A nemi úton terjedő betegségek nem feltétlenül jelentkeznek azonnal az érintkezés után. Néha napokig, hetekig semmi jel sem utal a lappangásukra, pedig már ekkor is fertőznek.
A fertőzés a nemi szervekben továbbterjedhet, és szövődményeket okozhat.
A nemi úton terjedő betegségek nem feltétlenül jelentkeznek azonnal az érintkezés után. Néha napokig, hetekig semmi jel sem utal a lappangásukra, pedig már ekkor is fertőznek.
A fertőzés a nemi szervekben továbbterjedhet, és szövődményeket okozhat.
A nemi úton terjedő betegségek nem feltétlenül jelentkeznek azonnal az érintkezés után. Néha napokig, hetekig semmi jel sem utal a lappangásukra, pedig már ekkor is fertőznek.
A fertőzés a nemi szervekben továbbterjedhet, és szövődményeket okozhat. Társadalmi veszély, hogy a gyakran tünetmentes hordozó esetleg több partnernek is továbbadja a kórokozót, amíg a betegsége kiderül. Régebben azt hitték, hogy az antibiotikumok felfedezésével a nemi bajok problémája egyszer s mindenkorra megoldódik, hiszen így a legtöbbjük hatásosan kezelhetővé vált. De a remény túlzott volt: egyes betegségek napjainkban újra terjedőben vannak, és megjelentek az antibiotikumokkal nem uralható kórokozók is, mint például az AIDS-é, a rettegett HIV-vírus. A hajdani félelmetes vérbajjal (szifilisz) azonban manapság már szinte alig lehet találkozni, a penicillin felfedezésének köszönhetően.
Gonorrhoea (kankó, tripper)
Kórokozója a Gonococcus nevű baktérium, amely a nemi szervek nyálkahártyáin telepszik meg. Szárazon, napfény és fertőtlenítőszerek hatására hamar elpusztul. A nők gonorrhoeás férfi partnerüktől fertőződnek. A tünetek gyorsan, 1–2 nap alatt kialakulnak; a kezdeti fertőzés vezető tünete a vizelési panasz, húgycsőgyulladás. Nőknél ez a stádium tünetmentes vagy igen tünetszegény is lehet. Veszélyt igazából az jelent, ha a kórokozó átterjed a belső nemi szervekre, a méhnyálkahártyára, kürtőkre, néha a hashártyára is, sőt ritka esetben életveszélyes szepszist (vérmérgezést) okozhat. Késői következménye lehet meddőség, ízületi panaszok, szívbelhártya-gyulladás, bőrjelenségek. Fontos a fertőzött partner felkutatása és kezelése is, hiszen csak így lehet gátat vetni a betegség terjedésének.
Nemi szervi herpesz
A herpeszvírus egyik fajtája az ajakherpesz kialakulásáért felelős. A másik típusú kórokozó, a herpes genitalis a nemi szerveken okoz elváltozásokat. Megjelenési formája olyan, mint az ajakherpeszé, csak a nemi tájékon: égő érzés, apró, fájdalmas, kifekélyesedő hólyagok, amelyeket láz, levertség, nyirokcsomó-duzzanat kísérhet. Kezelése vírusellenes szerek kombinációjával és tüneti ellátással történik.
Nemi szervi szemölcsfertőzés (kondilóma)
Kórokozója a humán papillomavírus, amely a laphámmal borított területeken telepszik meg. A szeméremtest, a hüvely és a külső méhszáj területét fertőzheti. Jellegzetes tünete a nemi szerveken megjelenő egyszeres vagy többszörös szemölcsös elváltozás, amely fájdalmatlan. Kezelése: a szemölcsök eltüntetése ecseteléssel, esetleg sebészi eltávolításuk. A kórkép önmagában jóindulatú. Ám a krónikus humán papillomavírus-fertőzés valószínűleg szerepet játszik a méhnyakrák kialakulásában, ezért az elváltozások gyógyulása után sem szabad elhanyagolni a rendszeres nőgyógyászati kontrollvizsgálatot és rákszűrést.
Megelőzés
Kockázatos esetben a legfontosabb a gumi óvszer használata. Ez az egyszerű védekezési mód akár az életed is megmentheti! Előre gondold át, hogyan győzd meg esetleg vonakodó partnered a gumi óvszer használatának szükségességéről.
-------------------------------------
Fontos tanácsok
Kerüld a gyakori partnerváltást.
Kerüld az ismeretlenekkel és olyanokkal való együttlétet, akikről köztudott, hogy sok szexuális partnerük van.
Ha sűrűn váltogatod a partnered, nőgyógyászhoz is járj sűrűbben.
Keret
Ha felmerül a gyanú, hogy megfertőződtél:
azonnal fordulj orvoshoz (nő- vagy bőrgyógyászhoz);
a biztos diagnózisig ne kezeld magad antiobiotikumokkal vagy bármely más gyógyszerrel, mert hatása elfedheti a betegség tüneteit;
a gyógyulásig ne élj nemi életet, vagy használjatok gumi óvszert;
tájékoztasd partnere(i)det, mert fertőzés esetén ő(ke)t is kezelni kell.
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.