A szerelmespárok helye Isten tenyerén

Sokakat vonz a romantikus kikötő, a tenger fölé magasodó gótikus, erődszerű katedrális, a régi, macskakövekkel kirakott keskeny utcácskák, a pálmafák árnyéka. Mégis egyedül ültem fel a repülőgépre. Úgy döntöttem, nem várok tovább arra, hogy elkísérjen valaki.

Bálint-napon érkeztem a Párizs mellett romantikában aligha elmaradó mallorcai fővárosba, Palma de Mallorcába. A belvárosi hostel portáján idős öregúr fogadott. Törve beszélte az angolt, én pedig a spanyolt – nem volt könnyű dolgunk. Szobám kétszemélyes, az épület kihalt volt. Mintha teljesen egyedül lettem volna.

Bálint-nap után

Reggel nehezen bújtam ki a szélben száradt illatos paplanok alól. A Carrer del Vi és a Carrer de Can Sales sarkán lévő kis kávézó teraszán tervezgettem a napom. A spanyol reggeli – café con leche y tostadas con mantequilla, azaz tejeskávé vajas pirítóssal – közben a vendégeket figyeltem: kényelmes öregúr, aki a kávé mellé újságot is kér; fiatal lány, aki barátnőjének panaszkodik; család két gyerkőccel, akik azon dolgoznak, hogy szüleik ne kávézhassanak nyugodtan. Reggeli után kis utcácskákon sétáltam, ripsz-ropsz a Passeig del Bornon találtam magam, amely elvezet egészen a tengerig és a híres katedrálisig. A la Seu, vagyis a Catedral de Mallorca a tenger közvetlen közelében áll. A monumentális, erődszerű építmény csipkézett tornyaival több mint három évszázadon keresztül készült, és olyan híres építészek névjegyét viseli magán, mint Juan B. Peyroniet, Antoní Gaudí és Miquel Barceló.

A katedrális alatt húzódik a Parc del Mar, vagyis a Tengeri park, a Ses Voltes kulturális park és egy kis öböl. Csodás kilátás nyílik a tengerre: fenséges kék, végeláthatatlan, nyugodt. Biciklivel indultam a város felfedezésére. Gyönyörködtem a vitorlásokban és a dombon magasodó Castell de Bellverben. Az 1300-as évek elején épült kör alapú, különleges várhoz, sajnos, nem jutottam el. De megtaláltam a régi halpiac épületét, a La Lonját és az Es Baluardot, a Modern Művészetek Múzeumát. Aztán eltévedtem, és az Avinguda d’ Alemania helyett a Las Ramblason kötöttem ki, ezt azonban utólag nem bánom. Helyi kézművesalkotások és ételek kaphatók itt. A helyiek kedvesek és vendégszeretők, kedvelik a turistákat. Alkudozni is lehet, így jutottam hozzá egy kézzel készült bőrtáskához, amely mellé esti táncfelkérést is csomagolt Pablo, az eladó. Női hiúságom és önbizalmam újra egyensúlyba került, de táncolás helyett inkább a Nemzeti Színházzal átellenben lévő híres étteremben vacsoráztam: una tarta de manzana y un café con leche (almatorta és tejeskávé) – a színésznők eledele.

Este a kis utcák szövevényes rengetegében bóklásztam. Ráakadtam a turistáktól hemzsegő butikokra és ajándékboltokra. Mallorca híres gyöngyimitációi (Majórica) bejárták az egész világot, és szélesebb vásárlói körben elérhetővé tették a gyöngy ékszereket. Ha viszont pénztárcánkat kímélő szuvenírekre vágyunk, érdemes betérnünk egy mallorcai specialitásokat árusító kis boltba vagy a Las Ramblason nézelődnünk. A helyi ételkülönlegességek közül a butifarra (véres hurka) és a sobrassada (csípős kolbász) könnyen szállítható, füstölt változatuk sokáig eláll. Az olívaolaj és narancslekvár felér a valenciai változatokkal. Az édesszájúak mindenképpen kóstolják meg a buñuelost, az olajban sütött cukrozott fánkot vagy az ensaimadát, a leveles tésztából készült vaníliakrémes-mandulás csigát.

Kócos kis romantika

Megfogadva a portás bácsi tanácsát, másnap autót béreltem. Valldemossa, Deiá és a sólleri kikötő szépsége felülmúlhatatlan, azt látni kell. Ha ügyes vagyok, talán Llucig is eljutok.

Korán reggel útnak indultam. A spanyolok kényelmesen kezdik a napot. Többségük valószínűleg éppen a másik oldalára fordult, mikor én már a Valldemossa felé vezető, virágzó fákkal szegélyezett úton magam mögött hagytam a még ébredező várost és a kilométereket. Az út menti narancsfákat olajfák váltották fel. Valldemossa egészen kicsi város a Tramuntana hegységben. A friss levegő, a kisváros templomtornyán megcsillanó napsugár, a piacról jövő néni, aki mallorcai nyelvjárásban köszönti a padon ülő bácsit, a tízóraira fogyasztott empanadilla de pollo y quisado (csirkés-borsós krémmel töltött batyu kelt tésztából) és a zsemleszerű fánk igazán idilli, már-már giccses.

Sóller felé a magasan húzódó szerpentinen Quimby-dal járt a fejemben: „Alattunk a tenger, szemben a nap zuhan. / Nyeljük a csíkokat, és a világ pajkos szellőként suhan. … Autó egy szerpentinen, mely ki tudja, merre tart. / Kócos kis romantika tejfogával a szívembe mar.” Az álomszerű úton újabb kisváros fürdőzött a déli napsütésben, Deiá. Továbbhajtottam Port de Sóller felé, a híres öblöt és a csíkos világítótornyot akartam látni. A homokos tengerpartot és az alacsony dombokat mára már nyaralók lepték el, a magasabb hegyek viszont sötétzölden ragyogtak, mikor ebédidőben megérkeztem. Kikötői vendéglőben tenger gyümölcseiből falatoztam: éti kagyló fűszeres vajban (mejillones), rántott tintahal (calamares fritos) és desszertnek csokoládétorta fagylalttal (tarta de chocolate con helado).

Kora délután a sziget leglátogatottabb zarándokhelye, Santuari de Lluc felé vettem az irányt. A levegő itt sokkal hűvösebb és nyirkosabb, az előttem magasodó hegyek csúcsai felhőkbe burkolóznak. Késő délután érkeztem meg a kolostorhoz. A kora középkori egyszerű Mária-kápolna köré az évszázadok során kiterjedt komplexum épült. 1531 óta a mai napig itt működik a világhírű fiúkórus bentlakásos iskolája. Meg sem kíséreltem végigjárni az egészet – van itt történelmi és szépművészeti múzeum, botanikus kert, a középkori építményeket körülvevő hegységet pedig az UNESCO felvette a természeti világörökség listájára. Megnéztem a bazilikát, a Fekete Madonna szobrát, sétáltam a szökőkutas kis kertben, és a turistáknak fenntartott kávézóban sikerült megkaparintanom az utolsó ensaimadát. Llucban szinte megállt az idő. Érezhető volt, hogy belengi a spiritualitás, az örökkévalóság: mintha közelebb volna Istenhez. Az idő hűvösre fordult, sötét felhők gyülekeztek, indulnom kellett a palmai repülőtérre, hogy elérjem a Valenciába tartó járatot. A kacskaringós szerpentinek a sötétben korántsem tűntek olyan felemelőnek, mint kora délután.

Mallorca megbabonázott. A tenger, a hegyi falvak, a csúcsok között meghúzódó zarándokhely. Először kicsit féltem az egyedül való utazástól. De így legalább nem zavartattam magam, mikor eltévedtem, kényelmes tempóban ebédeltem, az autóban pedig hangosan énekeltem az ismeretlen spanyol dalokat. Vagy éppen a könnyeimet törölgettem Deiá szépsége láttán arra gondolva, hogy egy igazi álom vált valóra ezzel az utazással.