<p>Sok-sok évvel ezelőtt másodállásban az egyik helyi televízió stúdiójában dolgoztam műsorvezetőként. Mindig rendkívül izgalmas, egyedi díszletet sikerült varázsolnom. Pedig mindössze annyit tettem, hogy az iskolában, ahol egyébként tanítottam, kikönyörögtem egy-egy darabot a gyerekek kézimunkáiból.</p>
Farsangkor kasírozott maszkot, húsvétkor papírból hajtogatott tojást, ősszel gipszgyümölcsöt, karácsonykor csipkeangyalkát. Tömegével loptam az ötleteket rajztanárunktól.
Akkoriban ugyanis még volt rajzóra a gimnáziumban, és a kolléganő tehetségéhez, lelkesedéséhez nem férhetett kétség. Amikor később a Duna Menti Tavaszon megláttam művészi bábjait, egyenesen leesett az állam. Legutóbb pedig egy kiállításon – ahol lökdösődött a kíváncsi tömeg, mint csúcsforgalomban a buszon – találkoztam festett selyemkendőivel. Számomra a művészi nevelés megtestesítője: Juhász Zsuzsa, az érsekújvári Czuczor Gergely Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola nevelőnője.
„13 éve alakult bábozó csapatom, a Pinokkió – mondja Zsuzsa, miközben kétszer is utánaszámol, mert maga sem hiszi, hogy már tényleg ennyi ideje volna. – Emlékszem, elmentünk az iskolából a párkányi Kuckó előadására, és rögtön eldöntöttük Krošlák Olga kolléganővel, hogy ezt mi is megpróbáljuk. Nagy lendülettel nekiláttunk. Az első hét év igazi hőskorszak volt, mert harmadikos koruktól kilencedikes korukig báboztak a gyerekek. A műfaj nem változott, meséket adtunk elő. Ez a legelső csoportom a mai napig visszajár nosztalgiázni.”
A két pedagógus folyamatosan járt továbbképzésre, az alapokat Dunaszerdahelyen Kecskés Marika bábművésztől tanulták. „Rengeteg apróságra felhívta figyelmünket. A téli és tavaszi szünetek azán a rongykupac tetején teltek, gyártottam a bábokat. Hatalmas élményeink voltak – sírásból, nevetésből egyaránt kijutott.” Szebbnél szebb díjakat gyűjtöttek össze az évek során a Duna Menti Tavaszon: előadói, rendezői és különdíjat, s hát a bábokat, a díszletet mindig művészeti díjjal értékelte a zsűri. Ezek között voltak kesztyűs-, bot-, marionett-, felső botvezetésű és muppet show szivacsbábok is.
„Most napköziseimmel a Macskafogó egeret tanuljuk, az egyik színész apuka, Bernáth Tomi is segít.” Zsuzsa nem érzi különlegesnek kreativitását. Úgy tartja, a munkájához egyszerűen elengedhetetlen. „Óvónőképzőbe jártam, négy évig dolgoztam is oviban, mindig rengeteget rajzoltam. Majd elvégeztem a nevelőnőit, az iskola nyári táboraiban kézműves-foglalkozásokat vezettem. Ott aztán tényleg mindent kipróbáltunk: gipszet, fáslit, batikolást, kasírozást, szalvétatechnikát...”
A selyemkendőfestés egy betegség idején találta meg. „Eleinte csak amolyan unaloműzés gyanánt műveltem, és hogy lelassuljak. Mindig futottam, szaladtam, rá kellett kényszerítenem magam a pihenésre. Az első festékszettet ajándékba kaptam, évekig ki sem próbáltam. Amikor a kezem ügyébe került, nekiláttam szülinapi ajándékot készíteni a nővéremnek – egy selyem díszpárnát festettem. A sálak, kendők később jöttek. Jómagam soha nem hordtam selymet.”
Mára a kézzel festett selyemkendő a védjegye lett. Azt mondja, most már ki sem tud lépni az utcára nélküle. Kiemeli külöleges tulajdonságait: idomul az emberi testhez, átveszi a melegét, természetes anyag. „Megküszködtem az első sálakkal, jó párat szétszagattam, mert teljesen egyedül álltam neki, minden segítség nélkül – vallja be nevetve. – Ami igazán közel áll hozzám, az a színekkel való játék. Minden kendő a saját gyerekem. Két egyformát nem tudnék festeni, ha akarnék se, mert a pillanatnyi hangulatomtól, kedélyállapotomtól függ minden minta és színkombináció.”
Zsuzsának meg sem fordult a fejében, hogy kiállítsa munkáit. A bábok a munkahelyén lépten-nyomon fellelhetők, de a kendőket megmutatni a nagyközönségnek Stancz Aliznak jutott eszébe. Saját kézzel fűzött gyöngy ékszereihez keresett művészi alkotásokat, így született meg a népszerű kiállítás.
„Néha egész hónapban nem festek – ha mondjuk, a suliban több a munka –, máskor meg naponta leülök alkotni. A turkálóban veszek egy selyemblúzt, és azt feldobom. Felújítok régi dolgokat is, mondjuk, lámpaburákat. A gyerekek kirepültek, Pesten élnek, de nem unatkozom. Selyemképeket és nagy, álló papírlámpákat szeretnék festeni. Meg hangulatvilágítást, térelválasztót, selyemparavánt...” – ontja Zsuzsa az ötleteket.
Lakása minden zegében-zugában látom a keze nyomát; a színek, a formák harmonizálnak egymással. Jó dolog lehet ilyen kuckóban alkotni – gondolom, amikor búcsúzom.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.