Ad Harmónia kis diszharmóniával

Megelégedéssel azért olvastam, mert engem személyesen megerősített abban a hitemben, amit rögtön a rendezvény másnapján szervezőtársaimnak felolvastam jegyzeteimből. Az említett fatális hibák mellett volt vagy további 100, ami ha nincs, a nézők nagy részének komfortérzete, anélkül hogy tudnának róla, sokkal erőteljesebb lehetett volna.

2012-ben a Komáromi Jókai Színházban (ahol feleannyi idő volt az előkészületekre, mint Dunaszerdahelyen) nem tudtam megoldani, hogy fültelefon nélkül nézzem végig a műsort, és jegyezzem a hibákat. (Meggyőződésem, hogy sokkal magasabb színvonalon sikerült megrendezni az elsőt, mint a másodikat.) Most megoldottam, csak az volt a feladatom, hogy nézzem, hallgassam és jegyzeteljek, s bizony megtelt vagy két A4-es oldal, amiből majd csemegézhetünk. Azt is tudom, hogy a nézők nagy része ezekből a hibákból nem sokat vett észre, s végül is kellemes élményekkel, feltöltődve mentek haza, tehát egy célt kipipálhatunk, az én olvasatomban a második helyen levőt. Az első helyes, a műsor minél tökéletesebb kivitelezése még várat magára. Eddig a megelégedés és a kellemes meglepetés.

Egy gondolatmenet zárórészével viszont nem tudok egyetérteni: „… nem biztos, hogy így kell ennek lennie, amíg világ a világ.” A Harmónia díjat éppen azért terveztük, hogy a zenei élet lehető legnagyobb része legyen itt képviselve, és ezt meg is fogjuk tartani, mivel alapfilozófiája ez a rendezvénynek. Minden zenei ágazatnak megvan a saját felépítésű fesztiválja, mint a Bíborpiros, ahová tényleg nem való a rockzene. A százdiakkal kapcsolatban ellenpéldaként felhoznám, hogy 2012-ben a Rómeó Vérzik keményebb hangzású zenéjét is végighallgatták, a rómeósok pedig Ozsvald Dávid kiváló citerajátékát. (A műsor után ki is próbálták a citerát, nincs kizárva annak a lehetősége, hogy az elkövetkező években visszahalljuk majd zenéjükben ezt a hangot.) Szerintem ennek így kell lennie, hiszem, hogy építkezni lehet oda-vissza alapon, stílusból stílusba. Mellesleg jegyzem meg, csápoltam én már százdi citerással rockkoncerten. Úgy gondolom, nem választható szét a gálán egyik műfaj sem, hiszen külön kéne választani a kórust, a népi muzsikát vagy a könnyűzenét, ezáltal felborulna az alapkoncepció, amint már említettem. Míg a százdi citerások valamelyike talán könnyezett a nem kemény és nem hangos könnyűzenétől, én megkönnyeztem Bobošék produkcióját, csak azok örömkönnyek voltak, annyira szép volt.

Miért a magyar sztárvendégek? Nem tudok egyetérteni azzal a gondolattal, hogy nincs rájuk szükségünk. (Igaz, idén több volt a tervezettnél, és éppen a nevezett St. Martin nem volt egészen formában.) Azzal, hogy meghívunk évente egy-egy ismert magyarországi zenészt, csak jót teszünk a rendezvénynek. Bízom benne, hogy céljaink egyike, hogy a Magyar Fonogramon minél több hazai zenész kapjon lehetőséget, meg fog valósulni, már jó úton haladunk. Végső gondolatként csak annyit, hogy ezt a rendezvényt is társadalmi munkában hoztuk össze. A szervezők csapata ott, pénteken reggeltől kellett, hogy megvalósítsa az egészet. Sajnos, az én lelkemet ez a tudat sem nyugtatja meg, mert biztos vagyok benne, hogy lehetett volna sokkal jobb is. Baráti üdvözlettel: Dobosi Róbert,

a Harmónia díj főszervezője, a Csemadok naszvadi alapszervezetének elnöke

Veronikának az egykori folyóparti hajnal, a víz fölött lebegő pára, s egy régi VASÁRNAPi zsúr, a zongoraszó és a sütemények illata jutott az eszébe.

Kőrösi Zoltán: Milyen egy női mell? Hazánk szíve

Erich Boboš Procházka és Marek Wolf a színpadon