A lélek hangján szólani

Ám ez még nem szavalat, csak a vers megtanulása. A szavalat egészen más dolog. Ugyanez a zenélés. Óriási különbségek lehetnek abban, hogy ki mit hogyan érez vagy hangsúlyoz. Csak abban bízhatok, hogy az én zenei előadásmódom sokaknak tetszik.”

* Miért épp az orgona? Elég ritka hangszer, nem?

Számomra az orgona kisgyerekkoromtól kezdve misztikum volt. Már az magával ragadott, ahogy a kántor kézzel-lábbal játszott... A legmaradandóbb élményem ezzel kapcsolatban, hogy gyerekkoromban odahaza, Újvárban a ferences templomban egy vak fráter játszott. Apám még iskoláskorom előtt felvitt egyszer a kórusba, hogy lássam, hogyan zenél. Zeneiskolába későn kerültem. A meghallgatáson valami ritmust kellett kikopogni, meg énekelni is kellett, na az meg pláne nem ment. Nem feleltem meg, nem vettek fel. Édesanyám ezért magánórákra járatott. Végül hetedikes koromban kerültem zeneiskolába. Ott zongorázni Némethné Ozorai Gabriella osztályában tanultam. Aztán elsős gimnazistaként hetente egyszer már bejártam a plébániatemplomba az orgonán is gyakorolni. A személyzetből többeknek nem tetszett, állítólag zavarta őket az orgonaszó. Így az esperes úr azt mondta, ne jöjjek többet. Szerencsére ekkor Drozdy Gyula, a tardoskeddi plébános felajánlotta, hogy mehetek az ő templomukba. Két évig jártam is, de tekintve, hogy ott az orgona csak egymanuálos, ez nekem nem volt elég. Tardoskedd után az udvardi templomban gyakoroltam, ahol Lénár Károly atya szintén szívesen látott. Ott van két manuál, nagy a templom is, kiváló az akusztika. Ezt követően pedig sikerült a komáromi Szent András-templom orgonájához is hozzákerülnöm. Ott az ember inspirációban, motivációban is sokat kapott az óriási tértől. Gyakran este a fél nyolcas vonattal mentem le, éjfélkor vissza. Másnap a gimnáziumban összehúztam magam, hogy ki ne hívjanak felelni. Most már azt is nyugodtan elmondhatom, hogy ide egyszer az osztályfőnököm, Hornyák tanár úr is eljött meghallgatni. Lelkemre kötötte, hogy senkinek ne szóljak róla, hiszen ez még a múlt rendszerben történt.

* Akkoriban orgonakoncertek se igen voltak nálunk…

Kevés helyen engedték meg az orgonahangversenyeket, de Komáromban ez sem volt tiltott. Egyébként legtöbbet Magyarországra jártam koncertre, a Mátyás-templomba. Ott barátom, a helyi kántor öt perccel a kezdés előtt lejött, és aki bennfentes orgonista vagy ismerős lent várakozott, annak jegyet sem kellett vennie, már vitt is fel bennünket a kórusra. Ismertem Gergely Ferenc főiskolai tanárt is, aki a pesti ferenceseknél orgonált, őt rendszeresen jártam át meghallgatni, sok tanáccsal látott el. Egyszer Baróti István játszott helyette, dobogó szívvel megszólítottam. A mise után épp indult Máriaremetére, mert egyébként abban a kegytemplomban volt kántor. Hívott, hogy tartsak vele, játsszak neki valamit. Ezzel a meghallgatással kezdődtek aztán a magánúton négy évig tartó budapesti orgonatanulmányaim. Két-három hetente péntek délután, amint vége lett az iskolának, felültem Újvárban a Balt-Orientre, irány Budapest. Este ki Máriaremetére, ahol éjjelbe nyúló óráim voltak. Ha lekéstük az utolsó buszt, Baróti taxiba ültetett, és kifizette előre a viteldíjat a pesti nagybátyámékig. Mire Pozsonyba kerültem, az összes központi orgonát ismertem és ki is próbáltam Budapesten. Szent István-bazilika, Zeneakadémia, Mátyás-templom, Egyetemi templom, pesti ferencesek – ezek mind nagy hangszerek, eleve bővebb tapasztalattal kezdtem meg tanulmányaimat.

* Érettségi után tehát jött Pozsony?

Nem mindjárt érettségi után, mert a nagysurányi zeneiskolában tanítottam fél évig, és próbálkoztam Pesten továbbtanulni. Ilyen magántanulmányokkal azonban nem lehetett mindjárt a főiskolára bekerülni. Jártam tehát Pestre továbbra is konzultációkra, de kapcsolatba léptem jövendőbeli pozsonyi főiskolai tanárommal, Ferdinand Klindával is. 1975-ben érettségiztem az újvári gimiben, aztán elvégeztem a konzervatóriumban a harmadik és negyedik osztályt. ’78-ban vettek fel a főiskolára, ’82-ben diplomáztam.

* Mihez lehetett kezdeni az orgonatanulmányokkal szerzett diplomával?

Utána két évig nem dolgoztam, mert ösztöndíjas voltam, Kassára jártam Ivan Sokolhoz továbbképzésre. Majd hívtak a kassai konzervatóriumba tanítani, de nem akartam olyan messzire szakadni Újvártól, ahol a mai napig rendszeresen látogatom 90 éves özvegy édesanyámat. Végül a Szlovák Rádiónál vállaltam el az akkor új orgona felügyeletét. Nem az orgonajátékért fizettek, hanem a hangolásért. Máig kezdeményezője és művészeti vezetője vagyok a rádió hagyományos orgonahangversenyeinek. 1988-ban bekerültem a pozsonyi konzervatóriumba orgonát tanítani, 1995-től pedig már párhuzamosan a főiskolán is oktattam.

* Rengeteg koncertet tud maga mögött. Melyik eddig a »legleg«?

A világ orgonistáinak nagy százaléka egyetért abban, hogy a párizsi Notre-Dame-ban játszani a csúcs. Engem kétszer is ért ez a megtiszteltetés. Ez valami olyan érzés, mint amikor egy mohamedán elzarándokol Mekkába. Azzal a különbséggel, hogy Mekkába el lehet jutni, de a Notre-Dame-ba csak úgy akárhogy nem lehet bejutni, mert oda mindenki menne. Ez a párizsi orgona olyan, hogy annak a hangját nagy valószínűséggel felvételen is fel lehet ismerni. Maga a visszhangja félreismerhetetlen.

* És idehaza?

Itthon a legtöbb fellépésem a Szlovák Rádió hangversenytermében volt. Szlovákiában jelenleg ez a legnagyobb hangszer, a sasvári bazilikában van csak egy kicsivel nagyobb, de az koncertekre szinte használhatatlan, így ilyen szempontból nem említhető. Idehaza gyakran adtam hangversenyt Körmöcbányán is. Ennek az orgonának is ellátom a felügyeletét, évente két-háromszor ellenőrzöm az állapotát. Novemberben a Szlovák Filharmónia felújított épületében levő új orgonán játszottam hangverseny keretében. Megtisztelő, hogy ennek a remek hangszernek a hangképét én tervezhettem.

* Még ma is naponta gyakorol?

Rendszeresen, ha hangverseny közeleg, akkor mindennap. Erre a célra otthon digitális orgonám is van, amelynek a hangereje szabályozható, így a szomszédokat nem zavarja. Amíg Ligetfaluban panelházban laktunk, és zongorán gyakoroltam, az nagyobb probléma volt.

* Klasszikus zenét játszik és tanít. Mit hallgat szabadidejében?

Ami a legjobban felüdít, az megint csak a komolyzene. Annyira gazdag a tárháza, hogy teljesen kielégít. A hivatásomhoz is hozzátartozik, hogy jól ismerjem. Ez persze azért nem jelenti azt, hogy más zenét meg se hallgatnék.

* Családjában kötelező zenélni?

Mindkét gyereknek nagyon jó a hallása. Fiam, András elsőéves Budapesten a Műszaki Egyetemen, informatikát tanul. Járt zeneiskolába, a komolyzenét ma is szereti. Tímea, a lányom még jelenleg is tanul zongorázni; ő elsős gimnazista Pozsonyban, a Duna utcán. Feleségem, Beáta közgazdász. Egy koncert alkalmával ismerkedtünk meg.

* Aki orgonista, az feltétlenül vallásos ember?

Minden hangszeren való zenélni tudás feltétele a tehetség és szorgalom. Ez az orgonajátékra is érvényes. Az orgonát az egyház a lélek hangjának tartja. Aki orgonálni tanul, az esetek túlnyomó többségében vallásos nevelésben részesült. Ilyen az én esetem is. Az orgonajáték és vallásosság kapcsolatára nagyon szép példa Charles-Marie Widor francia zeneszerző és orgonaművész gondolata: »Orgonán játszani annyi, mint az örökkévalóság megérzéséből és megértéséből fakadó erőt kinyilvánítani.«

1956-ban született Érsekújvárott, a helyi gimnáziumban érettségizett, 1982-ben a Zene-, Dráma- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát.

1979-ben elnyerte a Prágai Tavasz nemzetközi orgonaverseny 3. díját (1. díjat nem osztottak ki), 1983-ban a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi orgonaversenyen a kortárs zenemű legjobb előadásáért járó különdíjat. Ugyancsak 1983-ban 1. helyezést ért el a pöstyéni Nemzeti orgonaversenyen, valamint a trencsénteplici Fiatal művészek fesztiválján a zenekritikusok díjával tüntették ki.

Rendszeresen koncertezik Európa-szerte, repertoárjában fontos helyet foglalnak el Bach, Liszt és a francia romantikusok alkotásai.

Számos hanglemez, rádió- és televíziófelvételt készített. A pozsonyi Zene-, Dráma és Filmművészeti Főiskola orgonatanára, jelenleg főiskolai docens.

A Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának tagja, a pozsonyi Liszt Társaság elnöke.