Lusta

Szerettem volna én is gyorsan és sokat futni, mint a többiek. Vagy legalább lassan, de hosszú távon. Jó erőben lenni. De mindig úgy éreztem, a körülöttem lévő gyerekek és felnőttek mind erősebbek nálam, sokkal több energiájuk van. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy okos voltam. Az osztálytársaim gyakran kértek tőlem tanácsot, és ezért kevesebb gúnyolásnak voltam kitéve, mint amennyinek egyébként ki lettem volna. Hiába próbálkoztam. Edzettem, megfogadtam azok tanácsát, akik azt mondták, hogy az alkati adottságokat edzéssel le lehet győzni, rajtam mégsem segített. Felnőttként kénytelen voltam szembenézni azzal a ténnyel, hogy az átlagnál sajnos sokkal kevesebbet bírok. Bármennyire igyekeztem, próbáltam megerősödni, több energiával rendelkezni, nem sikerült.

Mikor fiatalabb voltam, sokszor mondták, lusta vagyok. Mindig igazságtalannak éreztem ezt a megjelölést. Azért nem futkostam a többiekkel, mert egyszerűen nem bírtam. Nem azért, mert kényelemre vágytam, hiszen ezáltal kimaradtam sok jóból, amit én is szerettem volna átélni. Szívesen cseréltem volna azokkal, akik sokat tudtak menni, mászni, dolgozni.

Az igazság az, hogy ez a dolog ma ugyanúgy bosszant, mint harminc évvel ezelőtt. Többször kértem tanácsot különböző orvosoktól, hogyan lehetne elérni, hogy több energiám legyen. A rendszeres mozgás, tornázás, edzés nem változtatott semmin, inkább még jobban kifárasztott. Volt, aki azt tanácsolta, hagyjam ki a cukrot az étrendemből. Egy évig bírtam, ezalatt semmi változást nem tapasztaltam azon kívül, hogy egy kicsit lefogytam. Mások több fehérje fogyasztását tanácsolták. Fél évig betartottam a napi ajánlott adagot, de nem történt semmilyen pozitív változás. Szedtem propoliszt és más méhterméket, algákat, ritka gomba kivonatát. Ezek hozzásegítettek ahhoz, hogy az immunrendszerem ellenállóbb lett – egy évig nem voltam náthás –, de ezen kívül semmi nem történt se rövid, se hosszú távon.

Attól tartok, én már csak ilyen maradok. Fázós, érzékeny gyomrú, akinek szüksége van a napi nyolc óra alvásra és a hétvégi pihenésre, hogy győzze a hétköznapi hajszát. Nem vagyok lusta, mert szívesen mennék sokfelé. Sok minden érdekel – koncert, színház, mozi, vacsora a barátokkal, partik, kirándulások és így tovább, de utána egész héten szenvedek a következményeitől, és nem tudom rendesen végezni a munkám. Ezért meg kell tartanom egyfajta egyensúlyt a kikapcsolódás, a munka és a pihenés között. Mostanra már kiismertem testem korlátait, és ha betartom a paramétereket, jól vagyok.

Ami a napi cipekedést illeti, valahogy mindig megoldom a dolgot. Nehéz csomagokkal taxiba ülök, ha mód van rá, házhoz szállíttatok. Utazáskor keveset pakolok, és számítok a nálam sokkal erősebb emberek segítségére. Kínos ugyan mástól várni ilyesmit, de eddig még nem csalódtam, mindig volt, aki kisegített, ha magam nem bírtam.

Ami a baráti összejöveteleket és különféle vacsora- és partimeghívásokat illeti, sok esetben nem értik, miért nem veszek részt rajtuk, és megsértődnek. Mint ahogy a jóllakott nem hisz az éhezőnek, az erős ember sem tud együtt érezni a nála gyengébbel. Hogy mi a tanulság? Nem mindenki lusta, aki annak látszik.