Amikor a közöny öl

Térségünkben még mindig tartja magát a nézet, hogy a családi erőszak belügy, melybe senkinek sem kell beavatkoznia. A nő hallgasson és tűrjön, a család tartson össze és takarjon, a szomszédok pedig fordítsák el a fejüket. Ez a szemlélet a viszonylag szigorú törvények ellenére a hatósági személyekre is jellemző, a rendőrök, ügyészek és bírák nagyon sokszor bagatellizálják az asszonyoknak kiosztott pofonokat, a rendszeres veréseket, halálos fenyegetéseket. Egészen addig, amíg az erőszakos férfiak be nem váltják ígéretüket.

A hatóságok ítélték halálra
Idén márciusban két ilyen tragédia is történt. 9-én a Kajal és Galánta közötti úton egy 61 éves férfi a kocsijából rálőtt a mellette elhaladó autóban ülő 49 éves nőre és annak 31 éves fiára, majd saját maga ellen fordította fegyverét. A nő a múltban a férfi élettársa volt; ismerőseik szerint botrányos körülmények között szakítottak a férfi erőszakossága miatt, és az nem tudott belenyugodni, hogy elhagyták. Követte, fenyegette a nőt, majd végzett vele és magával is.
Három nappal később Pozsonyban az 55 éves Zuzana Dzivát ölte meg a férje. Aztán előbb elmenekült a helyszínről, majd ugyancsak öngyilkos lett. Utóbbi esetben az a hátborzongató, hogy szinte várható befejezése volt egy évek óta húzódó tragikus történetnek. Az áldozat kiszolgáltatottságáról és félelmeiről tudtak a hatóságok, de nemtörődömség, alkalmatlanság vagy talán korrupció miatt nem tettek semmit. Tétlenségükkel ők ítélték halálra az üldözött asszonyt, mert ilyen esetekben a halogatás és a határozatlanság csak az erőszakoskodónak teremt újabb lehetőséget.
Zuzana Dzivá 2009 februárjában nyújtotta be a válóperes keresetet férje ellen azzal az indoklással, hogy folyamatosan megalázza, ütlegeli, és azzal fenyegeti, hogy megöli. Már folyamatban volt a válóper, amikor a közös lakásban a férfi megtöltött pisztolyt szegezett felesége fejéhez, és csak a nő ösztönszerű kézmozdulatának volt köszönhető, hogy a lövedék a mennyezetbe csapódott. Ezt követően a Pozsonyi Járásbíróság bírónője, Iveta Hlavoňová elrendelte Milan Dzivý őrizetbe vételét, mert úgy látta, hogy józan megfontolásból, szándékosan cselekedett, és fennáll a veszélye annak, hogy fenyegetéseit beváltja. A férfi azonban csak három hónapot töltött börtönben, mert 2010 májusában ugyanaz a bírónő már úgy látta: „Nem állt szándékában bántalmazni a feleségét, sajnálja a történteket, és megígérte, hogy többé nem fogja bántani.” Milan Dzivý 5000 eurós óvadék ellenében szabadult, és ott folytatta, ahol abbahagyta.

A bírónő tétlensége
Miután az asszony az egyik fiához költözött, a férj ott is állandóan zaklatta, és félreérthetetlen mozdulatokkal mutatta neki, hogy végez vele – mit sem törődve a folyamatban levő büntetőeljárással. Hiába tett a közben már elvált feleség feljelentést, a hatóságok nem törődtek vele. Bár a férfinak megtiltották, hogy volt feleségéhez közeledjen, ez a feljelentés következmények nélkül maradt – és a következő kettő is. A tragikus végkifejlet ismeretében olvasva mindkettő olyan, mint a kétségbeesett segélykiáltás.
Zuzana Dzivá többször is elmondta a rendőröknek, hogy attól tart, a férje meg fogja ölni. Nem vették komolyan, és nem vette igazán komolyan a bírónő sem, mert a tárgyalással nagyon ráért. Pedig akkor már rendelkezésére állt a hatósági pszichológus szakvéleménye, mely szerint a vádlott hazug és agresszív hajlamú, nehezen tűri a konfliktust és a stresszt, hajlamos ösztönösen, dühből cselekedni. Milan Dzivý ellen vallott a saját édesanyja és húga is, csak a rendőrségen és a bíróságon gondolták továbbra is úgy, hogy nem veszélyes ember. Amikor a felesége másodszor is feljelentést tett ellene, kinevették és elutasították, az illetékes bírónő, Ľudmila Hatalová pedig annyira nem tartotta lényegesnek az ügyet, hogy a 2010 novemberében megkezdett tárgyalást 2012 márciusáig sem bírta befejezni. Eleinte többször is elnapolta, majd amikor a vádlott igazolást küldött neki, hogy súlyos vérnyomásproblémái miatt nem tud megjelenni, ezt kész tényként fogadta el.
Közben a tehetetlen feleség magához az országos rendőrfőkapitányhoz fordult. Jaroslav Spišiak ugyan elrendelte, hogy azonnal intézkedjenek, és 2011. március 2-án Milan Dzivýt ismét őrizetbe vették veszélyes fenyegetés bűncselekménye miatt, de ő ezúttal is talált kibúvót. Március 4-én rosszul lett, vagy rosszullétet színlelt, kórházba került, március 5-én pedig Miroslava Vanková pozsonyi kerületi ügyész, figyelmen kívül hagyva, hogy családtag elleni erőszak miatt már vádat emeltek ellene, szabadon engedte. Magas vérnyomására hivatkozva a férfi a következő egy évben minden bírósági tárgyalást megúszott, mert a bírónő beérte azzal, hogy az orvosánál rendszeresen levélben érdeklődött, veszélyeztetné-e a tárgyalás Dzivý egészségi állapotát.

Nyugodtan üldözhette
Választ ugyan nem kapott, de tovább nem is firtatta a dolgot, pedig elrendelhette volna, hogy Milan Dzivýt hatósági orvos szakértők vizsgálják meg, és szükség esetén a trencséni rabkórházba vigyék. Azzal sem törődött, hogy a feltételesen szabadlábra helyezett férfi ellen közben már veszélyes fenyegetés miatt is vádat emeltek – vagyis megsértette az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezés feltételeit, s így azonnal el kellett volna rendelnie az őrizetbe vételét. Dzivý háborítatlanul üldözhette a feleségét, 2012. március 12-én pedig lelőtte. Az asszony fiai nem csak őt tartják gyilkosnak, hanem mindazokat, akik megmenthették volna anyjuk életét, ha komolyan veszik munkájukat: a feljelentésekre csak legyintő rendőröket, a tétlen vagy megvesztegetett ügyésznőt és bírónőt s nem utolsósorban apjuk ügyvédjét és orvosát, akiknek tudniuk kellett, hogy bűnözőnek segítenek a törvény megkerülésében.
Az ügyben, sajnos, csak a tragédia után mozdult meg a lomha állami masinéria. A rendőrség eljárását a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztálya vizsgálja, Vanková ügyésznő ellen pedig fegyelmi eljárás folyik; de ismerve a hazai viszonyokat, ne legyenek illúzióink a következményeket illetően. Ráadásul Hatalová bírónő mellett, akit a legnagyobb felelősség terhel Zuzana Dzivá haláláért, a felettesei is kiálltak. Szerintük törvényesen járt el, megtartotta a helyes sorrendet, és nem ő, hanem a vádlott orvosa a felelős azért, hogy több mint egy évig nem lehetett folytatni a tárgyalást. Hatalová írt is egy kemény hangú levelet a szóban forgó kardiológusnak, Martin Koklesnak – a Zuzana Dzivá halálát követő napon! Ekkor már úgy látta, hogy az orvos segédkezet nyújtott a vádlottnak a bírósági tárgyalás és az ítélet elkerüléséhez. „…megengedhetetlen, hogy a gyanús személyek szabadlábon maradhassanak az egészségi állapotukra való hivatkozással, és egy orvos ignorálja a bíróság írásbeli felszólítását” – írta a gyilkosság után hirtelen megvilágosodott bírónő. Lehet, hogy neki sikerül is ezzel az utólagos szigorral kimosakodnia, de Zuzana Dzivá életét már senki sem adhatja vissza. Fiai is csak abban reménykednek, hogy ha felelősségre vonják azokat, akiknél hiába kilincselt, kért, könyörgött, a következő üldözött nőre jobban odafigyelnek az illetékesek. Nem kellene semmi több, mint hogy megtartsák a családi erőszak áldozatainak védelmére hozott törvényeket, és minden elcsattanó pofont elhangzott fenyegetést komolyan vegyenek. Mert Zuzana Dzivá és a hozzá hasonlók nem csak az agresszív partner, hanem az őket körülvevő közöny áldozatai is.

Törvényi szigor és a közöny
A családi erőszak áldozatait védelmező törvényeket a 2002-es tusai (Tušice) tragédia után szigorította a parlament. A nagymihályi járásbeli faluban 2002 szilveszterén a 28 éves Miroslav Kontra főbe lőtte 5 éves kislányát és egyéves kisfiát, majd pedig saját magát. Az évek óta bántalmazott feleség többször is a rendőrséghez fordult, de mindannyiszor azzal utasították el, hogy nem történt semmi komoly. A gyilkosságokat követően az asszony feljelentette a rendőröket, de az első és a másodfokú bíróság is felmentette őket, csak a legfelsőbb bíróság utasítására tárgyalták újra az ügyet. Végül három rendőrt elítéltek a hatósági eljárás akadályozása miatt, de csak feltételes büntetést kaptak. Dana Kontrová ezután a strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordult, s az 2007 októberében kimondta, hogy a szlovák hatóságok nem védték meg az ő és gyermekei élethez való jogát.
2008 decembere óta a rendőrök 48 órára kiutasíthatják az erőszakoskodó személyt a saját lakásából, megtilthatják a bántalmazott személyhez való közeledését, őrizetbe vehetik az erőszakoskodót, és a bántalmazott személy nem vonhatja vissza a feljelentést. Elméletileg minden feltétel adott az agresszorok megfékezéséhez, de a gyakorlatban sokszor nem működik a dolog. A 48 órás kiutasításhoz ugyanis az kell, hogy a rendőr úgy ítélje meg, támadás veszélye fenyeget; de mire a rendőrök odaérnek, az erőszakoskodó személy általában kezes báránnyá változik. Gyakran maga az áldozat védelmezi őt, tartva a megtorlástól és a szégyentől. Más esetben pedig amint letelik a 48 óra, és a bántalmazó hazamehet, folytatódik a terror. A kiutasítást ugyan meghosszabbíthatja a bíróság, ha a bántalmazott nő 48 órán belül kéri, de sokan nem tudnak erről a lehetőségről, és a rendőrök sem világosítják fel őket. Ha a nő beperli az őt bántalmazó férfit, a bíróság elrendelheti a védelmét, és megtilthatja, hogy a férfi öt méternél kisebb távolságra megközelítse, de ehhez pénz és nem kevés bátorság is kell. Hatósági és társadalmi támogatottság híján pedig a legtöbb bántalmazott nőnek sem pénze, sem önbizalma nincs.

Se veled, se nélküled
A szlovákiai nők egyötödének van tapasztalata a családon belüli erőszakkal. A Munka- és Családkutatásai Intézet 2010-re vonatkozó adatai szerint a partnerkapcsolatban élő nőknek a 21,2, az elváltaknak pedig a 27,9%-át bántalmazza vagy bántalmazta a partnere. Azt, hogy a családi agresszió gyakorisága növekszik vagy csökken-e, nem tudni, mert a témával tíz évvel ezelőtt sem foglalkozott senki. Szakemberek szerint azonban az utóbbi években több a gyilkossági kísérletbe vagy gyilkosságba torkolló vita, a férfiak gyakrabban használnak kést és akár fegyvert is. A nők nagy része némán tűr, sőt önmagát okolja, amiért partnere nem talál benne semmi szeretnivalót. Sokan a gyermekek és a környezetük miatt maradnak az őket bántalmazó férfival, és a külvilág előtt titkolják a valóságot, vagy mentségeket keresnek rá. Pszichológusok szerint a családi erőszak áldozatai olyan mértékű stressznek vannak kitéve, mint a koncentrációs táborok foglyai vagy katasztrófák túlélői. Ez általános egészségi állapotukra és társadalmi kapcsolataikra is kihat. Elszigetelődnek, és bár szenvednek, nem képesek kitörni. Egyesek a stockholmi túszokhoz hasonlóan kötődnek bántalmazójukhoz, hiszen van egy közös titkuk. A helyzetet még bonyolultabbá teszi, ha az agresszor néha kedves is tud lenni, anyagi jólétet biztosít, és a nő kidolgoz bizonyos stratégiákat, amelyek úgy-ahogy segítenek neki a túlélésben. Sokan olyan ügyesen művelik ezt, hogy még a legközelebbi hozzátartozóik, barátaik sem veszik észre, mi folyik az ajtók mögött, csak akkor értelmeznek bizonyos jeleket, amikor már megtörtént a baj.

Tanácsadó és segélyközpontok
Aliancia žien Slovenska, Pozsony – 0903/519 550
Pomoc obetiam násilia, Pozsony – 0850/111 321
Únia žien Slovenska, Pozsony – 02/54 79 10 87
Pomoc obetiam násilia, Nagyszombat – 0907/380 642
Centrum Slniečko, Nyitra – 0917/545 808
Pomoc obetiam násilia, Besztercebánya – 0905/308 683
Únia žien Slovenska, Rimaszombat – 047/562 17 27
Fenestra krízisközpont, Kassa – 0905/204 414
Pomoc obetiam násilia, Kassa – 0907/711 600
My Mamy krízisközpont, Eperjes – 0911/444 991