Kulturális koprodukciók a Rákóczi úton

Mibe csöppentünk?

Egy iszonyatos mókuskerékbe. A szeptember mindig rettenetesen sűrű. Múlt héten volt a két legnagyobb rendezvényünk, ami a szlovák uniós elnökséget illeti: szerdán egy hatalmas Quasars Ensemble-koncert (egyedi szlovák zenei formáció, amely a klasszikus és a modern zene elemeit ötvözi, egyedi dramaturgiával) a Szent István-bazilikában vagy négyszáz nézővel, a diplomáciai testület volt rá meghíva. És mint ilyenkor szokás, Szlovákia szeptemberi államünnepe kapcsán hivatalos állami fogadással társítva. Csütörtökön kezdődtek a szlovák filmnapok a Toldi moziban, ott szintén társszervezők voltunk. Ezt egy beszélgetéssel zártuk, Prikler Mátyás és Bandor Éva volt a vendég.

Két szlovákiai magyar művész a szlovák filmnapokon?

Ahogy korábban is, próbáljuk megmutatni a cseh–szlovák filmgyártásnak azt az érdekes elemét, hogy a szlovákiai magyarok nagyon erősen jelen vannak benne. Következő héten kiállítást nyitunk egy mozgásművészeti fesztiválon, a hét másik felében pedig hatalmas dizájnkiállítás nyílik az Iparművészeti Múzeumban; idén a V4 országai a díszvendégek, és ott lesz egy erős, 14 fős szlovák csapat is. Az olasz intézetben pedig az Európai nyelvek koktélbárja következik, az imént épp a szlovák iskola igazgatónőjét hívtam, hogy jöjjenek el ők is. Jövő héten a GUAPA szlovák iparművészcsoportnak lesz kiállítása a Duna-parti Eventuell Galériában, továbbá megkezdődik a harmadik Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál, ott Robert Kirchhoff gyönyörű alkotását vetítik. Közben Esztergomban elindul egy érdekes ciklusunk a szlovák irodalomról: Daniela Kapitáňová (alias Samko Tále) Könyv a temetőről című alkotását mutatjuk be.

Minek köszönhető ez a programdömping?

Egyrészt a szlovák uniós elnökségnek, másrészt a szeptembernek, amely mindig sűrű, harmadrészt talán annak, hogy ma már nincs Budapesten komolyabb rendezvény, mely ne keresne meg bennünket együttműködési szándékkal.

Az intézet feladata, hogy biztosítsa a szlovák kultúra jelenlétét Budapesten, Magyarországon. Milyen hangsúlyokkal működik? Mi az irányvonal?

Amikor három éve és négy hónapja idekerültem, az volt az egyértelmű cél, hogy meg kell nyitni az intézetet olyanok felé is, akik előtte nem látogatták. És az, hogy próbáljuk a szlovákiai kultúrát, szlovákiai művészetet (hiszen Szlovákia multikulturális ország) kivinni a házból, jó galériákban, jó helyszíneken bemutatni.

Klasszikus vagy kortárs?

Mondok egy példát. Ha van, mondjuk, egy V4-es hangverseny, a lengyelek hozzák Chopint, a csehek Smetanát, a magyaroknak is van bőven miből választani. Szlovák esetben csak egy-két alternatíva áll rendelkezésre, melyeket az elmúlt tíz-húsz évben már elővettünk. Ezért próbáltam a hangsúlyt a kortárs szlovák alkotókra helyezni, hiszen itt Szlovákia színművészetben, filmművészetben, képzőművészetben, zenében egyaránt erős.

A gyakorlatban ez hogy néz ki?

Hároméves ténykedésünkkel próbáljuk feloldani azt a berögződött véleményt, mely szerint a szlovák kultúra nem adható el Magyarországon. Megpróbáljuk felhívni a figyelmet arra, hogy a szlovákiai kulturális élet modern és liberális. Annyira széles a spektruma, hogy pl. a szlovákiai magyar alkotók természetes részei. Ezek a fő hangsúlyaink. Természetes kommunikációk és kapcsolatrendszerek alakultak ki, amelyeket nem szabad hagyni elsorvadni. Értékes szlovák–magyar kapcsolatok léteznek a zenében. Vannak kortárs szlovák zeneszerzők, akiknek több a bemutatójuk Budapesten, mint Szlovákiában. A szlovákiai művészt rendezvényeinken mindig magyarországi alkotóval vagy szakemberrel társítjuk. Nem elég kipipálni néhány havi rendezvényt, értékes, életképes kooperációkat kell teremteni.

Melyik művészeti ágban megy ez a legkönnyebben, melyikben nehezebb?

Legkönnyebb a zenében és mozgásművészetben, mert nem írott szöveghez és a beszélt nyelvhez kötődnek, itt már több évtizedes együttműködések vannak. Az építészet például kevésbé tud kommunikálni, a kapcsolatrendszerek nincsenek annyira kiépülve; ezt megpróbáljuk kitágítani, elősegíteni a párbeszédet. A képzőművészettel nincs gond: a galériák tájékozottak, mi segítünk a megvalósításban, több szlovák művész már rendszeres kiállító (Stano Masár, Petra Feriancová, Svätopluk Mikyta). Az elmúlt három évből vagy húsz nevet is felsorolhatunk, vannak köztük szlovákiai magyarok is, és nem csak Németh Ilona vagy Juhász R. József, hanem mondjuk, a fiatalabbak is, mint pl. Cséfalvay András és Ravasz Jonathán. Amitől nagyon tartottunk, az az irodalom: mégiscsak a nyelvében él, de a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Szlovákia volt a díszvendég, és a visszajelzések szerint nagyon sikeres lett. Nagyon jó fiatal fordítók váltak ismertté Magyarországon, többek közt Mészáros Tünde és György Norbert. Néhány szerzőt meglepően jól fogadtak, mint Veronika Šikulovát, Alexandra Salmelát, Maroš Krajňakot, Víťo Staviarskyt vagy Ondrej Štefánikot és Ballát a klasszikusnak számító Pavel Vilikovskýval együtt. Daniela Kapitáňová könyvét a Magvető adta ki, Parti Nagy Lajos felvetette, hogy a Samko Táléről egy színházi előadás is születhetne – most ennek az előkészületei zajlanak épp. Ilyen pozitív sajtóvisszhangja Szlovákiának nem volt Magyarországon, mióta önálló állam.

Milyen a közönség összetétele?

Budapesten iszonyatos a verseny, majdnem túlkínálat van, ilyenkor sokat segítenek a meglevő kapcsolatrendszerek. A Kalligram Kiadóval is együttműködünk, így van egy olyan állandó látogatórétegünk, amely a Kalligram vonzáskörzetét alkotja. Amíg élt Esterházy Péter, rendszeresen találkoztunk, születésnapját itt ünnepeltük. De van Irodalmi Oázisunk, Závada Pállal, Parti Naggyal; ez rászoktatta a közönséget arra, hogy itt ezt a kultúrát találja. A látogatók átlagéletkora mostanra 20-30 évvel alacsonyabb, mint a korábbi években volt.

Hogy fogadta az itteni szlovák közeg, amikor egy szlovákiai magyar került a Szlovák Intézet élére?

Személyesen már ismertük egymást, és érdekelt is a magyarországi szlovákok élete, miben különbözik a mi szlovákiai magyar létünktől. Mindenkivel sikerült megtalálni a közös nevezőt.

Előfordult olyan, hogy Szlovákiából egy művész jött volna, de nem jöhetett?

Volt rá példa, hogy elutasítottunk valakit. Nálunk a teljesítmény és a színvonal a meghatározó. Vannak személyiségek, akik inkább a közéleti-társasági élet szereplőiként ismertek, az nem a mi műfajunk. A másik tényező a magyarországi kulturális élet, ott is van egy határ. Ha választanom kell, akkor Esterházy, Závada, Spiró, Nádas, Parti Nagy, nem pedig a Magyar Művészeti Akadémia által képviselt vonal.

Mekkora az intézet apparátusa?

Diplomataként egyedül vagyok. Deák Renáta a helyettesem, ő az irodalmi, színházi és filmes rendezvényeket viszi, az asszisztensem szintén beledolgozik a filmes akciókba. Van egy félmunkaidős egyetemista gyakornokunk, egy sofőr, aki egyben gondnok, továbbá egy takarítónő. Ezt a létszámot rendezvények esetén sikerül megduplázni önkéntesekkel.

Mi az, amit szerettek volna összehozni, de nem sikerült?

A kassai modernek kiállítását szerettem volna elhozni Budapestre, de akkora változások voltak a magyarországi intézmények élén és életében, hogy gyakorlatilag nincs hova elhelyezni, és ezt sajnálom. De az elmúlt három év munkájának csúcsa mindenképp a könyvfesztivál volt, ez sokszoros elégtétel azért is, ami nem jött össze.