Londoni anziksz királynővel és penészes szendviccsel

Nagyszerű lehetőség iskolás gyerekek számára világot látni. A szenci Szenczi Molnár Albert Alapiskola tanulói idén Londonban jártak. Hogy mi ebben az érdekes? Minden. A beszámolókat hallgatva például az, hogy mennyire másképpen látja a dolgokat a gyerek és a felnőtt. A felnőttet kissé elképeszti, hogy a buszban felszerelt kis képernyőjű, fekete-fehér tévé mennyire bosszantotta a jobb készülékhez szokott fiatalokat. Nézték volna a tájat, foglalták volna el magukat másképp, miért akartak még ott is tévét nézni? – dohogna a felnőtt, de hiába, ez már egy gépekre kattant nemzedék. A másik szerkentyű, a mobil viszont valóságos áldás ilyen kiránduláson a nagy nézelődésben a csoporttól elmaradozó gyereknek és az otthon aggódó szülőnek egyaránt, hacsak nem merül le, és – az utazási iroda által megígért adapter hiányában – nem lehet feltölteni. Meglepetést és némi zavart okozott, hogy a gyerekek nem az előre megadott címekre kerültek, hanem egészen más helyekre. Lényegében nem történt semmi, hisz a vendéglátó családok kedvesek voltak, gondoskodtak a jövevények kényelméről. Persze, mint ez már lenni szokott, azért akadt kivétel is. Volt olyan család, ahol a mama egy szál trikóban, bugyi nélkül közlekedett az elképesztően piszkos lakásban. Két bárányhimlős kisfia este tizenegyig meztelenül ugrabugrált a már álmos gyermekek szobájában, kérés nélkül kicsomagolta a poggyászukat, és minden benne talált ennivalót villámgyorsan elfogyasztott. A fürdőszobában csótányok szaladgáltak, tenyészett a penész. A vacsora ehetetlen volt, a háziasszony reggel romlott szendvicset csomagolt be a vendégeknek. A gyerekek sajátos látásmódjára jellemző, hogy őket inkább az egésznek a bizarrsága fogta meg, és fogalmuk sem volt róla, hogy terhelő fotódokumentációt készítenek, amikor mobiljukkal megörökítették a látottakat.

Mire volt az állista?
És most itt jön a csavar. A hazai utazási iroda jó előre részletes listát adott névvel, lakcímmel, telefonszámmal és e-mail címmel a londoni vendéglátókról. „Kikerestem a Facebookon, a lista szerint egy idősebb hölgynél laktam volna. Valójában egy afrobrit családhoz kerültem. Nagyon kedvesek, barátságosak voltak, a lakásuk egyszerű, de ragyogóan tiszta volt, jól éreztem magam náluk” – mondta az egyik kislány. A szenci iskolások vendéglátói (akiket a hazai utazási iroda londoni partnerirodája szerződtetett) egy kivételével mind afrobritek, kínaiak, indiaiak voltak. Akkor mire szolgált a fehér britekből összeállított állista? Nehogy az esetleges előítéletek miatt egyesek lemondják az utazást? Valóban lemondták volna? A kérdés megválaszolására ezzel a trükkel nem adtak esélyt. Pedig érdekes lett volna megtudni. De lehetett volna akár „Ez is London: ismerjük meg a másságot!” jelszóval propagálni az akciót.
London osztatlan tetszést aratott, csak a hazai utazási iroda idegenvezetője volt nagyon szűkszavú. „Ez itt a Big Ben” – mondta lakonikus tömörséggel, és nem járt jobban a többi nevezetesség sem. De megnézték a fiatalok a híres történelmi épületeket, jártak a Sohóban, a kínai negyedben, az Oxford Streeten, ha csak rövidke időre is, a Természettudományi Múzeumban, a British Museumban, a National Galleryben, akinek volt rá 22 fontja, még Madame Tussauds nevezetes panoptikumában is, ültek az óriáskeréken, bár az eső miatt a panorámából nem sokat láttak. Látták viszont II. Erzsébet királynőt, amint díszes hintaján a parlamentből hazafelé, a Buckingham-palotába tartott.

Várja a választ
Az iroda tulajdonosa megkeresésemre nem tudott magyarázattal szolgálni a megváltozott szállásadókat illetően. Mint elmondta, továbbította a szenci iskola panaszait angol partnerüknek, most az ő válaszára várnak. Az idegenvezető szűkszavúságával kapcsolatosan közölte, hogy tapasztalt beosztottról van szó, aki már többször járt csoportokkal Londonban, és munkájára eddig nem volt panasz.

„Megbízhatunk magunkban”
Matus Mónika, a Szenczi Molnár Alapiskola igazgatója: „Az, hogy két családnál olyan rossz körülmények voltak, részben véletlen, részben az utazási iroda hibája. Az utazás előtt ugyanis találkoztunk az iroda munkatársával, és alaposan kikérdeztük, egyebek között arról is, mit kell tenni, ha nem megfelelő helyre kerülnek a gyerekek. Azt válaszolta, hogy probléma esetén elég egy telefon, és máshol kapnak szállást. Amikor viszont jelezték a vezetőnek, hogy nincs minden rendben, megjegyezte, hogy nem kell mindent felfújni, és úgy sincs hová tenni őket. A szervezőiroda munkatársa megkért, jelezzük előre, ha valaki például tejérzékeny, mert gondoskodik arról, hogy az illető ne kapjon tejterméket. Figyelmeztettük, de a tejérzékeny tanulónk mégis tejes müzlit kapott reggelire a londoni családnál. Adtak egy listát nevekkel, címekkel, internet- és telefonkapcsolattal, és a szülők nyugodtak voltak, hogy tudják, hová mennek a gyermekek. Aztán mégis egész máshová kerültek. A pedagógusok meg majd megőrültek, amikor ez ott kiderült, mert elvitték a gyerekeket, és azt sem tudták, mi a nevük, címük, telefonszámuk az illető családoknak. A fiataloknak lemerült a telefonjuk, nem tudták használni, nem volt adapter, amit pedig szintén megígért az utazási iroda. A szülők nem tudtak beszélni a gyerekekkel, izgatottan hívták a pedagógusokat, mindnyájan nagyon aggódtak.
Írtunk panaszlevelet az irodának, és az öt érintett gyerek számára visszakérjük az utazás árának a felét. Ha nem kapjuk vissza, további lépéseket teszünk. Nyugati államba most mentünk először a tanulóinkkal. Azt akartuk, hogy egy kicsit beszéljenek angolul, ezért választottuk a családokat. Kipróbálták, működött a dolog. Tetszett nekik London, nagy élmény volt számukra. Itt hangsúlyozni szeretném, hogy míg a pedagógusok és a szülők izgultak, a gyerekek a negatív dolgokat is érdekes tapasztalatként fogták fel. Az öt érintett nem vette tragikusan a történteket, és a 28 gyereknek csak jó élményei voltak. Maga a város pedig mindenkit elbűvölt, tehát érdemes volt elmenni. Jövőre Rómába megyünk, de utazási iroda nélkül. Úgy határoztunk, hogy Olaszországban élő ismerősök segítségével magunk szervezzük meg az utat. Így kevesebbe kerül, és ha valami nem sikerül, az a mi hibánk lesz. Jóval nagyobb munka, de magunkban megbízhatunk.”