Az ajtó hangjai

Brit színésznő az egyik, német a másik. Helen Mirren már elnyerte a filmszakma legmagasabb elismerését is, a nála jóval fiatalabb Martina Gedeck egyelőre a legrangosabb jelöléseknél tart. Háromszoros királynőként (I. és II. Erzsébet, valamint Charlotte után) viseli hollywoodi koronáját a londoni világsztár, A mások élete című Stasi-dráma ünnepelt színésznőjeként szerzett európai hírnevet berlini pályatársa. Közeli kolléganők most lettek Szabó István új filmje, Az ajtó révén. Helen Mirren a mások életében sepregető Emerencet, Martina Gedeck az írónőt, Szabó Magdát formálja meg a történetben, amelynél magánabb magánügy talán el sem képzelhető.

Martina Gedeck alakítását A mások életében a Mephisto Oscar-díjas alkotója, Szabó István is nagyon jónak tartja. Mivel Az ajtó költségvetésének jelentős részét a német fél állja, nagyon fontos volt, hogy a filmnek német szereplője is legyen.
„Martina remek színésznő – vélekedik a világszerte elismert magyar rendező. – Azonnal jelezte, hogy ő ebben a filmben szeretne részt venni, s mindent megtesz azért, hogy megfeleljen ennek a feladatnak. Mivel két évig Amerikában tanult, nem okozott neki gondot angolul játszani a szerepet. Alapvetően színházi színésznő, hosszú ideig egy hamburgi társulat tagja volt, s ha ideje engedi, ma is vállal színpadi szerepeket. Szeméből egészen különleges figyelem árad, amit nagyon szeretnek a partnerek. Ma az életben is egyre ritkábban tapasztaljuk, hogy beszéd közben figyelnek ránk. Mehetünk bárhová, üzletbe, hivatalba, baráti társaságba, kevés helyen történik meg, hogy a szemünkbe néznek. Ez akkor tud tragikus lenni, amikor orvossal beszélünk, és másfelé tekint. A színészet energiák cseréje, a nézőnek pedig látnia kell, hogy egy közeli tekintetből, egy arcból árad az érzelem, vagy egy gondolat, amely előttünk születik meg. Martina a legmélyebb érzelmeket is képes közvetíteni, Helen Mirren pedig mindent tud. Annyi idős, amennyinek látni akarjuk. Csak meg kell kérni őt, és annyi lesz. Ő ezer éve színésznő, amióta Shakespeare színháza az angol társadalom része, Martina pedig kétszáz éve van a pályán. Minden országban más szerepe van a színésznek. Van, ahol a forradalom vagy a nyelv védelmének zászlóvivője, másutt udvaronc, szolga, a hatalom kiszolgálója. Amikor a Mephistót forgattam, a különbség még a kelet- és nyugatnémet színészek között is kézzelfogható volt. Más volt a magatartásuk, a rendezőhöz, a partnerekhez, az instrukcióhoz való viszonyuk. Hogy mi a parancs, és mi a megbeszélés tárgya.”
Mielőtt magukra öltötték volna Emerenc és az írónő szerepét, Helen Mirren és Martina Gedeck Szabó Istvánnal együtt az első betűtől az utolsóig közösen olvasta végig a forgatókönyvet.
„Minden jelenetről megbeszéltük, miért van a filmben, s melyik karakter hogyan viselkedik abban a szituációban. Háromnapos kaland volt ez, amely során kiderült számomra, hogy Martina frenetikusan elemez. Tűpontosan és tökéletesen. El is szégyelltem magam, amikor megkérdeztem tőle, hogy lehet ez, mitől lát ennyire pontosan egy jelenetet, egy helyzetet. Tudtam, hogy művelt, okos nő, de mégis! Erre bevallotta, hogy ő filozófia szakos. Helen Mirren nem elemez. Ő behatóan ismeri az embert. Zsigerből tudja, mi jó, és mi nem.”
A történet szerint két erős egyéniség próbálja befolyásolni a másikat. Bizonyos értelemben komoly küzdelem zajlik kettőjük között. Szabó Magda regénye a világ több mint harminc nyelvén megjelent, Helen Mirren tehát angolul olvashatta, Martina Gedeck pedig angolul is, németül is elolvasta.
„Mindketten elképesztően alázatosak voltak a szöveggel, az irodalmi művel. Értették, elfogadták és tisztelték a szó erejét és az írói szándékot. Minden gondolatot megfejtettek, hogy játékukkal hűen tolmácsolhassák Szabó Magdát. Maga a történet mindkettőjük számára komoly kihívás volt. Szerették a szereplőket, az emberségüket, magyar partnereiket pedig végig segítették. Szabad idejében állandóan együtt volt a két színésznő, suttogtak-pusmogtak, tanultak együtt. Még a forgatási szünetekben is a szerepükkel voltak elfoglalva. Én nem az a típusú rendező vagyok, aki gyurmaként kezeli a színészeit, és addig nem nyugszik, amíg nem olyanok, amilyeneknek látni szeretné őket. Megbeszélem velük a feladatot, hogy én mit gondolok a korról, a karakterről, és várom a javaslatokat. A próbák során vázolom, hogy mit csinálunk, ha tetszik, örülök, ha nem, felsorolom azokat a lehetőségeket, amelyekből választhatnak. Ezt nem lehet játszani, ezt élni kell, ezért csak azt a megoldást érezhetik magukénak, amelyet képesek megélni. És így együtt kialakítunk valamit. Van egy kiindulási alap: bíznak bennem. Tudják, hogy hiszek bennük, hogy azért választottam őket erre a szerepre, mert ők a legjobbak, a legalkalmasabbak a feladatra. Ezek után együtt elhatározzuk, hogy – képletesen fogalmazva – beülünk egy kocsiba, és elindulunk Budapestről Pécs felé. Minden megengedett az úton, bármikor meg lehet állni halászlét enni, benézhetünk egy faluba, megpihenhetünk egy templom tövében. Egyvalamit nem lehet. Azt kérni, hogy menjünk Szeged felé. Mi Pécsre megyünk. Az én dolgom az, hogy ha valaki el akarja fordítani a kormányt Szeged vagy Győr irányába, akkor szóljak, hogy bocsánat, mi nem arra tartunk, hanem erre. Esetleg figyelmeztetem őket, hogy túlléptük a sebességet. Vagy túl lassan megyünk, és azt a néző unni fogja. Helen Mirrent a tartásáért kértem fel Emerenc megformálására. Az ugyanis a figura lényege. A belső tartás. Helen Mirren egy királynő. De Emerenc, ez a pesti házmesternő vagy bejárónő, takarítónő is az – a lelke mélyén! Ezt Helennek is elmondtam, amikor felkértem a szerepre. Hogy Erzsébet királynő után most egy másfajta királynő lehet. Elolvasta a könyvet, és azt mondta: élete egyik legnagyobb kihívása, hiszen még csak hasonló figurát sem játszott soha. »Boldogan megpróbálom« – mondta. Ha úgy éreztem, hogy most egy kicsit hangosabban kellene beszélnie, szóltam neki, ha netán halkabban, jeleztem azt is.”
Martina Gedecknek az írónő szerepében egész más világot kellett megfogalmaznia s láttatnia.
„Szabó Magda világa nevelt világ – vélekedik Szabó István. – Neki is van tartása, a családból, a gyökerekből azonban egy nevelt világot mutat meg. Mindazt, ami az övé, tanulta, másoktól kapta, kivéve az írói tehetségét. És meg van győződve róla, hogy az igazát át kell adnia. Vele szemben pedig ott áll egy természeti lény, aki beszél a fák, a virágok, az állatok nyelvén. Tudja, mit mondanak a csillagok vagy a felhők, amikor eltakarják az eget. Egyáltalán nem érdekli őt, mit tanult az egyetemen a nagy műveltségű írónő, akinek vele ellentétben fogalma sincs arról, mit hoz az esti szél. Ez a különbség a két ember között. És ezt Helen is, Martina is csodálatosan ábrázolja. A lelkük muzsikál, a szívük hangjai szólalnak meg minden jelenetben.”
Meglepő-e, ha Szabó István ezek után azt mondja: „szeretem a színészeimet”?
Nem. Mint ahogy az sem, amit ehhez hozzátesz.
„Nekem az a feladatom, hogy olyan körülményeket teremtsek nekik, amelyek közt jók tudnak lenni. Ha a színész érzi, mert éreztetem vele, hogy azért áll a kamera előtt, mert jó, akkor meg is tesz mindent, hogy a lehető legjobb legyen. Hangsúlyozom: Martina Gedeck kedves, tehetséges, szeretetre méltó, nagyon művelt és mélyen gondolkodó ember. Helen Mirren a legnagyobb színésznő, akit életemben láttam, pedig hogy csak a külföldieket említsem, Krystyna Jandától Rachel Weissig, Glenn Close-tól Annette Beningig csodálatos színésznőkkel dolgoztam. De a legnagyobb mégis ő. Ebben komoly szerepet játszik az is, hogy angol. Ami azt jelenti: az ő színészete több száz éves tradícióra épül, és olyan szakmai tudás van mögötte, amely nemcsak az övé, hanem mindenkié, akitől ő tanulhatott, akit láthatott, aki angol színpadra lépett előtte. Elképesztő alapokon építkezik, s ahhoz adja a maga kivételes tehetségét, a hatalmas szívét, az angol állampolgár sajátos tartását és az orosz lelkét. Apja révén ugyanis Jelena Vasziljevna Mironova néven anyakönyvezték. Moszkvai rokonaival csak tolmács segítségével tud beszélni, de nagyon büszke az ottani gyökereire. Ilyen színésznőkkel dolgozni, mint ő és Martina, valóban életre szóló élmény.”