A nyékvárkonyi nagy család

<p>Nyékvárkony Dunaszerdahelytől alig 5 kilométernyire fekvő, mintegy két és fél ezer lakost számláló, zömében magyarok lakta település. Mivel nagy községről van szó, mi sem természetesebb, mint hogy teljes szervezettségű magyar alapiskolája van. <strong>Polácsek Mária</strong> igazgatónő elmondja, hogy jelenleg 190 tanuló jár hozzájuk, és 17 pedagógus foglalkozik velük; vannak köztük, akik nem teljes órakötelezettséggel végzik az oktató-nevelő munkát.</p>

A létszám három-négy éve állandó. „Sajnos, a jövőben kis csökkenés lesz, mivel idén 14 elsőst írattak be, viszont húsz végzős távozik. Szerencsére az egyházkarcsai kisiskolából is érkezik utánpótlás, öt-hat tanuló; velük együtt nem lesz számottevő a létszámcsökkenés.

Ugyanakkor azt sem lehet elhallgatni, hogy akadnak szülők, akik a járási székhely valamelyik iskoláját választják gyermeküknek. Idén négy család döntött így. Ez annál fájóbb, hogy ezek a szülők valamikor ide jártak. Pedig az iskola komoly munkát végez, és nem csak a beíratás előtt törődik a leendő elsősökkel. Igyekszik ápolni a kapcsolatot mind az óvodával, mind a szülőkkel, s beíratáskor személyesen adják át a névre szóló meghívót.

Az igényes külső és belső arról árulkodik, hogy a közösség számára fontos ez az intézmény. Azon túl, hogy eredményessége konkrétan lemérhető, hiszen az itt végzettek mindenütt megállják a helyüket, a tantestület apró lépésekkel, hangyaszorgalommal és kitartással végzi a dolgát. Az igazgatónő szerint alázattal és szívósan kell munkálkodni, hogy az iskola megmaradjon egy olyan korban, amely nem kedvez a kis közösségeknek. Mivel ép testben ép lélek, három tényező egységére helyezik a hangsúlyt; ezek pedig az értelem, az érzelem és a testi fejlesztés.

„Az összes tantárgyat képesített pedagógus tanítja, így a testnevelést is, s ennek köszönhetően szép eredményeink vannak. Nagyon fontos számunkra a gyermek lelkivilága, mert ha itt nem érzi jól magát, az az eredményein is meglátszik. Az osztályfőnöki órák például nem problémamegoldással telnek el, hanem közösségformálás folyik rajtuk. Ezt erősítik az osztálykirándulások, az iskolán kívüli rendezvények, hogy valóban egy nagy család legyen ez a 190 emberke. Igyekszünk kihasználni az egyes ünnepek nyújtotta lehetőségeket; például a karácsonyvárást. Amikor százkilencven gyermeki szempárban csillan fel a meggyújtott gyertya fénye, szinte borzong az ember a meghatottságtól. Ha észrevesszük, hogy egy beteg gyermek van a faluban, egyszerre mozdulunk. Ennek nemcsak az a lényege, hogy pénzt gyűjtünk, hanem magunkból is adunk valamit.” A hagyományok ápolása nemcsak a folyosón kiállított tárgyakban ölt testet. A helyi nyugdíjasokkal való rendszeres találkozásokon is folyik, amikor a gyerekek tudatosítják a nemzedékek folytonosságát.

Az iskola, amelynek felszereltségét sok városi is megirigyelhetné (a 10 tanterem mindegyikében van internethozzáférés, van továbbá 7 videoprojektor, 3 interaktív tábla, kerámiatáblák, és tavaly nyáron újult meg a tornaterem, amelyet a község sportolói is használnak), gazdag szakköri tevékenység folyik. A jó pár éve létező Kikerics néptánccsoport üde színfolt a községi rendezvényeken. A gyerekek érdeklődési körét tükrözi a fiúk futballköre, míg a lányok kézilabdáznak, újra fellendült az asztalitenisz, de a kis kukták köre is sok gyerkőcöt vonz. Külön örvendetes, hogy állandóan gyarapodik a sakkör. Ami nem mellékes: az iskola honlapja vonzó, és sok információt tartalmaz. Olyannyira, hogy akadt szülő, aki a szomszédos községből ezt böngészve döntött a nyékvárkonyi iskola mellett.

A falu vezetősége évekkel ezelőtt nagy reményekkel fogott a bérlakásépítésbe, bízva benne, hogy sikerül megtartani a fiatalokat és ezzel is növelni a születő gyermekek számát. A szándék nem valósult meg teljes mértékben, mert sokan úgy költöztek be, hogy csak szállóhelynek tekintik új otthonukat. Remélhetőleg ez a tendencia nem válik uralkodóvá, és a közösség megmarad közösségnek, amely alfának és ómegának tartja a sok nemzedéket felnevelő iskoláját. Amelyet természetesen támogat az önkormányzat és a szülői szövetség.

„Csodákra nem vagyunk képesek, de a lehetetlent megpróbáljuk” – mondja befejezésül az igazgatónő, és kiemeli, hogy a fiatal pedagógusgárda igyekszik következetes és kiszámítható lenni, s hivatását úgy végzi, hogy tanítványai büszkék lehessenek alma materükre.

 

A mozgalom kizárólagos médiapartnere a Vasárnap

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?