Dicső múlt, mostoha jelen

A közbeeső századok során sok minden történt itt is, például 1552-ben a településen álló erődítményt a török szétlőtte és elfoglalta. Sokat mondó adalék, hogy a hősiesen harcoló védők Tercsi Mihály kapitány vezetésével szabadon elvonulhattak. Az egykori erődítmény ma is benne van Bussa címerében. Mocsáry Antal a Nemes Nógrád Vármegyének históriai … esmertetése című, 1826-ban kiadott könyvében még megemlítette, hogy az Ipoly partján, a malomhoz közel az erősség alapfalainak kevés maradványa látható. Azóta ezeket is belepte az idő pora.

Végh Zoltán polgármester elmondja, hogy a legutóbbi népszámlálás óta a lakosok száma (1451) időközben kissé növekedett, napjainkban 1460 körül van. A falut tulajdonképpen csak a járási székhely és Ipolynyék előzi meg nagyságban. Az itt élő emberek zöme a rendszerváltásig a mezőgazdaságban dolgozott. Az egykori szövetkezet még a kilencvenes években szétesett, s ezt azóta sem heverte ki a közösség. „Hosszú, keserves folyamat – mondja a polgármester –, amelyben az a legrosszabb, hogy régóta tart. Aki kissé áttanulmányozza a történelmet, rádöbben, hogy háborúk után volt hasonló a helyzet. Napjainkban úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látta a szüleit dolgozni. Valamikor a szövetkezet 250 embert alkalmazott, volt itt növénytermesztés, állattartás, szőlészet, sőt dohánytermesztéssel is foglalkoztak. A vége felé ipari termelésbe fogtak, majd vágóhíd létesült, de mindez a múlté.”

Gondok és eredmények

A bussaiak azért szorgalmasak, és igyekeznek élni az adott lehetőségekkel. A községben működik egy tésztagyár, valamint több kis és nagyobb mezőgazdasági vállalkozás. Jobbára növénytermesztéssel foglalkoznak, de találunk itt több méhészetet is, amelyek mintegy 300 méhcsaládot gondoznak. A helyi szőlőket a nagykürtösi Movino cég műveli. Ezzel együtt a munkanélküliségi arány magas, 25 százalék körüli. Még nagyobb volna, de sok a munkaképtelen ember. Aki dolgozik, a nagykürtösi ipari parkban és Losoncon talált munkahelyet, s nagyon sok fiatal került a fővárosba és külföldre.

Bussán a magyar iskolát még a múlt század kilencvenes éveiben bezárták, a községben csak szlovák oktatási nyelvű van. Végül jegyezzük meg, hogy az itteni magyar gyerekek Ipolyvarbóra és Óvárba járnak. Mindez a történelmi „örökség” következménye, hiszen a trianoni határok megvonása óta itt az egyik legkeskenyebb a magyarok által lakott területsáv.

A település első embere természetesen eredményekről is számot tud adni, hiszen az élet nem állt meg Bussán. „Megörököltünk egy pályázatot, amely az iskola felújítására vonatkozott. Ez együtt négy épületet jelent, valamennyin elvégeztük a szükséges munkákat, beleértve a tornatermet, a világítást, és nemrég pályáztunk a mellékhelyiségek felújítására. Mindez mintegy félmillió eurós befektetés volt. Belevágtunk az egészségügyi központ rendbe hozásába is. Itt még a telkek tulajdonjoga nincs rendezve, de remélem, még az idén pontot tehetünk a végére. Tetőt cseréltünk, falakat, ablakokat szigeteltünk. Sajnos, elhunyt a gyermekorvos, így csak körorvosunk és nőgyógyászunk van. Fogorvosunk sincs, ráadásul a gyógyszertár nemrég bezárt. Szerencsére a tervek szerint júniusban újat nyitunk az egészségügyi központban. Megreformáltuk a hulladékgazdálkodásunkat, áttértünk a konténeres és kukás hulladékgyűjtés kombinációjára, s igyekszünk rávenni a polgárokat a szelektív gyűjtésre. Ezt inkább több, mint kevesebb sikerrel folytatjuk, hiszen így több forrás marad a községben. A két és fél ezer eurós költséggel szemben most 1700-1800 euróba kerül a hulladékgyűjtés a község számára. Időközben az alapiskolát korszerűsítettük is, interaktív táblákat, számítógépeket vásároltunk. Terveink közt van, hogy a volt vámhivatalnak a belügyminisztériumtól megszerzett épületében (amelyet nagy telekkel kaptunk meg) a községi önkéntes tűzoltó-egyesületnek garázst és raktárat alakítunk ki. A falu területén sok utat kell karbantartani, a közelmúltban ezzel is foglalkoztunk. A csekély kormányzati segítség mellett mintegy 50 ezer eurót költöttünk új aszfaltburkolatra, ez mintegy másfél kilométert és négy utcát érintett. Nem volt nagy befektetés, de sokat segített a lakosok életén, hogy a községen átfolyó Lamoci patakon fagátat építettünk, s ezzel megszűnt az árvízveszély. Azelőtt a patak két utcában szinte minden évben elöntötte a házakat és kerteket. Ugyancsak gátat építettünk a Sztrácinyi patakra. Ezek során 12 helyi munkanélkülit alkalmaztunk.”

Élő közösség

A közösségi összetartás és a segítőkészség, sajnos, itt is „elvékonyodott” – mondja a polgármester. Egyre nehezebb a polgárokat kimozdítani, részvételre ösztönözni. A faluban azelőtt is működött a Csemadok és a Matica slovenská helyi szervezete, de hat és fél éve, amióta Végh Zoltán vezeti a községet, kissé felpezsdült a kulturális élet. A civil szervezeteket természetesen támogatja az önkormányzat, beleértve például a Csemadok alapította Kispalóc gyermektánccsoportot. A Csemadok rendezvényei közül kiemelkedik a hagyományos őszi szüreti ünnepség. Ezt a kormányhivatal éveken keresztül támogatta, így azelőtt legalább kosztümökre futotta a tánc- és gyermekcsoportnak. Bussán ráadásul mindig megtartják a folklórfesztivált is, négy-öt meghívott csoporttal. Idén ezeket saját forrásból lesznek kénytelenek megrendezni. Az említett rendezvények – mondja polgármester – rendkívül fontosak abból a szempontból, hogy az emberekben megmaradjon a hovatartozás érzése. Ezért tartják meg minden évben a falunapot is, hagyományosan július második szombatján. Kedves kötelességünk tolmácsolni Végh Zoltán üzenetét: a Vasárnap minden olvasóját szívesen látják a rendezvényen.  

A két évvel ezelőtti falunapon eljátszották az egykori híres török–magyar ütközetet, amelyről Tinódi Lantos Sebestyén is hírt adott annak idején. Ha már a hagyományoknál tartunk, Bussa a már említett csata mellett egy neves szülöttel is büszkélkedhet. A közeli Csalárban jött a világra Zsélyi Aladár, a magyar aviatika egyik úttörője, akinek a keresztlevelén az anyaegyházközség, Bussa szerepel. A faluban kis múzeum őrzi az emlékét. A kiállított anyagnak ezúttal csak egy részét tudtuk megtekinteni, mert a ház belsejét tatarozzák. Mivel a gyökerek és a múlt ismerete fontos, hiszen nélküle nem ismerhetjük a jelent, a polgármester azt is elárulja, hogy még ebben a választási időszakban szeretnének megjelentetni egy helytörténeti kiadványt, amely a falu mozgalmas történetét foglalná össze. A gyűjtés javában folyik, de egyelőre kérdés, lesz-e rá anyagi fedezet.

1910-ben még Bussát túlnyomó többségében magyarok lakták. Még 1991-ben is enyhe többséget alkottak. A legutóbbi, 2011-es összeírás idején 813-an szlováknak, 429-en magyarnak és 112-en romának vallották magukat. A falu kellemes, szép község benyomását kelti a távolabbról érkezőben. Nem csoda, hogy többen is beköltöztek ide az utóbbi években, még a távol eső Zólyomból is vásároltak itt megüresedett házakat.

A bussai csata

1552. július 9-e körül Ali budai pasa Veszprém elfoglalása után a nógrádi erősségek ellen fordult. Drégelyt háromnapos ostromban, véres közelharc után vette be, a védősereg – Szondi Györggyel az élen – az utolsó emberig harcolva elesett. Ezután a török csapatok megszállták Ság, Gyarmat és Szécsény várát. A Szécsénytől északra fekvő Bussához a budai pasa Arszlán béget küldte ki 300 főnyi csapattal. Az erődítménybeliek Tercsi Mihály vezetésével sorra verték vissza az ádáz rohamokat.  A csúfos kudarc láttán maga Ali pasa vonult Bussa ellen a szécsényi táborból 2 ezer fővel és ágyúkkal felszerelkezve. Az ostromágyúk hamarosan le is döntötték a téglatorony falát, erre a védők a sáncba húzódtak, de végül a kicsiny erősség tarthatatlanná vált. A pasa, méltányolva a magyar vitézek hősiességét, szabadon engedte az életben maradtakat, a védművet pedig földig romboltatta. Bussa elpusztított erődítményét többé nem építették újjá, nem említik a hadi krónikák.