Haragszomrád a lukanényei tantestületben

Mit okozhat, ha az iskolába is beférkőzik a politika, és már a pedagógusok sem értenek szót egymással?

Minél kisebb egy közösség, annál inkább személyes viszonyokon, a vezetők egymáshoz való viszonyulásán múlik, miből lesz konfliktus, és azt hogyan tudják a végén feloldani.

Mit okozhat, ha az iskolába is beférkőzik a politika, és már a pedagógusok sem értenek szót egymással?

Minél kisebb egy közösség, annál inkább személyes viszonyokon, a vezetők egymáshoz való viszonyulásán múlik, miből lesz konfliktus, és azt hogyan tudják a végén feloldani. Úgy, hogy megbeszélik és nagyobb botrány nélkül rendezik a dolgokat, vagy úgy, hogy a végén mindenkiben marad némi sérelem, csak tanulsága nem lesz a történetnek. Legfeljebb az, hogy ha az érintettek képesek lettek volna szót érteni egymással, akkor Önök erről a történetről nem olvasnának.

Kiközösítették a kollégái
A lukanényei Kulcsár Magdolna nyolc évet tanított le a helyi alapiskolában, a gyerekek kedvelték, a szülők tisztelték, feljebbvalói elismerték. Tavaly mégis történt valami, ami miatt most nemcsak az iskolát, hanem a falut is elhagyja, és azt mondja: mindenkiben csalódott. Szavai szerint kiközösítése a tantestületben azután kezdődött, hogy a 2010-es önkormányzati választásokon elment a Híd polgármesterjelöltjének kampányrendezvényére. „A jelölt, Híves Imre a fiam osztálytársa és barátja volt, kötelességemnek tartottam, hogy ha meghívott, ott legyek. Nem a pártszimpátiámat akartam jelezni, egyébként is úgy gondolom, hogy az magánügy. A kollégáim szemében azonban ez már az MKP támogatásával újrainduló és harmadszor is megválasztott polgármesterrel szembeni árulásnak számított. Mással nem tudom magyarázni, hogy a választásokat követően teljesen mellőztek, alig szóltak hozzám, osztályomat a megkérdezésem nélkül vitték a karácsonyi műsort próbálni. Rengeteg megaláztatást lenyeltem, pedig az iskolában nekem volt a legmagasabb képzettségem, és a munkám ellen soha nem lehetett kifogás” – panaszolja Kulcsár Magdolna, aki annak ellenére, hogy úgy érezte, megváltozott a kollégák viselkedése vele szemben, sem tőlük, sem a polgármestertől nem kérdezte meg, mi a gond. Azt mondja, félt, mert érezte, hogy az iskolafenntartónak egyik pedagógus sem merne ellentmondani. „Tudtam én, hogy ő van a háttérben, de elbocsátani nem mer, inkább a kollégákra gyakorol hatást, hogy utáljanak ki, hátha magamtól megyek el. Néhányszor mondta, hogy passzív vagyok, az órákon kívül is többet kellene láttatnom magam a faluban, pedig a kötelességemnek eleget tettem. Igaz, hogy a bálokon és más községi rendezvényeken nem vettem részt, de ezt nem is követelhetik meg tőlem. Elszórt megjegyzéseket hallottam arról is, hogy magamnak kerestem a bajt, de senki nem mondta végig, mire gondol.”

Elmegy az iskolából és a faluból
Kulcsár Magdolna egész nyáron abban reménykedett, hogy az új tanévben lecsillapodnak a kedélyek, és visszatérnek a régi kerékvágásba. De nem így történt, sőt már az első tantestületi ülésen szóváltásba keveredett az egyik kolléganőjével. „Amikor az órabeosztásokat készítettük, kértem, hogy ne kapjak ismét elsősöket, hanem azt a két évfolyamot taníthassam, amelyet a múlt évben tanítottam. Erre az egyik kolléganő, aki történetesen nyugdíjas, és a polgármester kedvence, megjegyezte, hogy mit akarok én, hiszen már ki akartak dobni! Bevallom, nagyon felháborodtam, és a szemébe vágtam, jobb, ha hallgat, hiszen ő már rég nyugdíjas. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, amely aztán betetőzte az én megaláztatásomat, mert a polgármester az egész falu előtt állított pellengérre. Nyilvános képviselő-testületi ülésen vont felelősségre a kollégák és a szülők előtt, azt hittem, túl sem élem azt a szégyent! Nem tagadtam, hogy mit mondtam a kolléganőnek, de míg arra bőven akadt tanú, még hozzá is tettek, arra, hogy miket vágott az én fejemhez, senki sem emlékezett – sorolja könnyek között a tanítónő. – A szülők kiálltak mellettem, de a kollégák ellenem fordultak, vagy azt mondták, hogy nem hallottak semmit.”
A saját szavai szerint túlképzett pedagógusnak végül a napközi jutott a lukanényei iskolában, de szeptemberben már nem állt munkába. „Elfogadtam a beosztást, bár furcsának tartottam, hogy miközben képesítés nélküli tanító is oktat az iskolában, én, aki doktoráltam pedagógiából, nevelői állást kapok. De ez nem fájt annyira, mint a kollégák viselkedése. A történtek annyira megviseltek, hogy nem is tudtam visszamenni az iskolába, egész szeptemberben betegállományban voltam. Végül a véletlen sietett a segítségemre: egy ismerős ajánlotta fel, hogy Óvárra mehetek tanítani. Október elején léptem be, és nemsokára el is költözünk az ottani tanítói lakásba. Nehéz itt hagyni az otthonomat, de a lukanényeiekre még jobban neheztelek, hogy ennyi év és ennyi munka után nem volt, aki a pártomra álljon, vagy legalább megköszönje a munkámat” – mondja Kulcsár Magdolna.

A választások utóhatásai
Természetesen megkérdeztük a lukanényei polgármestert is, hogyan lehetséges, hogy egy köztiszteletben álló, helyi származású pedagógus ilyen keserű szájízzel távozik a faluból. Kuzma Zoltán szerint azonban az, amit Kulcsár Magdolna elmondott, csak az igazság egy része, a másik része az önkormányzati választásokon való sikertelen szereplésében keresendő. „Nekem semmi gondom nem volt és nincs is az említett hölggyel, elvégre 2003-ban én hívtam el az előző munkahelyéről tanítani. Rendes, magyar érzelmű pedagógus volt, a munkájára soha nem hallottam panaszt, csak a viselkedésével volt gond. Többször is mondták a kollégái, hogy rátarti, nagyon nagyra van a képesítésével, nem ereszkedik le közéjük. Próbáltam beszélni vele, és úgy érzékeltem, megfogadta a tanácsomat, mert a tavalyi választásokig nem volt gond a tantestületben. Hallottam innen-onnan, hogy zokon vette, amiért nem jelölték őt az iskolaigazgatói posztra, de mivel ő nem keresett meg, nem foglalkoztam a dologgal. A meglepetés akkor ért, amikor megtudtam, hogy visszautasította az MKP jelölését, és függetlenként indul az önkormányzati választáson. Végül nem került be a testületbe, sőt a húsz jelölt közül csak a 18. lett 181 szavazattal, miközben képesítetlen kolléganője 453 voksot kapott, és bejutott. Alighanem ezt nem tudta feldolgozni.”
AZ MKP lukanényei alapszervezetének elnöke, Tóth László elmondta, hogy a jelöltállító taggyűlésen a párt a kilencedik helyen jelölte Kulcsár Magdolnát – pont ennyi képviselője van a helyi önkormányzatnak. „Másnap indoklás nélkül visszalépett, csak másoktól hallottam, hogy sértőnek találta a kilencedik helyet. Függetlenként indult; ez jogában is áll, de a párt alapszabálya szerint emiatt kizártuk” – tudtuk meg a pártelnöktől.
Az önkormányzati választások, mint sok faluban, Lukanényén is felkavarták az állóvizet, és sok régi sérelmet hoztak felszínre. Az is lehet, hogy a kiélezett választási harcban, majd a vereség vagy a győzelem feldolgozásában mutatkoztak meg igazán a jellemek. Így vagy úgy, annak a híre, hogy az iskolában pattanásig feszült a helyzet, a községi hivatalba is eljutott.

Kis falu, kicsinyes problémák
„Amíg nem volt feltétlenül szükséges, nem avatkoztam be. De az augusztusi konfliktus után, amikor az egyik legkiválóbb pedagógust támadta le, már lépnem kellett” – mondja Kuzma Zoltán, aki olyannyira szívén viselte a nyugdíjas pedagógus sorsát, hogy kilátásba helyezte: ha távoznia kell, akkor ő is lemond. Erre végül nem került sor, mert az ominózus falugyűlés után, ahol kérdőre vonták, Kulcsár Magdolna távozott. „Így a legjobb, mert nagyon népszerűtlen volt, nem véletlen, hogy még a képviselő-testületbe sem szavazták be” – véli. „Ráadásul annyira megsértődött, hogy a megválasztott kolléganőt a születésnapján sem köszöntötte fel. Ezek kicsinyes problémáknak tűnhetnek, de egy 1400 lelkes faluban, ahol mindenki mindenkit ismer, nagyon is fontosak, főleg akkor, ha az iskola jövője múlhat rajtuk. Amikor értesültem a tantestületben történtekről, azonnal falugyűlést hívtam össze, hogy mindent tisztázzunk. Minden tanítónőt sorban felállítottam, hogy mondják el, mit hallottak, és mindnyájan ugyanazt állították annak a tudatában, hogy az egész falu előtt vállalniuk kell a szavaikat. Ezek után az iskolatanács döntött úgy, hogy Kulcsár Magdolna a napközibe kerül, és ezt el is fogadta. Gondoltuk, megoldódott a dolog, de szeptemberben beadta a felmondását. Személyesen nem jött el ide, úgyhogy azóta sem volt alkalmam beszélni vele a történtekről, csak másoktól hallottam, hogy elmegy” – mondja a polgármester, aki szintén nem tartotta fontosnak, hogy tisztázza a történteket az önkormányzat volt alkalmazottjával.
A helyi iskola igazgatónője, Zatyko Ágnes ugyancsak azt mondja, nem a többi tanító közösítette ki Kulcsár Magdolnát, hanem ő nézett le a tantestületben mindenkit. Kérdésünkre, miért nem beszélték meg a nézeteltéréseket, higgadtan, pedagógusokhoz méltón, azt válaszolja, hogy nem lehetett. Elköszönni a volt kolléganőtől azért nem volt alkalmuk, mert augusztus óta be sem ment az iskolába. Az pedig, hogy az eddig elvégzett munkáját megköszönjék, nyilván szóba sem jött a történtek után.
Most tehát nyugalom van Lukanényén – hogy milyen áron, azt csak a helybeliek tudják. És hogy meddig, az majd kiderül, mert az emberek nem felejtenek. Tudják, hogy a pedagógusok közti konfliktusok végeredményben a magyar iskolának ártanak, és azt is, ha valaki esetleg a háttérből mozgatja a szálakat. A véleményüket pedig a következő választásokon, vagy ami sokkal rosszabb, az iskolai beíratások idején fogják kinyilvánítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?