Egy év a Tháliával

Május 1-jén múlt egy éve, hogy a Kassai Thália Színházat Czajlik József igazgatja. Amikor megpályázta a posztot, azt mondta, minden erejével azon lesz, hogy új tempót, értelmet, vonzerőt adjon az ottani munkának. Olyan minőséget, amely a színészt lelkesíti, a közönséget vonzza, és nemcsak a kisebbségi léthez vagy a nehéz anyagi helyzethez képest, hanem önmagában is megállja a helyét.
* Egy év múltán már lehet összegezni, értékelni. Hogy érzi, és mit mutatnak az eredmények: mennyire sikerült teljesíteni a célját?
Még nincs itt az évad vége, de annyit talán máris elmondhatok, hogy a társulat összefogottabb, a munka jobban szervezett, mint volt. A pénzhiány, amely itt állandó gond volt, és ma is az, sokfajta alibizmusra lehetőséget adott, de nálam ez nem működik, és a társulat is rájött, hogy mindent nem lehet vele eltakarni, megmagyarázni. Mivel rendező vagyok, a legnagyobb kihívás számomra a társulat fejlesztése. Ennek a folyamatnak még nagyon az elején vagyunk. Most kezd el megmutatkozni, ki mennyire bírja, hogyan kezeli a megváltozott helyzetet, milyen a társulat belső összetartó ereje. Épp most próbálunk egy olyan darabot – Színházkomédia a címe –, melyben a társulat derékhada szerepel. A kulisszák mögött játszódik, tehát rólunk szól. Azon túl, hogy nagyon szórakoztató, és kiváló játéklehetőségeket nyújt, közösségépítő hatása is van, hiszen görbe tükröt tart a társulat elé. Mi egy kicsit átírtuk, lesznek benne saját történetek és utalások, ettől még inkább a sajátunk. Ez a nulladik rendezői munkám a Tháliában, nem véletlenül választottam pont ezt a darabot.
* Miért a nulladiktól számol?
Azért nem az első, mert számomra ez lesz a kiindulási pont ezzel a társulattal. Nem vendégrendező vagyok itt, aki elvégzi a munkáját, és továbbáll, hanem hosszú távra tervezek, és szeretnék egy fejlődési ívet elérni. Szerintem két-három év múlva lehet majd csak megnézni, hogy hová jutott a társulat.
* Az sem mellékes, hogy honnan. Beszélnek az elmúlt évek hullámvölgyeiről is?
Nem azért jöttem ide, hogy a színház múltját értékeljem. A jövőjéről van elképzelésem, és számomra csak az a fontos, hogy ebben a társulat velem tartson. Hogy közben ki mit gondol arról, ami eddig volt, magában hogyan hasonlít össze, az mindenkinek a magánügye, én csupán a mostani munkáját értékelem. Ha változtatok, javítok, más utakon indulok el, azt sem azért teszem, hogy a múltat besározzam, hanem mert így tartom jónak.
* Milyenek a közönség első reakciói? Két-három éve sokat lehetett arról hallani, hogy a Tháliától elpártolt egy réteg. Mostanra visszahozta a kíváncsiság, vagy mások jöttek?
Ez nehezen megfogható dolog, mert maga a váltás már önmagában bizonytalanságot jelent. Lehet, hogy néhányan épp most mentek el, mert nem tetszik nekik az új szemlélet, de a visszajelzésekből úgy ítélem meg, hogy többen jöttek vissza. Az is fontos, hogyan változik a városban a népesség aránya, mennyire jut pénz színházra, de ebben a témában nem történt még közvélemény-kutatás. Sajnos, kassai nézőből eddig is kevés volt, inkább a környékbeli településekről járnak be.
* Ezek szerint a polgári Kassa már csak legenda?
Van egy ilyen réteg, de nem nagyobb, mint máshol. Általában a népesség négy százaléka jár színházba; Kassán kilencezren vallották magukat magyarnak, és kb. 400 helyi bérletesünk van. De a közönségünk zöme nem kassai, már csak azért sem, mert a mai napig nagyon sokat tájolunk. Azt lehet mondani, hogy a Thália állandó székhellyel rendelkező, de nagyon széles közönségnek játszó színház.
* Magyarországi színházi közegből jött kisebbségi intézmény élére, ahol talán mégis több a megkötöttség, az eleve meghatározottság. Művészi szempontból mi vonzotta?
A legfőbb motivációm az volt, hogy egy társulattal hosszabb távon dolgozhatok. 2006 óta, amióta eljöttem a Bárka Színháztól, szabadúszó voltam, és az Epopteia Társulást vezettem, de az kicsi volt ahhoz, hogy intézményesített formában dolgozhassunk, és hosszú távú terveink lehessenek. A Thália pont akkora színház, ami még nagyságában is megfogható számomra. Már itt sincs működési költségünk, a produkciók pedig nagyrészt a pályázatoktól függnek, mégis tudunk építkezni, tervezni.
* Ha kisebbségi színházról beszélünk, nem lehet kihagyni, hogy igenis van identitásmegőrző, hagyományápoló feladata. Ezt sokan eleve meghatározónak, mindenfajta kísérletezést kizárónak tartják. Ön szerint szükséges ezt folyton hangsúlyozni, vagy az, hogy a néző jó előadást lát magyar nyelven, épp elég?
A jó színház eleve teremt egy közeget, amely identitásmegőrző és kultúrateremtő akkor is, ha ezt külön nem hangsúlyozzuk. Már csak attól, hogy aki részt vesz az előadásain, érzi, tudja, hogy neki ilyen is van, és ilyen színvonalon. Ha ez a színház rossz és igénytelen, akkor hiába játszik nemzeti témájú darabokat, úgyis el fognak tőle pártolni. Másrészt az identitásmegőrzés mint feladat nem puszta pátosz, hanem nagyon is konkrét tény. Amikor a magyar iskolákban fogynak a gyerekek, nagyon fontos, hogyan lehet az embereket olyan élményekkel gazdagítani, hogy úgy érezzék, több fogódzójuk is van, amikor dönteniük kell, merre tovább. Ez lehetséges a magyarság létérzését feldolgozó darabon keresztül, de lehet egy teljesen más témájú, mély gondolatmeneteket elindító darabbal, sőt szórakoztatással is. Nem szabad elfelejteni, hol vagyunk, milyen közönségnek játszunk, de ha a világnézeti kategória mellé nem társul minőség, akkor ez csak üres lózung lesz.
* Mégis létezik olyasfajta igénytelenség vagy talán hátsó szándék is, hogy a nézőtől elvárják, csak azért menjen az előadásra, mert magyarul játszanak.
Ez a gyakorlat az utóbbi időben nemcsak a színházakban alakult ki, hanem más, a saját értéküket nem ismerő intézményeinkben is. Az öntudatba épült bele, hogy úgyis eljönnek, úgyis ide jelentkeznek, bennünket választanak, hiszen magyarként ez a kötelességük. Nos, igen, kötelességünk támogatni, ami magyar, de jogunk van elvárni, hogy minőségi legyen.
* Három éve a Duna Televízió segítségével 24 millió forintot gyűjtöttek össze a Tháliának. Ezt mire használták?
Ha nincs a gyűjtés, és a színház három egymást követő évadon keresztül veszteséget mutat ki, akkor a fenntartó költségvetési intézménnyé minősíthette volna át, ami azt jelenti, hogy semmilyen saját bevétele nem lehet. Mostanáig ezt ennek a pénznek köszönhetően megúsztuk, de tavaly elfogyott, és egy ilyen akciót nem lehet megismételni, ezt a lehetőséget itt már kijátszották. Az idei évad ismét veszteséges lesz, ebben már a gazdasági helyzet is közrejátszik. Sajnos, sok település kulturális intézményének máig sincs költségvetése, nem tudják, meghívhatnak-e bennünket.
* Ha viszont hívják, többnyire könnyed szórakoztató darabot, garantált telt házat akarnak.
A művelődési házak vezetői azért sem merik vállalni az igényes darabokat, mert a helyi önkormányzat a nyereségtől teszi függővé a jutalmazásukat. Pedig fontos volna, hogy mi azokhoz a témákhoz nyúljunk hozzá, amelyeket csak mi tudunk megfogalmazni. A minőségi kommersz szórakoztatást a magyarországi társulatok jobban csinálják. Ebben az évben kedvezően változott a támogatási rendszer, mert nem mi kérünk pénzt vendégszereplésre, hanem az önkormányzatok. Nagyon örülnék, ha ez maradna, és így a komoly darabokkal is tájolhatnánk, hiszen ami szórakoztató, azt amúgy is el tudják adni.
* Milyen megfontolások alapján állt össze az idei repertoár?
Minden évadnak van egy gondolati íve. Ennek talán az lehetne, hogy mi foglalkoztat ma itt, Szlovákiában bennünket. A Philadelphia, nincs más út volt az első bemutatónk. A darab a szülőföldön maradás és az elmenekülés témáját boncolgatja, ami egyre több szlovákiai magyar fiatal számára is dilemma. Az Aranyműves boltja, Karol Wojtyla, a későbbi II. János Pál pápa színműve a házasságban való elköteleződésről, a felelősségről szól. A Gergő és az álomfogók ifjúsági darab; arról mesél, milyen erőt ad az embernek, ha amellett, hogy a modern világ vívmányait használja, megőrzi hagyományait.
* Erre építve a következő évadban mit várhatnak a nézők?
Kicsit gyengébb lesz, mert átépítik a színházat, és várhatóan csak 2013 januárjában költözhetünk be. Ezért már a legközelebbi bemutatót is a Márai-stúdióban tartjuk. Főleg turnézni járunk majd, és a meglevő repertoárt játsszuk. Az évad első felében egy bemutatónk lesz, Ľubomír Vajdička fog rendezni egy háromszereplős, nagyon szellemes komédiát, Művészet a címe. 2013-ban pedig, amikor Kassa lesz Európa kulturális fővárosa, a Marat/Sade című darabot mutatjuk be. A francia forradalom idején játszódik, és részben azért választottuk, mert Marseille Kassa testvérvárosa, de a témája is nagyon időszerű. Azt boncolgatja, hogy a forradalmi hevület vagy a pragmatikus rezignáltság-e a hasznosabb. A kérdés közösségeinket és az egész szlovákiai társadalmat is érinti.
* A Thália is kiveszi a részét a kulturális főváros rendezvényeiből?
Szomorú vagyok, mert nagy terveink voltak, és szinte semmi sem valósul meg belőlük. Urbán András szabadkai társulatával és a Bárka Színházzal együtt egy modern Aeneas-történetet akarunk színre vinni, amely a kisebbségi lét fontos kérdéséről szól: hogy mindenki valahol otthon van, és valahonnan menekül. Erre egy fillért sem adtak, arra pedig, hogy Schilling Árpád kassai polgárokkal rendezze meg Márai Sándor Kassai polgárok című művét, csupán ötezer eurót. Azzal kívántuk megadni az egész évad alaphangját, hogy jön egy európai szintű rendező, aki történetesen épp magyar, és egy Kassáról, a helyiekről írt európai szintű darabot rendez. De ennyi pénzből ezt lehetetlen megvalósítani, így nagyon csalódott vagyok. Miközben Márai nevével sikerült elnyerni a kulturális fővárosi címet, folyamatosan emlegetik a település multikulturális mivoltát, és egyszerűen kihagyhatatlan, amit ehhez az itt élő magyarság hozzáadott, a magyar színházkultúra alig lesz jelen a 2013-as évadban.
* Ettől a csalódástól eltekintve kívülről nézve szerencsés és boldog időszakát éli a Thália, hiszen szinte újjászületik. Hová szeretne eljutni, mondjuk, négy év alatt?
Vannak szerzők, akiknek a műveit meggyőződésem szerint csak bizonyos szinten lévő társulat tudja jól eljátszani. Ilyen számomra Shakespeare vagy Csehov, mert őket annyian annyiféleképpen játszották már, hogy nehéz gondolatban bármit is hozzáadni. Persze a szöveg olyan jó, hogy önmagában is megáll, de ha már hozzányúlunk, mutassuk meg általa magunkat is. Amikor a Thália nagy klasszikusokat tűz majd műsorára, akkor lesz ott, ahol én szeretném látni.