Ahová a gólyák is visszatérnek

Három éve jártunk itt kollégámmal, s azóta sem érkezett ide nagybefektető, és nem gyarapodott robbanásszerűen a lakosság. De ilyesmit egy leszakadó régióban levő kis település esetében balgaság volna elvárni. Történt-történik viszont rengeteg apró esemény, amelyek a közösség megtartását és lelki épülését igyekeznek szolgálni. Ezeknek a motorja Takács Ágnes, akit nyolc év után nemrég újra megválasztottak a lekenyeiek polgármesterüknek. Jobbkeze Beke Beáta, az MKP és a Csemadok helyi szervezetének ifjú elnöke, könyvtáros, afféle mindenes. Ők mutatják be a 270 lelket számláló települést. Pontosabban két faluról van szó, hiszen a Sajó bal partján fekvő Lekenyét és a jobb parton fekvő Tibát 1927-ben egyesítették.

Mivel három éve már szóltunk a legfontosabb történésekről, ezúttal az időközben történt eseményekre fókuszáltunk, természetesen átfedésekkel. Az egyik legfontosabb beruházásuk a művelődési ház felújítása volt tavaly, amelyre a LEADER programban nyert pályázati támogatás adott lehetőséget. Ez a tetőjavítást, ablakcserét, a homlokzat felújítását, valamint a fűtés négy – addig csak nyári időszakban használható helyiségben – való megoldását foglalta magában. Idén a temető felé vezető, nagyon elhanyagolt állapotban levő utat sikerült megjavítani, szintén a LEADER segítségével. Korábban a sportpálya mellett készült egy fedett rész, a Kárpátok Alapítvány jóvoltából. Nyaranta itt tartják a kézműves-foglalkozásokat a gyerekeknek; mellette kis játszóházat is kaptak. A futballcsapat a falu lelke. „Mi vagyunk a Rozsnyói járásban a legkisebb falu, amelynek van futballcsapata. A fiúk az első osztályban játszanak, és ott az ötödik helyen állnak éppen.” 2010-ben elkészült egy takaros buszmegálló, most az utolsó simítások után átadhatják a másikat is, igaz, tizenöt sikertelen pályázat után végül önerőből. A legnagyobb tehertétel továbbra is az ivóvíz kérdése. A vízházat és a vezeték egy részét már közel tíz éve sikerült kiépíteni, hét éve adták át, és azóta is üzemeltetik a 2010-ben megépült szakaszokkal együtt. Sajnos, a folytatás várat magára, mert a vízügyi vállalat nem fektet be kis községbe, a környezetvédelmi alapnál pedig – mondja a polgármester – évek óta hiába pályáznak. A kutak vize emberi fogyasztásra alkalmatlan, sok nitrátot tartalmaz. Két éve elkészült a falu határában levő Sajó-holtág helyreállítási terve is. Amikor a hetvenes években szabályozták a folyó medrét, egy régi kanyarulatot levágtak. Itt halastavat szeretnének létrehozni.

A név kötelez

Az apróbb sikerek közt említhetjük a templom elé kihelyezett új lócákat vagy azt, hogy már harmadik éve jár vissza költeni egy gólyapár a faluba. Mondani sem kell, hogy szimbolikus madarunk jelenléte a falu lelkiségét gazdagítja, akárcsak az annyi év után tavaly végre visszakapott „Lekenye” tábla is, amelynek – a szlovákiai viszonyokra jellemzően – története van. Mivel a falut háború után jelentős szlovák személyiség (Peter Michal Bohúň festő) nevével „ajándékozták meg”, a kilencvenes években tartott sikeres népszavazás eredményeként kitett négy névtábla pár nap múlva egyszerre eltűnt. A kérvényezés, huzavona évekig tartott. Mígnem tavaly a Pro Civis Polgári Társulás négy darab magyar nyelvű névtáblát ajándékozott Lekenyének, amelyek persze, nem a hivatalos normák szerint készültek. A község falunap keretében mégis ünnepélyesen a helyükre tette őket. Az útkezelő ez után „szégyellte el magát” és hozott hivatalos névtáblát, amely ma is ott van a „Bohúňovo” alatt.

Mivel a települést két falu alkotja, mindkettő igényli a törődést. Tibában pár éve az 1877-ben Budapesten öntetett, de a második világháborúban szétlőtt harangot újították fel, és kis játszótér készült a gyerekeknek. A harangláb előtt egy felújított kocsi jelképezi a múltat, Kozsár Károly ajándékaként, tavaly tetőt is emeltek fölé. A főút mentén elhelyezett többnyelvű üdvözlőtábla természetesen Tibának is kijárt.

Őszi fesztivál

Tizenegy éve immár, hogy be kellett zárni a lekenyei kisiskolát, ráadásul kilenc éve óvoda sincs a faluban. Mindennek a gyermekszületés elapadása az oka, de a szlovák iskola szívóhatása is. Jelenleg 27 tizenöt év alatti gyermek van Lekenyén. Az iskola épületében a nyugdíjasklub működik, az evangélikus templom mögötti egykori óvodában pedig helytörténeti szobát rendeztek be, amelyet egy szövőszék ural, és a régi paraszti élet sok más tárgyi emléke tölti meg a falatnyi helytörténeti házat. Amely hála istennek nemcsak a múltról szól, hiszen a szövésen kívül a gyerekek például a csigakészítéssel is megismerkedhetnek.

Rendezvényekből amúgy nincs hiány. Azt is mondhatnánk, hogy szinte azok tartják a lelket az itteni emberekben. Nyugdíjasnap, maszkabál a gyerekeknek, farsangi bál, Mikulás-nap, karácsonyváró kézműves-foglalkozás, tábortűz (idén rockkoncerttel, cserkészek bemutatójával), drogfogyasztás elleni előadás és koncert. Mindig megemlékeznek a jelentős évfordulókról. Tavaly volt 770 éve a falu első írásos említésének, de jubiláltak már a tűzoltók és a nyugdíjasklub is. „Több új fesztivált indítottunk el – mondja Takács Ágnes –, elsősorban a falunapokat, gazdag programmal: ökumenikus istentisztelettel, kulturális műsorral, vetítéssel, kiállításmegnyitóval, sporttal, családi rendezvényekkel, végezetül utcabállal. A Fiatalok a drogfogyasztás ellen című fesztivált idén rendeztük meg harmadik alkalommal. Nyáron volt az első sportfesztiválunk, és nagy visszhangra talált. Kis kiállítást is készítettünk a helyi sportéletből; büszkék vagyunk rá, hogy 1954-ben járási szpartakiádot tartottak Lekenyén.” „Idén rendeztük meg először az őszi fesztivált is, amely a Csemadok 65. évfordulójára épült, többek közt magyar nóták és operettdallamok mellett szórakoztak a résztvevők, s továbbra is a kultúra és a művészetek szellemében szeretnénk folytatni” – teszi hozzá Beke Beáta. Az őszi fesztivál folytatásaként lakossági fórumot tartottak, és felavattak egy faszobrot az evangélikus templom udvarán. Ez a LEADER program sikeres együttműködési pályázatából készült, és a 19 tagközség egy-egy legendájára épül. „A mi legendánkat Takács Gizike néni mesélte el. Szerepel benne a vasorrú bába és a Luca-napi hagyományok is. A szobor egy fiatal falusi lányt ábrázol, seprűkkel a kezében. Minden évben december 13-án, a fiatal fiúk kukoricát szórtak szét a templomok előtt, a lányok pedig boszorkánynak öltözve, vidáman táncolva söprögették össze.” Aktív a nyugdíjasklub, de például bibliaórák is vannak a községben, két éve tanfolyamot is tartottak, amelynek témája a családi pénzügyek rendben tartása volt.

Könyv a lelke mindennek

Kevés kis faluban találunk manapság jól működő könyvtárat. A lekenyeit tavaly újították fel. Mint Beke Beáta elmondja, az embereket arra kérte, hogy ha valaki után megmaradnak vagy valahol fölöslegessé válnak könyvek, ajándékozzák őket a könyvtárnak. „Tavaly is kaptunk háromládányit. Folyik az egyetemes rendszer szerinti katalogizálás, ezt követően szeretném, ha az egész felkerülne az elektronikus honlapunkra. Az a fiatal, aki egyébként elkerülné a könyvtárat, az interneten megpillanthat egy-egy olyan kötetet, amelyre szüksége volna, például kötelező olvasmányként, és akkor bejön érte. S ha már bejön és szétnéz, talán máshoz is kedvet kap. Rohanó világban élünk, de az internet talán segít egy-egy embernek visszatalálnia a könyvekhez.”

Lekenyének és Tibának mozgalmas története volt az évszázadok során. Ennek taglalása nem fér bele egy riportba. Azt azonban konstatálhatjuk, hogy az itteni emberek ellenszélben is szívósan dolgoznak a település megmaradásán, fejlődésén. Nehéz feladat ez, különösen napjainkban, amikor talpraesett vezető híján a kis falvak teljesen ellehetetlenülnének. Lekenye, mint három éve is említettük, vezetői találékonyságban élen jár a környéken. A templom előtti kopjafára ezt vésték rá: „Múlton nyugszik a jelen, s azon a jövendő.” Ezt igyekeznek szem előtt tartani, hogy legyen tartalma a mindennapi életnek.