„Anyu, vegyél egy kiskutyát!”

„Én legeslegjobban ezt szeretném! Vegyünk egyet… De bezzeg a Dávidnak lehet, akkor nekem miért nem? Nem is kell, hogy nagy kutya legyen, csak olyan egészen kicsi… Nézd, anyu, milyen kedves!” Biztos vagyok benne, hogy sok szülő hallott már ilyen mondatokat. Vagy amiatt főtt a feje, hogy gyermeke hazavitt egy macskakölyköt vagy hörcsögöt, és semmiképpen sem volt hajlandó megválni tőle. Sok családban felmerül a kérdés: háziállat – igen, vagy nem? Mikor egyezzen bele a szülő?

Az állat nem játékszer
Minél kisebb a gyermek, annál inkább játékszernek tekinti az állatkát. Ide-oda hordozza, öltözteti, tornáztatja, kísérletezik vele. Aztán már csak azt látjuk, ahogy a kis kedvenc gyorsan búvóhelyet keres, ha a gyerek közeledik felé. Persze vannak olyan kutyafajták, amelyek a legkisebbek szeszélyeit is nagy türelemmel viselik, eltűrnek bármit – értik, hogy egy más állatfaj kölykével állnak szemben. Ha már a gyermek kiskora óta van a családban háziállat, valahogy meg kell oldani az együttlétüket. De ha még csak azon gondolkozunk, hogy teljesítsük-e a kicsi kívánságát, akkor ne feledjük, hogy az állat élő lény, nem játékszer. Ha fiunk, lányunk ezt még nehezen érti meg, akkor inkább játékot vegyünk neki: a játéküzletekben van miből válogatni.

Állat és a felelősség
Minden háziállat gondozást igényel. A szülők gyakran elvárják gyermeküktől, hogy ha ő akarta az állatot, akkor törődjön is vele. Ez az elvárás azonban nem nagyon valószerű. Minél kisebb a gyerek, annál nehezebben tudja elképzelni, milyen felelősséget vállal, amikor megígéri szüleinek, hogy egyedül fog gondoskodni az állatkáról. Ne várjunk tőle lehetetlent – ő még csak tanulja, hogy mit is jelent az ilyen felelősség és a mindennapi kötelesség. Számoljunk azzal, hogy a gondoskodás nagy része ránk hárul; de azért mindenképpen vezessük rá őt arra, hogy lassacskán egyre többet vállaljon, más-„valaki” szükségleteiről se feledkezzen el. Így tanul. Ebből a szempontból egy háziállat nagyon hasznos lehet.

A gyermek tulajdonságai és vágyai
Ha a szülő jól ismeri gyermekét, biztosan meg tudja majd ítélni, hogy mi rejtőzik vágyai mögött. Ez adhat legjobb választ arra a kérdésre, hogy teljesítse-e csemetéje kívánságát, vagy se. Már említettem, melyek a nem éppen legjobb okok arra, hogy háziállatot vegyünk: ha játékszerként szolgálna, vagy csak azért vásárolnánk meg, mert olyan helyes, esetleg amiatt, hogy a többi gyereknek is van. Ilyen esetben jobb egyszer-egyszer meglátogatni valakit, akinek van állatkája, vagy pár napra magunkhoz venni egyet, ha a gazdája elutazik.
A gyerekek vágya mögött azonban más okok is vannak. Ismerek nem egy olyat, akinek a háziállat a legjobb barátja. Neki tudja elmondani minden bánatát, vele osztja meg örömeit. Lehet, hogy az illető nehezebben tud beilleszkedni a többiek közé, vagy nincs testvére, és szülei kevesebb időt tudnak neki szentelni, de a kutya, macska, tengerimalac mindig a közelében van. S gyakran olyan erős kettejük kapcsolata, hogy a háziállat érzi, ha kis gazdija szerencsétlen, bánatos, és nagyon jól tudja, hogyan vigasztalja.

Jövendőbeli természettudós
Számos gyermek már kiskora óta érdeklődik a természet iránt. Hazavisz mindenfélét: békát, csigát, hernyót vagy gilisztát, és otthon próbálja őket befőttesüvegben tenyészteni. Ilyenkor is az a legjobb, ha a szülő támogatja az érdeklődését. Hiszen lehet, hogy a gyermekszobában egy jövendőbeli kutató, biológus vagy állatorvos nő fel.
Jól fontoljuk meg!
Nem egyszerű döntésről van szó, hiszen nem egy hétre vagy hónapra szól. Az állat is élőlény, nehezen viseli, ha pár nap múlva visszaviszik az üzletbe. Az ilyen döntést mindenesetre jó alaposan megfontolni, számításba venni, hogy milyen állatnak tudunk megfelelő feltételeket kialakítani, lesz-e időnk folyamatosan gondozni, tudunk-e neki kellő figyelmet szentelni (egy aranyhal biztosan könnyebben viseli, ha alig nézünk felé, mint egy kisnyúl, amely társas élethez van szokva). Ha jól döntünk, hogy egy új családtagot vállalunk, akkor gyermekünk nagyon sokat nyerhet és tanulhat általa.