Doktor bácsi, mosolyogj!

Nehezen született a beszélgetés: vagy rohannia kellett valahová, vagy tele volt a váróterem gyerekekkel, s őket nem szabad sokáig megvárakoztatni. A kicsik hamar elveszítik türelmüket, ha sokáig kell ücsörögniük. A doktor nagyon tudja őket kezelni, tudja, melyikhez hogyan kell közeledni, hogy bizalmába férkőzzön, kedves szóval hogyan kell megnyugtatni őket is és a szüleiket is. Egyiket barátságosan, simogatással, másikat egy viccel, a harmadikat egy mosollyal nyeri meg. Ettől mindjárt könnyebben megy minden, a mosoly egyébként is csodás szer, fél gyógyulás.

Miben más a gyerekkorú beteg, mint a felnőtt? Nehezebb vele kapcsolatot teremteni, vagy épp fordítva?
Mindenben más, mint a felnőtt. Természetesen a gyermeknél nem feltételezhető, hogy hazudna vagy félrevezetne, de ennek felismerése már hozzátartozik a hivatásunkhoz. Felnőttorvosként is van tapasztalatom, összehasonlítási alapom, s mindkettőnek megvan a maga varázsa, de egyben diametrális a különbség a kettő között. Az a fontos, hogy az orvos képes-e önmagát legyőzve visszaváltozni a gyerek szintjére, mert így az sokkal kommunikatívabb lesz, s ha egy idő után megszokja a doktor bácsit vagy nénit, pozitív lesz a hozzáállása. Sok esetben persze a gyermekek felnőttként viselkednek, ahogyan a felnőttek néha gyermekként.

Mindazt, amit elmondott, úgy lehetne összefoglalni, hogy a gyermek bizalmába kell férkőzni. Mivel megy a legkönnyebben? Türelemmel, mosollyal, játékkal?
Hallhatta, hogy ez nem mindig könnyű, most éppen oltásra jöttek, s egymást ingerelve sírnak, de fokozatosan majd megszokják. Előnyös, ha külön helyiségben történik az oltás, külön van a rendelő, ahol megvizsgálom a gyerekeket, ahol meggyőződnek róla, megtanulják, hogy ott semmi rossz nem történik velük, mert ezt ők szépen elraktározzák a fejükben. Türelemre mindenképpen nagy szükség van, s azzal is számolni kell, hogy a szülők még sokkal feszültebbek, mint a gyerekek. Nagyon sok tényezőt kell figyelembe venni, sok minden játszik közre.

Félnek a gyerekek a fehér köpenytől?
Ez olyan dolog, mint hogy a kislányokat rózsaszínbe öltöztetik, a fiúkat meg kékbe, s eleve úgy hisszük, ennek így kell lennie. Vannak országok, Anglia, Amerika, ahol az orvosok nemigen öltenek magukra fehér köpenyt, öltönyben, ingben, nyakkendőben látják el e beteget. Nálunk eleve hagyomány, azt hallja a gyerek, hogy az orvos fehérben van – igaz, a hentes meg a pék is –, ami nem törvényszerű, hiszen a műtőben zöldben vannak a kollégák. Én igyekszem színes trikóban rendelni, s az az érzésem, hogy nyugodtabbak a kicsik.

Az egészen kicsik nem tudják elmondani a panaszaikat, de gyermekgyógyásztól hallottam, hogy a nagyobbak egy-egy jól irányzott kérdésre sok esetben pontosan leírják, hogy hol és mi fáj. Ráadásul a gyermekeken jobban látszik a betegség, a kedélyállapotuk, a tekintetük is más lesz.
Megtörténik, hogy öt-hat éves gyerek bejelenti, szúr a szívem, aztán a beszélgetésből kiderül, hogy egy hétig a nagymamánál volt, s folyton ezt hallotta. Előfordul, hogy azt mondja, fáj a gyomrom, s közben egész mást mutat – fontosabb tehát, hogy mire mutat, mint az, amit mond. De ez nem jelent nagyobb gondot, minden korosztálynak megvannak a maga jellemzői, ahogyan próbálják leírni problémáikat.

Néha a szülőkkel van több baj, ha túlságosan aggályosak. Pedig néhány gyermekbetegségen jobb minél előbb túlesni, hogy ellenállóvá váljon a szervezet velük szemben.
Típusa válogatja. A családnak is nagy szerepe van: ha a nagymama azt mondja, nem kell izgulni, akkor elhiszik, s azt mondják, na jól van. De esetenként könnyen pánikba tudnak esni. Főként ha valamilyen új betegség, új tünet jelenik meg, amit eddig nem ismertek, azonnal tudni akarják, hogy mit is jelent. A vérvizsgálat eredményére viszont várni kell, s amíg az megjön, a szülőket és a pácienst bizonytalanság kínozza.

Mi a véleménye a kötelező oltással kapcsolatban?
Ez nagyon érdekes kérdés, mert az oltásnak, ne nevezzük kötelezőnek, megvan a maga szerepe, kiváltó oka. Én ezt úgy veszem, hogy ha az emberek 90 százalékát beoltották, a többieknek, akik ezt nem akarják, nincsenek nehézségeik, mert olyan környezetben élnek, ahol a többség megkapta a védőoltást. A kérdés az, mi lenne a helyzet, ha többségünk nem kapta volna meg, és felütné a fejét valamilyen fertőzés. Az igazság az, hogy Amerikában például tilos azoknak a védőanyagoknak a használata, amelyeket Európában használunk. Úgy hiszem, hogy az oltásoknak megvan a maga szerepe, húszéves naszvadi praxisom során soha nem fordult elő, hogy valakinél komoly mellékhatás lépett volna fel. Azt hiszem, azzal van baj, hogy nincs összhangban az, hogy hol van a határ aközött, hogy kötelező, és mik az emberi jogok, hogy mindenki maga dönthessen bizonyos dolgokról. Szerencsére nekem ezzel nem volt problémám, a kilenc és fél éves fiamnak beadtam azokat a védőoltásokat, amelyek Szlovákiában ajánlatosak.

A statisztikák szerint a mai gyerekek egészségi állapota rosszabb, mint harminc évvel ezelőtt.
A gyerekek állapota pontosan tükrözi mindazt, ami nálunk az elmúlt húsz évben történik, hogy nyitottabbak lettünk a világgal szemben, hogy tele vagyunk gyorséttermekkel, de ez világjelenség.

Ráadásul egyre gyakoribb az alkoholizmus, a kábítószer-függőség. Vidéken is?
Természetesen. A számok itt is hasonlóak, a különbség csak az, hogy a nagyobb városokban más a hozzáállás, mint nálunk. Itt jobban titkolják, de nem tudom, mit hisznek, mit remélnek a titkolózástól. A fiatalok megkóstolják az alkoholt, a drogot, s hogy aztán mit kezdenek az így szerzett tapasztalattal, az egyénenként változó.

Említette, hogy orvoscsaládban nőtt fel, édesanyja is az egészségügyben dolgozott, édesapja nőgyógyász volt. Miért lett a fia gyermekorvos?
Mert ez érdekesebbnek tűnt nekem, s hadd kanyarodjak vissza itt az első kérdéshez: más beteg-e a gyermek, mint a felnőtt? Úgy mondanám, hogy mindkét esetben, gyermekeknél és felnőtteknél is a bizalma megszerzésére van szükség.

A pozsonyi orvosi egyetem befejeztével mindjárt Naszvadra került?
Huszonkét éve vagyok orvos, csaknem húsz éve, ’94 óta Naszvadon, amely az ország egyik legnagyobb települése, előtte Komáromban, a kórházban dolgoztam.

Mindkettő magyar vidék, a kommunikáció nem jelent gondot?
Érsekújvárban nőttem fel, ott is lakom, a nagymamáim kicsi koromtól magyarul beszéltek velem, óvodásként mindkét nyelvet használtam, a kétnyelvűség mindig teljesen természetes volt számomra.