Csodás Milánó

Emlékszem, amikor középiskolában tanultuk, hogy Janus Pannonius jogi tanulmányokat folytatott Padovában, mennyire vágytam arra, hogy egyszer én is megismerjem a helyet, mely évszázadokon át uralkodó dinasztiák és előkelő családok csemetéinek szellemi műhelye volt. Átszellemülve lépkedek végig Padova macskaköves kis utcáin a Szent Antal-bazilikáig, melynek legfőbb nevezetességeit a névadó hangképző szervei jelentik. Édességes kirakatra tapadó gyerekként szemléljük percekig a szent ereklyéit: nyelvét, manduláit és alsó állkapcsát. A Vatikán területéhez tartozó Bazilika udvarán háromszáz éves magnóliafa ad árnyékot a megfáradt látogatóknak. Azt hiszem, többen sem érnénk körbe sokat látott, tekintélyt parancsoló testét. A híres padovai szoborparkban szinte azonnal megtaláljuk Báthory István erdélyi fejedelem szobrát, így kedvet kapunk, hogy felfedezzük Janus Pannoniusét is. Körbejárjuk a park valamennyi szobrát, de a magyar humanistát nem tudjuk beazonosítani. Sok alkotáson olvashatatlanná koptak a feliratok és nevek.

Múlt, jelen és jövő

Első, teljesen Itáliában töltött napunkat az ezerarcú Milánóban töltjük: a divat fővárosa és az olasz ipar motorja is, modern metropolisz és sok évezredes kultúra őrzője. Nem tétovázunk, túléljük a banki sorszámhúzó rendszert, az előttünk várakozó hetven embert, és nekivágunk a 108 méter magas dómnak. Apró csigalépcsőkön haladunk felfelé, mikor egyszer csak elénk tárul a Dóm tér mezítelen teljességében: középen II. Viktor Emánuelnak, az olaszok nagy királyának lovas szobra, jobbra nyílik a város talán legdrágább bevásárlóutcája, körül-körül szebbnél szebb épületek. Kedvencem az annyira hívogató Tiffany’s, fejemben újrajátszom Audrey Hepburn legendás filmjét, azzal a cseppnyi eltéréssel, hogy én nem merem átlépni a méregdrága üzlet küszöbét. Olaszország második legnagyobb templomának teraszán sétálunk több mint 100 méteren. Felemelő érzés. A vargabetűs stukkókon keresztül is messziről világítanak az égig érő üvegpaloták, hirdetve: békésen megfér egymás mellett múlt, jelen és jövő.

Az utolsó vacsora

Átrágjuk magunkat az említett sétálóutca tömegén, majd mi is összekeverjük a szivárványszínekben pompázó városházát a világhírű milánói Scala épületével. A világ egyik leghíresebb operaháza még Mária Terézia idején nyitotta meg kapuit, és azóta is telt házas minden szezon. Ez azt jelenti, hogy a sok százezer eurós jegyek is már hónapokkal korábban elkelnek. A Santa Maria delle Grazie templom felé sétálva orrunkat igencsak fenn hordjuk, ugyanis szemet gyönyörködtető oázisok egyre sűrűbben előforduló sorára leszünk figyelmesek. Milánó világvárosi szívében lélegeznek a balkonok tele színes virágokkal és sok-sok zölddel. Közelebb merészkedve egy ilyen gyöngyszemhez barátságos olasz fiatalok sietnek be a ház kovácsoltvas kapuján, amikor mellém érnek széles mosollyal hívogatnak a belső udvarba. Hamisítatlan olasz életérzés az északi rendezettség jegyében.

Nemsokára elénk tárul a Santa Maria delle Grazie templom, rajta a híres milánói hercegi család a Sforzák jelképe, a kígyó. A templom egykori ebédlőjében Leonardo da Vinci egyik főműve, Az utolsó vacsora invitál maga köré gyönyörködni, elcsöndesedni, elmélkedni, imádkozni. A városnéző túra kihagyhatatlan látványossága a Sforza család birodalma, mely első látásra inkább tűnik erődrendszernek, mint Európa egyik legszebb várkastélyának, belépve a kapubástyán visszarepülünk a virágzó 15. század közepére, amikor is Milánói Hercegség ura, a Visconti-dinasztiába beházasodó Francesco Sforza megépítteti azt. A számos ostromot és államforát túlélt erődítményben fél napokat is elandaloghat az ember, újabb és újabb belső udvarokat, lugasokat fedezve fel.

Tutta la pasta

Visszatérünk a Dóm térre, és be is vesszük a kétezren felüli szobrot számláló dómot. Bonyolult procedúra, de fő a biztonság. Többkörös ellenőrzés során vizsgálnak végig bennünket és a táskáinkat. Ha üveget vagy bármilyen vágásra alkalmas tárgyat találnak, azt kint kell hagyni. Az óriási térhez vezető valamennyi sétálóutca betontömbökkel van elbarikádozva, hogy ne lehessen a tömegbe hajtani. Bent több száz éves eredeti márványlapokon ismerjük meg a székesegyház történetét, vagy ablaküvegeken megelevenedő képes történeteket olvasunk szentek életéről és csodatételeiről.

A nap végén még utánunk integet az UniCredit óriástornya szabályosan elrendezett burjánzó őserdejével. Hirdeti az ökotudatosságot, hogy egy világvárosban is életképes, sőt példamutató lehet a zöldterületek megbecsülése és növelése.

A számok és a legfontosabb olasz kifejezések után egy újabb fontosat tanulunk: tutta la pasta. Annyit tesz, dobom a tésztát. Vagyis egy átlagos nap végén, amikor az olasz háziasszony felteszi főni a vacsorának való tésztát, elkiáltja magára: „Tutta la pasta!” És a család már tudja is, hogy még van tíz perc a közösen elfogyasztott vacsoráig. Én már érzem a mi esti paradicsomos tésztánk illatát, és gyakorlom magamban a kifejezéseket, alig várom, hogy használhassam őket az étteremben: buon giorno, delicato, per favore, grazie, arrivederci.