Gyermeket ölt egy nevelőszülő

<p>Február közepén Érsekújvárban egy hivatásos nevelőszülő földhöz vágta a gondjaira bízott tizenegy hónapos kisfiút. A gyermek meghalt, azt, hogy mi vezetett a szörnyű tetthez, a rendőrség vizsgálja. Az ügy kapcsán volna dolga a szociális és családügyi minisztériumnak s az illetékes gyámügyi szerveknek is. A tragédia legfurcsább mozzanata, hogy a hivatásos nevelőszülőként bejegyzett František mindössze 23 éves volt.</p>

Maga is nevelőszülőknél nőtt fel, majd a nagyszombati gyermekotthonban helyezkedett el nevelőként. Munkájával mindenki elégedett volt, az otthon igazgatónője, Zuzana Bartovičová nem győzte dicsérni a gyermekekhez való viszonyát. Küĺönösen három testvér, egy 6, valamint egy 4 éves és egy 11 hónapos kisfiú nőtt a szívéhez: nyár óta rendszeresen látogatta őket, és októberben kérte, hogy hivatásos nevelőszülőként gondoskodhasson róluk. Januárban megkapta a gyámhivatal engedélyét, a fiúkkal egy érsekújvári bérelt lakásba költözött, és a barátnőjével együtt viselte gondjukat. A szomszédok szerint példásan: soha senki nem látta, hogy fenyítette, bántalmazta volna őket. Ezért sem érti senki, mi történhetett február 13-án.

František elmondása szerint a 11 hónapos Jožko a szobában játszott, s valamibe beütötte a fejét. Keservesen sírt, majd elájult. Mire kiérkeztek a mentők, a fiúcska már nem élt, de a boncolás során kiderült, hogy halálát nem véletlen baleset, hanem súlyos bántalmazás következtében elszenvedett agyvérzés és az agy duzzanata okozta.

 

Ki alkalmas pótszülőnek?

„Az esést a kórboncnok kizárta; ahhoz, hogy ilyen mértékű legyen a sérülés, nagyobb erővel, nagyobb magasságból kellett volna lezuhannia. A legvalószínűbb, hogy valaki földhöz vágta” – mondta el a Vasárnapnak Renáta Čuháková nyitrai rendőrségi szóvivő. 

A nevelőapát természetesen azonnal letartóztatták, és emberölés miatt vádat emeltek ellene. Kilenctől tizenkét évig terjedő börtönbüntetésre számíthat. A nagyobb fiúkat visszavitték a nagyszombati gyermekotthonba, s ott pszichológus foglalkozik velük, hogy feldolgozzák testvérük elvesztését. A történet azonban nem érhet itt véget: most az illetékes hivatalokon a sor, hogy megvizsgálják, elég körültekintően járnak-e el az illetékesek a hivatásos nevelőszülői státus megítélésekor. Minimum azt kellene átértékelniük, kiből, milyen családi és anyagi feltételek esetén válhat nevelőszülő, s a jelentkező mikor tekinthető korban érettnek és pszichikailag alkalmasnak erre a nehéz és fárasztó hivatásra. Már csak azért is, hogy a kezdetben nemes szándék ne váljon pusztán kereseti lehetőséggé, megélhetési forrássá, amikor a gyermek jobb esetben mellékes, rosszabb esetben kimondottan teher.

 

Hivatása szülő

A professzionális család mindig a gyermekotthonhoz tartozik, vagyis a szülő az intézmény alkalmazottja. A neveltekről gondoskodhat a gyermekotthon által fenntartott lakásban vagy akár saját otthonában is. Ahhoz, hogy valaki hivatásos nevelőszülővé válhasson, tulajdonképpen csak középiskolai végzettség, büntetlen előélet és egy 60 órás tanfolyam elvégzése szükséges (ha a kérvényező pedagógus, 40 óra is elegendő). Hogyha a gyermek, akiről jelentkező gondoskodni akar, viselkedési zavarokkal küzd, drogfüggő, vagy más függőségben szenved, követelmény a szülő felsőfokú végzettsége, különleges szakképesítés és a 40 órás előkészítő tanfolyam. Utóbbin elsősorban a gyermek pszichikai és fizikai fejlődéséről, az állami intézetekben felnövők jogairól és a hivatásszerű családi nevelés lényegéről világosítják fel a leendő szülőket. Ilyen tanfolyamokat minden szociális és családügyi hivatal szervez, de a hivatásos családokat támogató polgári társulásoknál is elvégezhetők. (Az összes erre jogosult szervezet jegyzéke a www.empolyment.gov.sk honlapon tekinthető meg, és a helyil családügyi hivatalok is felvilágosítással szolgálnak).

 

Nem dönthet a gyermek sorsáról

1. Aki már elvégezte a felkészítést, az bármelyik gyermekotthonban vagy krízisközpontban jelentkezhet hivatásos szülőnek. Ha akad szabad hely, alkalmazzák, vagyis a továbbiakban az a foglalkozása, hogy szülő. Házastársára akkor is vonatkozik a büntetlen előélet követelménye, ha nem az intézmény alkalmazottja. A hivatásszerű szülőt a gyermekekhez, akiknek a gondját viseli, semmilyen jogviszony nem fűzi, az őket érintő lényeges dolgokban nem hozhat döntéseket. A hivatásszerű családi nevelés ugyanis átmeneti állapotnak tekintendő: a végső cél, hogy a gyermeket visszafogadják saját szülei, nevelőszülőkhöz kerüljön, vagy örökbe fogadják. Átmeneti jellege ellenére azonban a hivatásos szülői státus komoly felelősséget és terhet ró a család minden tagjára, hiszen egy idegen, nemegyszer különféle problémákkal küszködő gyermeket kell befogadniuk és elfogadniuk.

2. Egy hivatásos szülő legfeljebb három gyermekről gondoskodhat, házaspár esetében a minimális létszám kettő, a maximális pedig hat.

3. A gyermekotthon, amelynek alkalmazottja a hivatásos szülő, minden hónapban hozzájárul a neveltek ruháztatásához, étkeztetéséhez és egyéb szükségleteik kielégítéséhez. Az egy főre jutó összeg a gyermek korától függ, de legfeljebb a létminimum háromszorosa lehet – azaz egy főre 88,82 euró.

4. Családi, gyermekgondozási segélyt vagy más, gyermekneveléshez kötődő szociális járulékot a hivatásos nevelőszülők nem kapnak.

 

Gyámság és örökbefogadás

Az állami gondozottakról való családi gondoskodás másik két formája az örökbefogadás és a gyámság. Örökbefogadáskor a szülők bírósági végzéssel nevükre veszik a gyermeket, és olyan családi jogviszonyra lépnek vele, mint a biológiai szülők és gyermekeik közt van. Ebben az esetben minden állami támogatásra és járulékra jogosultak, tehát családi pótlékot (23,10 euró) és gyermekgondozási segélyt (199,60 euró) is kapnak.

A gyám ugyanúgy gondoskodik a gyermekről, mint a szülő, de képviseletét vagy vagyonának kezelését illetően korlátozottak a jogai. Ha úgy látja, hogy a gyermek törvényes képviselője – általában a szülő – annak érdekeivel ellentétes döntést hozott, bíróságon kérheti a döntés felülvizsgálatát. A gyámságban lévő gyermeket szülei látogathatják; ha a kapcsolattartás módjáról nem tudnak megegyezni a gyámmal, erről is a bíróság dönt. Viszont kötelezettségük is van: a kiskorúra havonta tartásdíjat fizetnek. Ha a gyámszülők elválnak, és a gyermekről továbbra sem tudnak gondoskodni a saját szülei, a bíróság dönti el, melyik gyámnál maradjon. Elhalálozás esetén az életben maradt házastárs marad a gyermek gyámja. Ez a jogviszony addig tart, amíg a gyermek el nem éri a felnőttkort (de ha a gyámmal együtt kéri, a bíróság egy évvel meghosszabbíthatja).

 

Kerüljön családba

A hivatásos nevelőszülői gondoskodás fokozatosan Szlovákiában is helyettesíti az intézményes nevelést – a gyermekek így elsajátítják a mindennapok gyakorlati tennivalóit, megtanulnak alkalmazkodni, kapcsolatokat alakítanak ki, és felnőtté válásuk után könnyebben beilleszkednek az életbe. 2007. január 1-jétől minden 1 évesnél fiatalabb gyermeket kötelezően hivatásos családokban helyeznek el. 2009. január 1-jétől ez az előírás minden 3 évesnél, 2012 januárjától pedig minden 6 évesnél fiatalabbra vonatkozott. Kivételt csak azok képeznek, akiknek az egészségi állapota különleges gondoskodást igényel, vagy együtt maradnak testvéreikkel a gyermekotthonban.

Az elképzelések szerint 2016-tól minden 8, 2021-től pedig minden 10 évesnél fiatalabb gyermek nevelőszülőkhöz kerül. Természetesen az ennél idősebbek esetében is előnyt élvez a családban való elhelyezés a gyermekotthonival szemben.

 

 

Hány gyermek került nevelőszülőkhöz?

 

2004 –   626

2005 –   708

2006 – 1144

2007 – 1196

2008 – 1110

2009 – 1087

2010 – 1080

2011 – 1140

 

 

Mennyit ad az állam a gyámoknak?

Ismételt pótszülői járulék

  • Havonta 172,52 euró
  • Ha három vagy több gyermekről gondoskodik, akkor ehhez jön még 122,71 euró
  • Ha egészségkárosodott gyermekről gondoskodik, plusz 71,09 eurót kap havonta
  • Ezenkívül a gyermek befogadásakor egyszeri 361,68 eurós juttatást kap a gyám
  • A gyermeknek havonta 135,69 euró jár

 

 

 

Pótcsaládokat segítő szervezetek

Návrat, o.z.

Telefon: 02/52 44 43 61

Infovonal: 0907/808 080

E-mail: navrat@navrat.sk

                    

Spoločnosť priateľov detí z detských domovov Úsmev ako dar

Telefon: 02/638 15 208–9

E-mail: info@usmev.sk

 

Miesto pod slnkom, n.o.

Telefon: 055/62 501 51

                0903/851 823

E-mail: eli.ke@stonline.sk

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?