<p>Polcz Alaine a halálra készülődik. Férje, Mészöly Miklós sorait idézi könyve elején: <em>„Barátaim a bölények. Csapásaik a pusztán nyílegyenesek, mint a kifeszített kötél, száz meg száz egymás mellett. Hóviharban, ha az ügy reménytelen, nem trappolnak tovább ész nélkül, összeesésig. Megállnak, s megvárják, míg ellepi őket a hó.”</em></p>
Polcz Alaine is úgy dönt, hogy megáll, rendezi a kapcsolatait, befejezi elkezdett munkáit, s megpróbál felkészülni a halálra. Korábban oly sok szeretett személyt átsegített már, most az ő ideje érkezett el. Vajon milyen lesz az átlépés a „másik világba”? Hogyan tud felkészülni, hogyan tud elcsendesedni, hogyan tud rendet tenni az emlékeiben, a múltjában, a jelenében, a kapcsolataiban?
Előkészíti halotti öltözékét, megveszi koporsóját, belefekszik, kipróbálja, s büszkén mutatja másoknak is, a barátainak, akik látogatóba jönnek hozzá. S bár az ismerősei még biztatják, mert erőt és lendületet látnak benne, őt megnyugtatja a halálra és a temetésre való készülődés.
Egyik éjjel elesik a lakásában, combnyaktörést szenved. Humora nem hagyja cserben: egy Kosztolányi-kötetet okol a balesetért, azt kereste éjjel, a sötét lakásban.
Megviseli a műtét, a fizikai fájdalmak, a lassú lábadozás, a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság. Egyedül nem tud mozogni, mindenben segítségre szorul. Felfekvései keletkeznek, s hiába szomjas, nem mer inni, mert utána a vécéig eljutni hosszadalmas procedúra. Orvosok, ápolók, masszőrök, barátok váltják egymást Alaine mellett, miközben ő már a magányra vágyik, arra, hogy egyedül lehessen, és megtalálhassa belső békéjét.
A Nem trappolok tovább megrendítő olvasmány. Polcz Alaine azért diktálta le belső vívódásait „halálnaplójába”, hogy saját esendőségének őszinte – és keserédes humorral fűszerezett – elbeszélésével enyhítse minden haldokló fájdalmát.
„Vicces, hogy viszonyulnak a barátok, a rokonok a betegségemhez. Megkérdezik, hogy vagyok, aztán különböző bamba tanácsokat adnak, szlogenekkel válaszolnak. Azt külön nem szeretem, ha azt mondják, hogy ismernek, és tudják, hogy össze tudom szedni magam, ugyan már, a hasmenés múló apróság. Még sosem fordult elő velem, de olyan gondolataim támadnak ilyenkor, hogy próbálnád meg csak te, feküdnél itt törött csonttal, rákkal, miközben azt mondják neked, hogy jobban nézel ki, hamarosan rendbe jössz, és neked az a gondod, hogy kibírod-e a következő percet úgy, hogy alád megy a széklet vagy nem?”
(Polcz Alaine: Nem trappolok tovább, Jelenkor Kiadó, 2008, Pécs, 208 oldal)
Jövő héten Polcz Alaine Álomnapló című könyvét mutatjuk be
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.