Fogyatkozva szépülnek

Bart a Garam jobb partján, Párkánytól alig 20, a járási székhelytől, Érsekújvártól 50 kilométernyire fekvő közepes nagyságú község. Harmadosztályú úton lehet idejutni Szőgyén vagy Kéménd felől. A településre ma már inkább talán a kicsi jelző illene.

Bart a Garam jobb partján, Párkánytól alig 20, a járási székhelytől, Érsekújvártól 50 kilométernyire fekvő közepes nagyságú község. Harmadosztályú úton lehet idejutni Szőgyén vagy Kéménd felől. A településre ma már inkább talán a kicsi jelző illene. Fénykorában, 1938-ban még 1238-an lakták, ma pedig alig több mint 600-an (ottjártunkkor éppen 607-en). A római katolikus templom méreteit látva elszomorodik az ember, ha belegondol, hogy egykor mind a négy padsor megtelt hívekkel, ma pedig egy is alig. A népességcsökkenés, sajnos, folyamatos, hiszen amikor négy esztendeje tudósítottunk Bartról, még 640-en éltek itt.

Templom és iskola
Az egykori „kurtaszoknyás” falunak is a szocialista iparosítás adta meg a kegyelemdöfést: a múlt század hetvenes éveiben kezdődő migráció folytán két nemzedék távozott belőle. Ennek következményei beláthatatlanok, és a házak azóta is tovább üresednek. Egyiket-másikat megveszik a betelepülők (akik az ország minden részéből érkeznek), de ez sem állja útját a folytonos csökkenésnek. Sok a temetés, kevés a keresztelő – mondja Hubač Sándor, aki már hat esztendeje polgármestere a községnek. Ez évente húsz temetést és két-három újszülöttet jelent – árulja el a könyörtelen statisztika. Csupán a 2009. év jelent fényes kivételt, amikor nyolc gyermek született. Ennek tükrében az újra megnyílt kisiskola (egy tanteremben három osztály) és az óvoda léte is borotvaélen táncol, ám a bartiak érzékeny lélekkel vallják „a templomot s az iskolát” parancsát: a kis létszám ellenére (12 és 19 gyermek) minden áron fenntartják a két tanintézményt. Pár éve egy épületbe költöztették őket, s csak annyit változtattak rajtuk nemrég, hogy az egyik tanterem az óvoda hálótermévé alakult át. A pénzügyminisztériumba ugyan adtak be pályázatot ajtó- és ablakcserére, ám erre kevés a remény.
Kisebb pályázatok elnyerésére csak a megyétől van lehetőség. Hogy mekkora? A polgármester sokatmondó számokat említ: az idei, immár huszadik falunapra 350, a sportszervezet támogatására pedig 320 eurót kapott a falu a megyétől. Persze nem csak a község pályázik ebben a pályázós világban. Ezt teszi a Csemadok helyi szervezete és az egyház is. Nemrég újult meg a templom teteje; ehhez az egyház nyert támogatást, de a híveknek is sok munkájuk van benne. Mi sem természetesebb, mint hogy az önkormányzat is támogatja őket. Ennek is köszönhető, hogy például a Bíbic néptánccsoport változatlanul terjeszti a falu jó hírnevét. Ezt teszi Barna Gergely is, aki az X-faktorban vált ismertté.

Bírságból fejlesztés
„A pályázatok ugyan megcsappantak, de az itteni székhelyű dán mezőgazdasági vállalkozástól, amely sertéstelepet üzemeltet a határban, környezetvédelmi jogcímen sikerült szereznünk százezer eurót, és nagyon jól hasznosítottuk. Több dolgot tudtunk belőle megvalósítani. Például megépítettük azt a parkolót, amely a községi hivatal és a templom között látható, kicseréltük a községháza ablakait, az épület elé feljárót építettünk mozgássérült polgáraink számára, bent pedig felújítottuk a mellékhelyiségeket. Van egy konyhánk, az is megújult, az óvoda udvarán játszóteret építettünk. Külön fejezet egy európai uniós pályázat révén megvalósult beruházásunk: 2009-ben 243 ezer eurós értékben (plusz az önrész) teljesen felújítottuk a régi művelődési házat, amely még az ötvenes években épült, s melyet már az összedőlés fenyegetett, körülötte parkot, új kerítést építettünk, udvarán kemencét. Ez a ház sok embernek volt a szívügye, nem hagyhattuk a sorsára. Sokáig a községi hivatalnak és pedagóguslakásnak adott helyet. A többfunkciós, takaros épületben ma szerény könyvtár, kondicionálóterem, található, az emeleten vendégváró szobák sorakoznak.” Mellette új vendéglő üzemel, ahol éppen arról folyt a diskurzus, ki lesz a foci új Európa-bajnoka.

Tessék Barton nyaralni!
A négy éve emlegetett Reintegra cég (tulajdonosa Tóth László) ma is működik; nyaranta különféle táborokat szervez a gyerekeknek, minden alkalommal valamilyen téma áll középpontban. Tóth László több épületet vásárolt a községben, s nem titkolt célja a falusi turizmus fellendítése. Ma már ott tart, hogy legalább negyven embert el tud szállásolni, és egyre aktívabb marketinggel próbálja felfuttatni a vállalkozást. Sajnos, a válság kissé visszafogta az elképzeléseket – mondja a polgármester –, s ez a községre is vonatkozik. „Pályázatot adtunk be a környezetvédelmi meg a gazdasági minisztériumhoz a közvilágítás felújítására. Nem sikerült pénzt szerezni velük, így a világítást is saját költségünkön kell megoldanunk. Ráadásul tudjuk, milyen koplalásra ítélte a kormány az önkormányzatokat. Tavaly tavasszal nálunk is kiesett körülbelül egy hónapi összeg a költségvetésből. Sok falu kölcsönt vett fel. Mi szerencsére nem kényszerültünk rá, aránylag jól állunk. Pontosabban: mindig van egy kis pénzünk. Igaz, csak addig nyújtózkodunk, ameddig a takaró ér, és ott spórolunk, ahol lehet.”
A polgármester elmondja, hogy egyre jobban szorongatja őket az utak állapota. Bár láttam már jóval elhanyagoltabbakat is, bizony itt is elkelne egy aszfaltozás. Az utak kilencven százaléka a községé. „Az állandó dekázgatás közben megegyezett az önkormányzat, hogy a világítás még várhat, inkább a közutakra költünk, vagy olyan dolgokra, amelyek halaszthatatlanok. A ravatalozónk is elhanyagolt állapotban volt, sőt a hivatal a bezárásával fenyegetett bennünket, ezért építettünk elé egy tetőzetet, és a haranglábat is szépen megoldottuk.”
A biztató jelek ellenére – például a falu szélén, az egykori szemétdomb helyén ma egy helyi vállalkozó lovai legelnek, új gyümölcsös várja a termést, még mindig üzemel a község 740 hektáros gazdasága, és kilenc gazdálkodó ma is műveli a jó földeket – azért az erózió jelei nyomasztóak. A falu széli szőlők 90 százaléka megműveletlenül áll, a halastó a gazdátlanság miatt elpusztult, s bár néhány éve még a munkanélküliség csökkenéséről tudtunk számot adni itt is, ez mára változott kissé. Az észak-magyarországi ipari parkokban folyó elbocsátások ezt a régiót is érzékenyen érintik. Barton ma 11 százalék körüli az állástalanok aránya, a munkaügyi hivatalban 66 munkanélkülit vezetnek. Egyre többen indulnak viszont Németország és Ausztria felé megkeresni a kenyerüket. „Amikor négy éve beszélgettünk – mondja Hubač Sándor –, még egészen más volt itt a hangulat. A fiatalok szórakoztak, az emberek házakat vásároltak, újítottak fel. Ez megváltozott, és napi megélhetési problémák jelentkeztek.”

Szent János üzenete
Mielőtt eljönnénk Bartról, megnézzük a községtől kissé távolabbra eső, szépen felújított Szent János-szobrot. Az 1770-ben emelt szakrális kisemlék a kéméndi út mentén áll. Új köntösét Bréda Máriának köszönheti, akinek férje a második világháborúból hazaérve itt állt meg és tett fogadalmat: többé ki nem teszi a lábát szülőfalujából. Jelképes tartalmat hordoz ez a 2008-ban megújított szerény kis szobor, akárha Isten felemelt ujja figyelmeztetné a helyieket a szülőföld fontosságára és megtartó erejére. Amelyet ugyan erősen kikezdett a mai rohanó világ szele, de azért sosem lehet figyelmen kívül hagyni. Már csak azért sem, mert Bart jövőre ünnepli fennállásának 790. évfordulóját.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?