A paradicsom balladája

A napilapok több-kevesebb rendszerességgel közlik az aktuális zöldségárakat, mennyiért vehetjük meg a piacokon a sárgarépát, petrezselymet, karalábét. A hírekből hiányoznak azok az adatok, mennyiért vásárolták meg a termelőktől a zöldséget. A nagyáruházakba betérő vásárlót sem érdekli, mennyi volt az előállítási költsége a levesbevalónak, csak az árat nézi. Azt sem tudja, honnan származik a paprika, paradicsom.

Az meg már végképp nem izgatja a háziasszonyt, hogy azokon a vidékeken, amelyek egykor jó minőségű zöldségeikről voltak híresek, mennyi föld maradt az utóbbi években parlagon, hány lepusztult fóliasátor váza rozsdáll az esőben, mennyi kistermelő hagyta abba a talpon maradásért való kilátástalan küzdelmet. Hogy a naszvadi zöldpaprika, a Marcelházán, Negyeden termesztett ízes paradicsom, a hidaskürti, gútai vöröshagyma helyett miért sorakozik a nagyáruház polcain vagy a sarki élelmiszerboltban lengyel, spanyol vagy osztrák áru. És miért fogyaszt az ember se íze, se bűze zöldséget idény elején. A zöldségtermesztők nehéz sorsa kevés embert izgat az országban. A „szárnyaló gazdaság” árnyékában küszködő átlagembert az érdekli, mennyi az annyi. S közben egyre egészségtelenebbül él és táplálkozik.

Nyolc óra munka,
nyolc óra pihenés...
A szocializmus éveiben szinte sporttá vált a sajtóban a csallóközi, mátyusföldi emberek ócsárolása, akik életük nagy részét a fóliasátorban töltötték. Szorgalmas munkával, sok lemondással és verejtékkel végezték munkájukat, éjt nappallá téve dolgoztak, hogy boldoguljanak. Igaz, akkor még tehették. Ma már, a munkahelyek megszűntével az emberek többsége kénytelen órákat utazni a munka után, a zöldség pedig nem hajlandó igazodni az emberek szabadidejéhez. A palántát öntözni, a fóliában fűteni kell, az elszabadult energiaárak pedig könyörtelen realitásként szakadtak a zöldségesek nyakába. Mégsem csak ez okozta, hogy rengeteg ember volt kénytelen felhagyni ezzel a tevékenységgel. A zöldségtermesztés visszaesésének több oka volt, és a leépülési folyamat a kilencvenes években kezdődött. Az első döfést Csehszlovákia szétválása jelentette, amikor a dél-szlovákiai termelők addigi piacaik háromnegyedét, nyolcvan százalékát elveszítették. Néhány évvel később, kb. tíz-tizenkét éve megjelentek a multik, amelyek alacsony áraikkal verték agyon a termelőt, majd két éve, az uniós csatlakozással megnyíltak a piacok, megadva a kegyelemdöfést az agonizáló ágazatnak.
Riasztó adatok
A nyugat-európai, évtizedek alatt kifejlődött termeléssel a hazai elmaradott infrastruktúra, a szociból megörökölt, lerobbant géppark, a fejletlen technológia nem tudta tartani a lépést. A számok döbbenetesek, és magukért beszélnek. Egy évtizede Szlovákiában kb. 600 ezer tonna zöldség termett, ez a mennyiség mostanra 107 ezer tonnára esett. Magyarán: az egyhatodára! Az Európai Unióba való belépés előtt a zöldségtermesztés 30-40 százalékos csökkenését jósolták a szakemberek. A jóslat, sajnos, bevált. 1993-ban az egy lakosra eső évi átlagos zöldségfogyasztás 108 kiló volt, 2004-ben már csak 88! 1993-ban Szlovákiából 77 ezer tonna zöldséget exportáltak, és az import 41 ezer tonnát tett ki – 2004-re a kivitel 21 ezer tonnára esett vissza, a behozatal pedig 113 ezer tonnára emelkedett! 2004 és 2005 között, tehát egyetlen év alatt közel tíz százalékkal csökkent a hazai termelők aránya. A számok mögött, amelyek egyébként az országos gazdasági helyzet instabilitását is tükrözik, az országos és az uniós politika és támogatási rendszer hiányosságait is jócskán fellelhetjük. Kevesen tudják, de tény: a zöldségtermesztésre nem vonatkoznak ugyanazok a játékszabályok, amelyek a többi mezőgazdasági ágazatra. Hiába terem a káposzta, retek, uborka ugyanúgy a szántóföldben, mint a gabona vagy a kukorica, a zöldségtermesztés nem kapja meg azt a támogatást, amely más kultúráknak kijár.

Jó törvények,
ostoba végrehajtás
Az idei csapadékos idő, a rendkívül kevés napsütés nem kedvez a zöldségnek. A sok eső miatt sok helyütt áll a víz a földeken, és a termelők a fejüket fogják. A tárca igyekezett segíteni a bajukon. Az új törvény szerint kártérítést kaphatnak azok a termelők, akiket árvíz, aszály, egyéb természeti csapás sújt. A dolognak csak annyi a szépséghibája, hogy a törvénytárban a törvény május 20-án jelent meg, az igénylést pedig május 31-éig kellett leadni a minisztérium ügynökségének. Azt a gazdát, aki roppant gyorsasággal kitöltött minden szükséges papírt, és ügetett idejében leadni a kérvényt, itt érte a második meglepetés: az ügynökség nem tudja eldönteni, mi az a törvényben szereplő természeti erő. Magyarán: van törvény, de nem érvényesül. Az ember aztán törheti a fejét, hogy hibbant emberek ülnek-e az ügynökségben, vagy megint packázásról van szó. Esetleg arról, hogy jogos pénzeket tartanak vissza az államkasszában.

Hogyan lehet
talpon maradni?
Paulis Tibor a Komáromi járás legnagyobb zöldségtermesztője. Cége családi vállalkozásként működik, de jelenleg 72 embernek ad munkát és megélhetést. Ha csak zöldséggel foglalkozna, ő sem maradt volna talpon. A kilencvenes évek elején zöldségfelvásárlással és -értékesítéssel kezdte, nagyrészt a kistermelők áruját forgalmazta, s biztosította számukra a termeléshez szükséges fóliát, vetőmagot, műtrágyát stb. 1992-től, a Zelenina állami vállalat szétesése után nagyraktári tevékenységet is vállalt, és déligyümölcs-forgalmazással is foglalkozott. Ma felvásárlással, szállítással, eladással foglalkozik, vagyis szinte mindennel. Kényszerűségből nemcsak zöldséget termeszt, hanem gabonaneműeket is. Hatalmas hűtőházait a lepusztult, egykor szebb napokat megélt grófi kastélyban rendezte be, udvarán ládahegyek és teherautók, gépek sorakoznak. A Komáromi, Érsekújvári és Lévai járás egy részét látják el zöldséggel, továbbá beszállítója az egyik nagy áruházláncnak. Az este leszedett zöldséget reggel szállítják az üzletekbe. A hazai viszonyokat jól ismeri, és pontosan megfogalmazza a betegség diagnózisát:
– Amikor a lengyelekkel felvettük a kapcsolatot, azt tapasztaltuk, hogy az ő technológiájuk, technikájuk, csomagolásuk a miénkhez képest öt évvel el van maradva. Öt év alatt utolértek bennünket, most pedig öt évvel előttünk járnak. Az ő mezőgazdaságuk olyan támogatási rendszerben fejlődött, amely nagyot lendített az ágazatukon. Nemrég készítettünk egy elemzést, és kiderült, hogy a legnagyobb zuhanásunk 2003-ban volt, több mint tízmillióval csökkent a forgalmunk. 2004-ben például olyan árak voltak a piacon, hogy az egész ágazat zuhant, és sokan letették a lantot. A megnyílt piac, a beáramló áru, az árutöbblet azt okozta, hogy a felvásárlási ár alatta maradt a termelési árnak.
Parlagon heverő földek
Paulis szerint mára a kistermelőknek mindössze 20-25 százaléka maradt talpon. Egyedül a nagyobbaknak van esélyük a megmaradásra, ahol teljes szakértelemmel és technológiával tudnak termelni. A legfőbb gondot az okozza, hogy például a melegkedvelő növények nyugaton, délen hamarább megteremnek, a nagy áruházláncok behozzák, és a külföldi áru mindaddig a pultokon van, amíg el nem fogy. Addig a hazai termelők nem rúgnak labdába. A gyorsan romló zöldségek esetében ez behozhatatlan hátrányt jelent. A piacon a multik diktálják az árakat, és nem veszik figyelembe a kínálatot. Számukra csak az a szempont, hogy olcsó, még olcsóbb legyen a felvásárolt termény.
– Szlovákia északi részén burgonyából 240-250 mázsa terem hektáronként; délen 400 mázsát is sikerül elérni, csakhogy némelyik országban a 600 mázsát is megtermelik, teljes gépesítéssel, minimális bérköltséggel. Nálunk öreg a géppark, a modern gépet nem mindenki tudja megvenni. A nyugati termelőknek hamar megtérül a gépekre, új technológiákra fordított befektetésük. Mi itt, a tőkeszegény vidéken nem tudjuk felvenni velük a versenyt.
Paulisék 86 hektáron gazdálkodnak. Ennek egy részén vetésforgóban gabonát, kukoricát termesztenek, 40-50 hektáron pedig zöldséget. 2004-ben például 24 hektáron volt káposztájuk, de ezt azóta az árak miatt a felére kellett csökkenteni. Főleg korai káposztát, karalábét, kelt, paprikát, sárgarépát termesztenek, de a rosszabb helyzetben levő beszállítóik által termelt zöldséget is ki tudják egészíteni a szükséges mennyiségre. A hűtőházakban, a csomagolásban és egyéb tevékenységekben idényen kívül is tudnak munkát adni a dolgozóiknak. Mindenféle csomagolást el tudnak végezni, amelyet a piac igényel.
Ma már két kézen meg lehet számolni a nagyobb termelőket is. A háztáji fóliák megszűnőben. Komárom környékén az elmúlt években tavasszal a karalábé, karfiol volt a menő. Mostanra a zöldbab, burgonya, kukorica váltotta fel őket a kertekben. Ez arról árulkodik, hogy mindenki a saját konyhájára termel.
– Egyre több az elhanyagolt, elgazosodott kert, de nemcsak a kertek. A határban levő földekből is egyre több a műveletlen. Általában egy-két hektáros területek. Ez a leépülési folyamat négy-öt év alatt játszódott le.

Álmodozás – állami szinten
Lehet, hogy igaza van a földművelési miniszternek, amikor azt állítja, hogy a szövetkezetekben, a gazdák összefogásában rejlik a megoldás. Ez már régi zene. Ráadásul megkésett. Szlovákia önmagában is kicsi ahhoz, hogy képes legyen állni a versenyt. Lehetetlen például elvárni, hogy Kassán ugyanúgy gondolkodjanak, mint Komáromban vagy Dunaszerdahelyen. Az áru mozgatása, a beszállítás feltételei jócskán különböznek. A nagyraktárak elhelyezkedése nem kedvez a hazai zöldségeseknek. A Lidl nagyraktára a Trencsén megyei Nemsón, a Kauflandé Illaván, a Tescóé Galgóc közelében, a Billáé Szenc mellett van. Nem nehéz kiszámítani, mekkora többletkiadást jelent egy tőketerebesi termelőnek, mondjuk, a karalábé bármelyik raktárba való beszállítása. A sokat emlegetett társulás egyébként már tizennégy éve létezik, de nincs sok esélye a multikkal szemben.
Horváth Péter, a Szlovákai Zöldségtermesztők Uniójának nemrég megválasztott elnöke még tavaly úgy nyilatkozott, hogy a Galántai járás négy nagy termelője 240-ről 120 hektárra volt kénytelen csökkenteni zöldségtermesztési területét. Akkori becslése szerint 2005-ig országos szinten mintegy tízezer zöldségtermesztő veszítette el a munkáját. Akkor például négy koronáért vásárolták fel a sárgarépa kilóját. Minden kilón egy korona volt a veszteség. A kereskedők pedig Belgiumból hozták be a répát, és 14 koronáért árusították. A helyzet azóta sem javult. A zöldségesekre tehát igaz a mondás: a jó gazda sosem lehet optimista, de pesszimista sem. Paulis Tibor is azt mondja, hogy nem az optimizmus, hanem a kényszer hajtja őket, hiszen a befektetéseik sokmillióra rúgnak, és az árukat meg kell termelni. S közben munkásaik sorsáért is felelősek. De a fiatalabb nemzedék számára egyáltalán nem kecsegtető ez az életforma.
A legszörnyűbb – s ezt a véleményt a többség osztja –, hogy hamarosan egész vidékeken megszűnik a zöldségtermesztés. Miközben Szlovákia gépkocsigyártó-nagyhatalommá válik, egyik legnagyobb kincse, a föld és a földből élő ember teljesen értékét veszti. A sokat emlegetett déli autópálya megépülése pedig már tegnap későn lett volna.
/Kiss Gábor felvételei/