Hangolódjunk egymásra előítéletek nélkül

Szeretném, ha most néhány percre letennék azokat a takaros kis kézikönyveket, amelyek fülszövegében az áll, hogy néhány hasznos gyakorlat alapján elsajátíthatják a testbeszéd fortélyait, mi több, alkalmazni is tudják. Ennél ugyanis jóval gazdagabb és kiaknázhatatlanabb ez a téma.

Történetem Jóskával kezdődött, még 1977-ben egy különös könyv fellapozásával, amelynek a címe arra ingerelt, hogy belemélyedjek. Itt a kezem, nem disznóláb. Csukás István könyvének főhőse kilencéves volt, én akkoriban, amikor a kötetet az első bizonyítványhoz jutalomként megkaptam, hét. Arról szólt, hogyan mutatják ki egymásnak az emberek a barátságos szándékukat, milyen gesztusokból olvasható ki az ellenségeskedés, hogyan lehetünk udvariasak a környezetünkkel, vagy akár a fákkal, hegyekkel is. Később, az újságírói munka során nemegyszer megtapasztaltam, hogy a riporternek és a riportalanynak időnként egyformán nehéz eligazodnia a mozdulatok és szavak útvesztőjében. Van úgy, hogy rengeteg időbe telik, mire megtalálják a közös hangot, aminek eredményeképpen megszülethet az olvasónak ajándékul nyújtott csoda. Felkészülni, ráhangolódni kevés az idő az ilyen alkalomra. Tudatosan kerestem tovább azokat a lehetőségeket, ahol fejleszthetem a testbeszéd kultúrájával kapcsolatos addigi tapasztalataimat. Részt vettem és oklevelet szereztem a Partners for Democratic Change Slovakia (PDCS) mediációs, konfliktuskezelő tanfolyamán. A kilencvenes évek végén önkéntes békéltetőként dolgoztam érsekújvári központunkban. Ezt megelőzően már voltam egy képzésen, ahol a nonverbális kommunikáció alaptechnikái igencsak felkeltették az érdeklődésemet. Friss élményem, amikor a PDCS legújabb testbeszédképzésére jelentkezve az oktató arra kért, gyorsan felejtsek el mindent, amit addig hallottam erről a témáról, maradjak a megtapasztalás és a megélt élmények szintjén, és kezdjek mindent újra Rudolf Laban táncon alapuló izgalmas felfedezéseivel. Ilyenfajta nyitottságot várnék el az olvasótól: verjük ki tehát fejünkből az eddig hallott sémaszerű elméleteket arról, hogy a 7:38:55 a mai napig érvényes. A testbeszéd kutatásának kezdetén leegyszerűsítve azt állították a szakértők, hogy az információk 7 százalékát szavakkal, 38 százalékát hanglejtéssel, 55 százalékát testbeszéddel adjuk át. Szeretnék rámutatni arra, hogy a testbeszéd nem választható külön a szavaktól. Újságírói mindennapokból vett történetekkel próbálom majd illusztrálni, mekkora segítség az emberekkel való munka során, ha valóban tudunk olvasni a sorok között.  

Nemegyszer kaptam magam azon, hogy a mások által kimondott szavak és a mozdulatok között egyfajta diszharmóniát sejtettem meg, és emiatt nem volt hihető, amit közölni próbáltak velem. Könnyen leleplezhető, aki a jól bevált receptként hirdetett, azonnal elsajátítható technikákhoz folyamodik. Belőlünk kell, hogy sugározzon a jó szándék, a természetesség, mások előítéletektől mentes elfogadása, ez nem tanulható. Mi vár ránk? Elsősorban a birtokunkban lévő, naponta használt nonverbális technikákban próbálunk meg eligazodni. A következő fejezetekben szó lesz arról, hogyan hangolódhatunk egymásra és tehetjük gazdagabbá a találkozásokat, beszélgetéseket. Szó lesz továbbá arról, mennyi mindent tehetünk azért, hogy az esetleges félreértéseket, bántásokat, agressziót elkerülve tiszta lapokkal, – ebben az esetben – letisztult mozdulatokkal elegyedjünk szóba egymással.