Az Úr kezében

Ligetfalui lakásához közel, egy toronyház kávézójában hallgatom őt – ha sikerül visszakaparintania a szót beszédes, „mindenre pontosan emlékező” feleségétől. Alenka szorgos, odaadó, résen levő asszony. Mindig megérzi, melyik az a pillanat, amikor átveheti a történet fonalát. Színházi kifejezéssel élve: jól végszavaz. De közben sem unatkozik. Hosszú kötőtűi csak úgy csattognak az ujjai között, sasszemével párja, Ladislav Chudík legapróbb mozdulatai mögött is észreveszi belső rezzenéseit.

* Nick Nolte-interjút láttam minap a tévében. Azt nyilatkozta: az ember hetven fölött ismeri fel igazán az élet valódi értékeit. Osztja a véleményét?
Ha én hetven lehetnék! Tudja, hol tartok? Májusban leszek nyolcvannyolc. Annyi évet kaptam az Úrtól, hogy már alig bírom cipelni. Ilyen hosszú élet senkinek sem adatott a családunkban.
Már hogyne adatott volna! – csap le a megállapításra Alenka. – A nagynénéd, a Marča kilencvenöt évet élt. És még élhetett volna, ha vállalja a vakbélműtétet.
Nekem ez már akkor is sok. Ami ezután jön, azon nehéz lesz átverekedni magam. Biztosan vannak, akik azt kérdezik: »Mit akar ez még mindig?« Semmit. Nem akarok én már semmit. Mintha álmodnék, fel kell ébreszteni. Nem hiszem el, hogy még mindig itt vagyok. És még játszom is a Nemzetiben, még mindig játszom az Össztáncban! Ehhez is erő kell. Nem roskadhatok össze. Az nem lehet egy trotty vénember! Nekem ott szépen, elegánsan kell megjelennem.
De az értékek, Lacko, hetven fölött az értékek! Azt kérdezte – navigálja férjét az asztal túloldaláról az energikus asszony.
Az élet. Az az érték. A feleségem is abban reménykedik, hogy elhúzom még egy ideig. Pedig a férfiak nem értek meg olyan magas kort a családunkban, épphogy elvánszorogtak az öregségig. A nők igen, ők erősebbek voltak nálunk. A szüleim is hetven fölött jártak, amikor meghaltak.
Csak te már fiatal fejjel is figyeltél a kondíciódra, Lacko! Az nagyon sokat számít ám! A hosszú séták meghosszabbítják az életet, hiszen tudod!
Ahhoz képest, hogy tizennégy műtétem volt…
…látod, mégis milyen jól bírod! – így Alenka.
Minden rosszban van valami jó. Én régen is annyit betegeskedtem, hogy az kész tanulmányút volt a Kórház a város szélén Sova doktorához. Ráadásul épp akkor kértek fel a szerepre, amikor az első feleségemmel életem legnehezebb időszakát éltem. A munka volt a gyógyító erő. A sok utazás, a cseh nyelven való szereptanulás és a színház. Ez rángatott ki a sok szörnyűségből. Agydaganata volt a feleségemnek, az orvosok megműtötték, de nem tudták eltávolítani a teljes daganatot. Olyan rosszra fordult az állapota, hogy pszichiátriai kezelésre szorult. Teljesen megváltozott a személyisége.
És látja, mégsem akarta őt elhagyni – veti közbe Alenka –, pedig az orvos is figyelmeztette: tönkremegy, ha vele marad.
Engem úgy kellett kirángatni abból a házasságból. Tényleg! Csak válással lehetett megoldást találni. És akkor jött a Kórház sorozat a televízióban. Rengeteg szöveg, a színházi elfoglaltság miatt pedig iszonyú sok utazás. Volt olyan hónap, hogy huszonnégyszer repültem Prágába.
És nem hibázhatott, pedig végig csehül beszélt – így a feleség. – Húsz részt vettek fel anélkül, hogy egyszer is rontott volna. Ugye, Lacko?
Én a szerepeimet tanultam meg, Alenka pedig az életemet. Tudja, hány éve vagyunk házasok?
* Harminc. Gratulálok.
És azt is tudja, hol találkoztunk? – kapom szemből a kérdést.
* Prágában, egy forgatáson.
Látod, Lacko, ezt is tudja! – folytatja Alenka. – Huszonegy éves voltam, amikor statisztaként szerepeltem Jiří Krejčík filmjében. Lacko főszerepet játszott, egy ismert tévébemondónő volt a filmbeli felesége. Morvaországból kerültem Prágába, egyetemre jártam, kíváncsi voltam, hogyan érzi magát egy szlovák színész a csehek között. S ahogy beszélgettünk, Chudík úr, mert akkor még én is így hívtam, észrevette, hogy herpeszem van. »Van erre egy jó magyar gyógyszer – mondta –, majd küldök Pozsonyból.« Megadtam neki a címemet, de nem hittem, hogy tartani fogja az ígéretét. Az meg sem fordult a fejemben, hogy ennek folytatása lesz. Eszembe sem jutott, hogy mi egymásba szeretünk. Nős volt, és jóval idősebb nálam. Én a herpeszemmel voltam elfoglalva. Talán mondanom sem kell, Lacko állta a szavát. A gyógyszert megkaptam, és tíz év elteltével, amikor gyerekkel a karomon túl voltam a váláson, írtam neki egy üdvözlőlapot Pozsonyba, a színházba, ő pedig válaszolt gyorsan, hogy épp Prágába készül, előadása lesz, ha el tudok menni, szeretettel vár. De mivel a gyereket nem volt kire hagynom, üzenetet hagytam neki a színházban, hogy sajnos, nem mehetek, előadás után azonban szívesen látnám egy kávéra. És három szál virággal eljött, mert kíváncsi volt rám. Sokáig beszélgettünk, aztán egyre gyakrabban találkoztunk. Emlékszem, napszemüvegben jártam a randevúinkra. Huszonöt éves voltam, amikor a lányom született, Lacko közt és köztem pedig épp huszonöt év a korkülönbség. Másfél évembe telt, amíg eldöntöttem, hogyan tovább. Én is tisztán akartam látni magam. Tudnom kellett, hogy mi ez. Szerelem vagy pusztán rajongás, csodálat? Meg kellett bizonyosodnom az érzéseimről, nehogy egy év múlva elhagyjam. Az tisztességtelen lett volna részemről. Ha belemegyek, akkor kitartok mellette. Csalódást nem okozhattam neki. Az égiek is biztosan velünk voltak, megérezhették, hogy nyolcvan felett szüksége lesz rám, azért állítottak az útjába.
Hogy nyugodt öregkort biztosítson számomra. De még mindig nem lehetek teljesen nyugodt, hiszen van még egy színpadi szerepem. Az Össztánc fizetőpincére. Ha nem volna szöveg nélküli, már rég kiszálltam volna az előadásból. Szöveges feladathoz már nincs bátorságom. Filmezni más. Ott az adott pillanat a fontos. Ott jelenetekre bontják a szerepet. Jan Hřebejkkel forgattam legutóbb a Kawasaki rózsájában, azért kaptam meg a Cseh Filmakadémia díját. Az Össztánc tizenegy éve van műsoron, és folyamatos szellemi-fizikai-lelki felkészülést kíván. Nem viselném el, ha bajba sodornám a kollégáimat. Amikor beteg voltam, az előadás rendezője, Martin Huba ugrott be helyettem. Nyolcvannyolc évesen én vagyok a Nemzeti legidősebb aktív színésze. A táncot már kihagyjuk Milka Vášáryovával. Arra már nem vállalkozom. Ő a történetbeli kávézó zongoristája. Nem tudni, miféle érzelmi viszony van a két ember között, de valami összeköti őket. Nem biztos, hogy szerelmesek voltak egymásba, lehet az gyöngédség is, vagy pusztán emberi jóság.
A közönség mindenesetre lélegzet-visszafojtva figyeli őket – vélekedik Alenka.
Minden előadás után írok pár szót a jegyzetfüzetembe, csak hogy el ne felejtsem, mit mondott Chudíkné az előadás után. Mert ő az én másik rendezőm. Mindig közli az észrevételeit.
Engem sok minden érdekel még ma is. Kohóipari szakközépiskolába jártam, majd jogi egyetemre, de a különböző művészeti irányzatok is vonzottak, sokáig fotóztam, a színház sem volt idegen tőlem, a filmezést pedig kimondottan élveztem.
Játszottam én magyar filmben is, csak a címére nem emlékszem – veszi vissza a szót Chudík úr. – Rényi Tamás rendezte, magyarul mondtam a szövegem, és az utószinkront is elvállaltam.
* Hol tanult meg magyarul?
Otthon a szüleimtől. Magyar iskolába jártak Selmecbányán, ahol majdnem minden tantárgyat magyarul tanítottak. Apám a hengerműben volt mester. Szerencsére jó nyelvérzékem van. Az orosszal és a némettel is megbirkóztam. Kár, hogy nem jut eszembe a magyar film címe. Fel volt írva egy füzetbe, csak az első feleségem, amikor már csak gyűlölködés áradt belőle, tönkretette.
A Főzőcskét is mondd el, Lacko! Abba engem is meghívtak a Magyar Televízióba. A férjem nem szeret főzni, de lecsót készített, és galuskát. A lecsóba vodkát tett, attól jobb levet enged a paprika, a hagymát azonban kihagyta. Nem is értették a magyarok, hogyan lehet hagyma nélkül lecsót főzni. Pedig ugye, hogy lehet? Na mondd, hogy lehet, Lacko!
Persze, hogy lehet! Csak odaégettem egy kicsit a lecsót, mert folyton beszéltettek.
Én meg a tojás helyett vajat mondtam, amikor a galuskát csináltuk. De a férjem aztán mindent helyre tett. Olyan szépen énekelte, hogy Akácos út…
…ha végigmegyek rajtad én! Soha nem fogom elfelejteni ezt a dalt.
* És az Ahogy tetszik próbáit a Hviezdoslav Színházban? Eszenyi Enikőt, aki azóta is nagy tisztelettel és elismeréssel beszél önről?
Enikő, Enikő! Nagyon szép nő. Imponált a munkamódszere. Úgy vitt, olyan erővel, szeretettel húzott bennünket maga után, mint az orkán. Teljes mértékben respektáltam őt. Mindenben a tökéletességre törekedett. Szinte sokkoló volt a maximalizmusa. Végig úgy dolgozott velünk, hogy megmaradt nőnek. A bájával engem is lehengerelt. Valahogy mindig Alpár Gitta, a külföldre szakadt legendás magyar színésznő jutott eszembe róla, a szüleim állandóan őt hallgatták a rádióban.
* Most ugyan egy bögre mentateát kért, de otthon ebéd után, úgy tudom…
…fél pohár sört iszom.
Vagy paradicsomlevet, vodkával – jön Alenka leleplezése. – De én készítem neki. Előbb a paradicsomlé, aztán a vodka. A tetejére. És mert könnyebb, fent marad. Két íz. Így finomabb. A pilzenit a gyomra miatt kezdte el inni, hogy megszabadult az epeköveitől, kitart mellette. Egyik nap sör, a másik nap vodka, plusz napi egy óra séta. Az nem maradhat el.
Biztosan sokan megkérdezték már: hogyhogy egy lakótelepi ház hetedik emeletén laknak, és nem valahol…
…előkelőbb helyen, ugye? – kérdez vissza Ladislav Chudík. – Ha annyi pénzem volna! Jó nekünk itt is, Ligetfaluban. A feleségem sem vágyott el innen soha. Kertünk van, hozzá rét is, tó is, erdő is. Kinézek az ablakon, és erőt kapok a természettől. Délig olvasgatok, délután séta, este tévé… az nem fordul elő, hogy csak ülök, és nézek a semmibe. De nem tudom, meddig maradok. Az Úr kezében vagyok.