hogy miért van különbség az ön és a kollégája besorolása között, holott ön szerint ugyanazt a munkát végezték, csak a hajdani munkaadója tudna válaszolni.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?