Lerázott titkok

Nem rejt véka alá semmit. Sem a korát, sem a politikai hovatartozását, sőt még a nemi beállítottságát sem Saffron Burrows, a Los Angelesben élő angol színésznő egyszerűen titok nélkül éli az életét. Londonban született, de tizenöt évesen már Párizsban modellkedett, 1993-ben pedig első filmszerepét játssza az Apám nevében című politikai drámában. Azóta lubickol a sikerben. Karlovy Vary fesztiválján egy szökőkútban is megfürdött, igaz, nem önszántából. Beledobták.

*Furcsállom, hogy már tizenévesen politizált, az viszont mérhetetlenül rokonszenvessé teszi, hogy egy rasszizmusellenes szervezet nézeteit vallotta. De hogyan került egyáltalán oda?
Úgy, hogy a környezetemben mindenki politizált. A szüleim is természetesen. Bár kétéves koromban elváltak, közeli barátok maradtak. Hol az anyukámmal, hol az apukámmal jártam tüntetésekre. A mi családunkban egyedül a nagypapám vallott jobboldali nézeteket, rajta kívül mindenki a másik oldalon állt. Apukám ezenfelül még a nők jogaiért is harcolt. Nálunk mindig szenvedélyes viták voltak. Írtam a házi feladatot, s közben végig azt hallgattam, ami a szomszéd szobában zajlott. Megterített asztal mellett elemezték az éppen időszerű politikai helyzetet.
*Lehet, hogy ez engem el is fordított volna mindenféle mozgalomtól.
Engem meg kíváncsivá tett Tizennégy évesen már egy kisebbséget támogató szervezet lelkes tagja voltam.
*Underground helyett forró hangulatú »röpgyűlések«?
Buliztam én így is eleget. Imádok táncolni, szeretem a jó hangulatú klubokat. A nyolcvanas évek Angliája azonban mindenkit egyértelmű állásfoglalásra késztetett. Nem volt középút, csak a két véglet. Az extrém jobboldal és Nelson Mandela. Engem természetesen a Dél-afrikai Köztársaság mozgalma érdekelt. Ne csodálkozzon! Apám is, anyám is pedagógus volt, s ha az iskolában rasszista okból valakit bántalmaztak, az elsők között avatkoztak közbe. Az igazságérzet bennem is ugyanilyen erős. Ezt biztosan tőlük örököltem. Később olyan példaképeim lettek, mint Vanessa Redgrave és Julie Christie. Tehetségük mellett az emberi nagyságukat csodáltam. Az erkölcsi tartásukat.
*A modellkedés mivel szippantotta be?
Anyagilag függetlenné tett. Tizenhat évesen már Vivienne Westwoodnak, a Chanelnek és Yves Saint Laurent-nek dolgoztam. Persze kezdettől fogva tudtam, hogy ez a munka nem sokáig fog lekötni. Szépnek és fotogénnek lenni fizikai adottság. Én az eszemet és az érzékenységemet is használni akartam. Ha már külsőleg formálható vagyok, akkor lehet, hogy amögött színészi tehetség is van – gondoltam. Az volt a nagy szerencsém, hogy ez idejében kiderülhetett.
*Ahhoz mennyi erő kellett, hogy húszévesen végérvényesen hátat fordítson a divat jól jövedelmező világának?
Nem ahhoz kellett erő, az könnyen ment. Eljutni azokhoz a rendezőkhöz, azokhoz a szerepekhez, amelyek nem is annyira a külsőmre, mint inkább a belső énemre építettek – az volt a nehezebb! Hogy ne pusztán a vonzó nőt lássák, hanem egy izgalmas figura, egy bonyolult jellem megformálóját.
*Ehhez kellett a nagy szerelem?
Mike-ra gondol?
*Igen, Mike Figgisre, akivel olyan filmeket forgatott, mint a Júlia kisasszony, Az ártatlanság elvesztése, az Időkód vagy a Hotel.
A vonzalom kezdettől fogva kölcsönös volt. Mike csavaros eszű, sajátos látásmódú rendező. Elképesztően művelt, okos ember. Pillanatok alatt beleszerettem.
*Mégsem volt ez olyan hosszú kapcsolat. Most Fiona Shaw a nagy szerelme, akik ugyancsak remek színésznő. Hollywoodban, gondolom, nem érik sértő megjegyzések amiatt, hogy nyíltan vállalja biszexualitását.
Ellenkezőleg! Salma Hayek rendezésében, a Fridában Gracie szerepét épp ennek köszönhetem. Van egy jelenet a filmben, amikor Frida az asztal alatt benyúl a szoknyám alá… emlékszik rá?
*Még a virágmintás ruhájára is!
Vannak szerepek, amelyek nagyon erősen kapcsolódnak hozzám. Az ártatlanság elvesztésében és a Banki melóban például modellt játszottam.
*Mindkét filmben remek partnerei voltak. Stefano Dionisi és Julian Sands az előbbiben, Jason Statham az utóbbiban.
A Trójában is elkényeztettek. Andromachét játszottam, Hektor aggódó feleségét.
Eric Bana mellett. A nagyobb élmény azonban Peter O Toole volt, Priamosz szerepében. Ha csak egyetlen percig állhattam volna a közelében, már akkor is boldog vagyok.
*John Malkovich sem lehetett »üres menet« a Klimtben.
Elképesztő színész! Egyszerűen lehengerlő.
*Most Christian Slaterrel fog játszani A legrosszabb ellenségben.
Ez egy televíziós sorozat. Politikai dráma.
*Akkor ez is testre szabott szerep lesz.
A szenvedélyes, nagy hőfokon égő szeretők és a művelt, sokat tudó értelmiségi nők után valóban érdekes feladat lesz. Ilyen jellegű munkában ritkán van részem.
*Amy Redford rendezésében, a Piros gitárban halni készülő fiatal nőt alakít, aki – miután gyökeresen megváltoztatja addigi életstílusát, hogy az orvosa által előre jelzett hátralevő két hónapját a lehető legkellemesebben, számára addig elérhetetlen színvonalon töltse el – csodával határos módon kigyógyul a rákból.
Lelkileg nagyon megviselt a szerep, de most már azt is elmondhatom: bölcsebbé tett. Ma már én is másképpen élek, mint öt vagy tíz évvel ezelőtt. Rájöttem ugyanis arra, hogy lassítanom kell. A feszített tempó nem vezet sehova: jobb, ha kevesebbet vállalok, ha nemcsak a hivatásomnak élek, hanem a hétköznapokban is megtalálom, észreveszem a szépet. Most éppen Jungot olvasok, s az ő gondolatai is új kapukat nyitnak előttem.
*Igaz, hogy még mielőtt modellkedni kezdett volna, minden álma az volt, hogy benzinkutas legyen?
Talán a sok ember miatt. De az is tetszett, hogy ott mindig nyitva tartanak. Ez már bizonyára a sok kalandfilm hatása volt.
*Karlovy Varyban viszont valóban megélt egy szép kalandot.
Megfürödtem a szökőkútban. Felkapott egy férfi, adott egy puszit, s mire észbe kaptam, már a vízben is voltam. Testhez álló arany ruhámban esküszöm, úgy néztem ki, mint egy sellő. Gyönyörű kép lehetett. Már lebukóban volt a nap, én meg ott szárítkoztam a szökőkút peremén.