Érdekből lomha?

A köztudatban olyannyira rögzült a lassított filmként mozgó lajhárnak ez a tulajdonsága, hogy a nyelvhasználatban is tükröződik, és nemcsak a magyarban – az angolban (sloth), a németben (das Faultier), a franciában (la paresse), a spanyolban (el perezoso) is. A kutatók persze megnézték már a rendkívüli lassúság hátterét, és rámutattak, hogy elég kevéssé ismerjük a lajhárok (s még számos más állat) természetes környezetében való viselkedését. Esetünkben a lomhaság nem a lustaság miatt van, hanem fegyver az evolúciós harcban: a látásra és gyorsaságra specializálódott ragadozók így nem veszik észre őket olyan könnyen. Azaz: csak végtelenül óvatosak, ezért lettek ők (egészen pontosan a háromujjú lajhár, a Bradypus tridactylus) a leglassúbb szárazföldi emlős.

A nyelvet alakító hiedelmek idejében olyan elgondolások is voltak, hogy a lajhárok levegővel táplálkozik. Abban a tekintetben nem nagy tévedés ez, hogy energiatakarékos életet élnek, és kizárólag leveleket esznek, cserébe viszont nem kell vetekedniük az élelmért. Mondhatnánk akár azt is, hogy békés életmódot választottak, s hozzá olyan magatartást, amelyet rajtuk kívül szinte egyetlen állatfaj sem. Ezzel párhuzamosan testtömegük és -hőmérsékletük is kisebb az átlagosnál, anyagcseréjük pedig lassúbb. Alvással azonban nem 16 órát töltenek naponta, mint korábban sokan gondolták, hanem tíznél is kevesebbet, ami azért már nem annyira sok. Tehát a lustasággal rokon viselkedésük segíti őket a túlélésben.

A nyelvújítók pecsétje

A nyelvújítóknak sok állat áldozatul esett, köztük a lajhár is. A szóalkotáshoz igen gyakran választották eszközül a képzést. Az ülnök szó ismerősen cseng. A restnök (rest + -nök), amely hasonlóan jött létre, már talányosabb, pedig akár így is nevezhetnénk a lajhárt, ha a nyelvújításkor javasolt neve meggyökeresedik a nyelvünkben.

A teljes cikk a Vasárnap 33. számában jelent meg!