Egy csallóközi sikertörténet

<p>Egyházkarcsa keletkezése Szent István uralkodásának idejére tehető. Templomos falu volt; nem csoda, hogy a nevében hordozza egyházát. Az igazsághoz tartozik, hogy nem egy településről beszélünk, hiszen tucatnyi falu bokrából alakult ki a mai értelemben vett Egyházkarcsa, amely napjainkban is hat részből áll.</p>

 Ráadásul ezek ragaszkodnak a maguk identitásához, és mindnek saját községtáblája van. Néhol egymás mellett állnak, hiszen ahol véget ér az egyik, már kezdődik a másik. Azt is kevés dél-szlovákiai település mondhatja el magáról, hogy közel hét és fél évszázadra visszamenően megvan neki azoknak a plébánosoknak a névjegyzéke, akik ott szolgáltak (háromszáz év kieséssel). Hosszú volna mindet felsorolni, de azért legalább az elsőt említsük meg, akinek neve 1276-ból maradt az utókorra – nemes egyszerűséggel Péternek hívták.

 

A nagy kistestvér

A járási székhely, Dunaszerdahely tőszomszédságában fekvő településről a kívülálló azt hihetné, hogy a kis testvér minden jellemvonását hordozza a nagyobbnak az árnyékában. Ám itt jön a sors mosolya, pontosabban szólva az önkormányzatiság helyes értelmezése, hiszen ez a falu, talpraesett vezetőinek köszönhetően, alaposan feladja a leckét nem egy városnak. Ha Egyházkarcsára érkezik az ember, óhatatlanul az motoszkál a fejében, vajon mi újat tud még mondani Gódány László polgármester – aki egyébként 24 éve vezeti a falut. S valahányszor meglepődik, mert itt mindig történik valami. Ráadásul nem kis dolgok, hanem olyanok, amelyek az egész régió életére kedvező hatással vannak.

Amikor a kívülálló megtudja, hogy az egyházkarcsai három ipari parkban az utóbbi években olyan cégóriások találtak otthonra, mint a svájci Schindler, a Wertheim Elements vagy legújabban a Quattro Group, talán Potemkin-falura gondol, és turpisságot keres a háttérben. Pedig szó nincs hókuszpókuszról, Egyházkarcsa neve egyszerűen fogalommá vált, ahol már a név is referenciát jelent. Hozzátéve: a csallóközi szakképzett munkaerő tudása és szorgalma révén is.

 

Ne legyünk földönfutók

„Átadás előtt áll a hulladékgyűjtő udvar – kezdi a felsorolást a polgármester –, amely a környező falvaknak is lehetővé teszi a szelektív hulladékgyűjtést. Saját kocsink van, pályázattal még egyet nyertünk, így a létesítmény teljes egészében az uniós normák szerint fog működni. Ráadásul a gyűjtés kiterjed az építkezési hulladékra, és komposztálni is fogunk. Építjük a játszótereket, legutóbb Egyházkarcsán adtunk át egyet, most pedig Mórockarcsán készítjük a másikat. Folyamatban van a kerékpárutak kiépítése, bővül a csatornahálózat, amelyre a háztartások kötelezően rákapcsolódnak. A Sarióval (Szlovák Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség) jó a kapcsolatunk – mondja nevetve –, csak még sosem sikerült közös nevezőre jutnunk. Mi magunk választottuk ki a beruházásainkat. A nagyok közül egy év alatt felépítettük a Schindler-üzemet, amely a világon az egyik legkorszerűbb. Jelen pillanatban 150-160 embert foglalkoztat, de a számuk háromszázra fog emelkedni. Kiváló szakembereket alkalmaz a Csallóközből, s külön öröm, hogy az egyházkarcsai ipari park regionális szintű, tehát itt elsősorban a helyi lakosok kapnak munkát. Segítő kezet nyújtunk a fiataloknak, akik az egyetem vagy a középiskola elvégzése után a termelésben kezdenek dolgozni, majd a fejlesztési részlegen. Mivel itt egyéni megrendeléseket is vállalnak, a fiatalok szabadon engedhetik a fantáziájukat. Hasonló a helyzet a Wertheim – osztrák világcég – öt éve átadott üzemében is. Itt is dolgoznak karcsai szakemberek a termelésben; a tanuló fiatalok támogatásban részesülnek, és itt lesz a jövőjük. A cégnek is érdeke, mi pedig felkínáljuk nekik a lehetőséget. Ez azért is fontos, hogy a fiataloknak legyen jövőképük.

Hamarosan elkezdünk egy huszonhatmillió eurós értékű új beruházást, ahol a Quattro Group részvénytársaság 19 MW teljesítményű, villamos és hőenergiát előállító telepet hoz létre. Nemcsak szakképzett, hanem képesítetlen munkaerőre is szüksége lesz, például a két és fél hektáros hűtőtározóban termelt édesvízi rákok feldolgozására. Terveink közt van egy zöldségfeldolgozó és -konzerváló üzem építése. Az egész régiónak nagy szüksége van rá, hiszen meg kell teremteni a lehetőséget az itt élők számára. Hogy a csallóközi ember ne legyen földönfutó. Ez valahol magyarság és szülőföld kérdése is, amelyhez kell a jövőkép. Ha nem adunk lehetőséget a munkára és a családalapításra, az emberek másutt keresik a boldogulásukat, és nem térnek vissza.” Az ipari parkok fejlesztésének természetes velejárója az infrastruktúra kiépítése, amely a község feladata.

 

Családi kisiskola

A helyben maradás egyik záloga az iskola. Két éve már szót ejtettünk az egyházkarcsai kisiskoláról, ahol a harmincöt körüli létszám nem változik. Annak ellenére sem, hogy közel a város. De Egyházkarcsán fontosnak tartják a lokálpatriotizmust. Ez azonban önmagában kevés volna. A fennmaradás és a színvonal nem csak anyagi kérdés, bár az is, hiszen az önkormányzatnak évente 45-50 ezer eurójába kerül az intézmény fenntartása. Ebbe a családközpontú kisiskolába nem kell táskát cipelni. Óriási terhet vesz le a szülők válláról, ráadásul a gyerekekkel délután ugyanaz a tanító foglalkozik, aki délelőtt. Az ide járók mindent megkapnak: az alaptantervben rögzítettek és az idegennyelv-oktatás mellett kijár nekik az úszás, lovaglás, korcsolya, színházlátogatás Budapesttől és Komáromtól Bécsig. Kiváló a szülői szövetség, jó az együttműködés az iskola és az óvoda között. Utóbbinak a két osztályában 40-42 gyermek tölti a napjait.

 

Beérett a gyümölcs

Természetesen Egyházkarcsán is tapasztalható – szerencsére nem túl nagy arányú – beköltözés. „Szerencsére jól megvagyunk együtt. Nálunk két-három szlovák gyerek jár magyar óvodába, s eljutottunk oda, hogy ez senkit sem zavar. A szlovák szülők örülnek annak, hogy gyermekeik magyarul tanulnak, és ha községi ünnepség van, a szlovák gyerek szépen szaval magyarul, a magyar meg szlovákul. Béke és nyugalom van a községünkben.”

Végezetül csak egy apró példát hadd említsünk. Egyházkarcsán már a futball terén is beérett a gyümölcs. a járási bajnokság első helyén áll a csapat. „Hetedik éve focizunk a negyedik ligában, s a felnőtt- és az ifjúsági csapatnál is van húszas keretünk. Eljutottunk oda, hogy a felnőttek kezdőcsapatában 8-9 ifjúsági játékos játszik. Átlagéletkoruk 20 év; csupa saját nevelésű srác. De van kölyökcsapatunk is. Vállalkozóinknak köszönhetően megépítettük a műfüves pályát. Valahol ez is befektetés.”

 

Ki viszi az ország terhét?

Gódány Lászlónak a közel két és fél évtizedes tapasztalata okán természetesen megvan a különvéleménye az állam és az önkormányzatok közti viszonyról. „A kommunális politikában minden évben le kell tenni a garast, nem lehet csak ígérgetni. Az önkormányzatok munkája nélkül Szlovákia már rég összeroppant volna. Hallani a furcsa megjegyzéseket, hogy polgármestereknek nincs mit keresniük a törvényhozásban. Vagyis azoknak az embereknek, akik hátukon viszik az országot! A rendszerváltás óta eltelt huszonöt év, de a parlamentben még nem történt olyasmi, ami a lakosság érdekeit szolgálná. Ha egy évre becsuknák a parlamentet, senki sem érezné meg a hiányát. Én a titkárnőket sem engedném be, inkább hazaküldeném nekik a fizetést, ne züllesszék tovább ezt a társadalmat. Sajnos, egyes politikusok és pártok ezt teszik. A kommunális politika, amely állja a sarat országos viszonylatban is, és annak a munkája érződik az ország eredményein, meghatározó szerepet érdemelne az országban. Ne csak ministráns legyen, és a választókat közvetítse a pártoknak, hanem meg kellene becsülni a munkáját. És hát jövőképet kellene adni a társadalomnak. Hogy például ne az angoloknak és a németeknek „termeljük” a diplomásokat és a szakképzett munkaerőt. Ha a Csallóközt, a Délvidéket is elhagyják a gyermekeink, akkor mit akarunk? Vagy csak a jelen a fontos? Mi lesz tíz-húsz év múlva? A megmaradás záloga az önkormányzat. Mi is keményen dolgozunk, és mindig vannak terveink.”

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?