A kamra

Eddig úgy hittem (szerintem nem egészen alaptalanul), minden háztartást vezető nő vágya, hogy a konyhája mellett legyen kamra is. Vagy spájz, éléskamra, élelemtár, éléstár, kamara, esetleg fülke, lomtár, nevezzük bárhogy, nagy szükség volt erre a helyiségre.
Tudjuk, hogy felnőtt már néhány nemzedék, amelynek nem adatik és adatott meg, hogy ilyen luxust engedjen meg magának. A tömbházakat, panellakásokat tervező szakemberek minden valószínűség szerint nem a háztartást vezető személyek közül kerültek ki, és a kivitelezőket sem zavarta a lakások efféle hiányossága. Nem is sejtve, mennyi megoldandó problémát hozott magával e kis helyiség nélkülözése. Mert ugye, hová rakjuk a befőttjeinket? Hová tegyük a nagy fazék levest, amely még meleg, és különben sem fér be a hűtőbe? Vagy a frissen sült kalácsot? Mert ha a konyhaszekrényen marad, akkor nem tudunk tovább dolgozni a konyhában! Hová a lisztet és a cukrot, vagy a zabpelyhet és a tésztaféléket, amikbe szívesen beköltözik a moly, ha a fűtött lakás konyhaszekrényének egyik polcán tároljuk? Na meg hol szárítsuk az ismerőstől kapott fűszernövényeket, gyógynövényeket, hogy télire nekünk is finom, hazai szárított fűszereink és gyógyteáink legyenek?
A kamrát az irodalomból, a mesékből is jól ismerjük. Nem egy regényben vagy novellában ide lopakodott be a sok csintalan (vagy éhes?) gyerek egy kis kolbászt törni magának. A népmesék állandó visszatérő helyszíne szintén a kis konyhából nyíló fülke. Itt tartották a drága nagymamák (és a saját házukban lakók a mai napig) a szilvalekvárt, a jó puha házi kenyeret, a szalonnát. Itt telelt a füstölt oldalas, a szárított gomba, a gyönyörű hagyma- és fokhagymafonatok. A zsírosbödön (amit ma már inkább kávéházak díszeként látunk) helye a polcok alatt, a kövön volt. Innen kenték omlós kenyerünket, és egy kis hagymát is kaptunk hozzá. Bizony, a háziasszony régen egy nagy kulccsal elzárta a nem kívánt látogató elől. Ma már nem szokás az éléskamrát kulcsra zárni, pedig találkoztunk már olyan háziasszonnyal, aki szívesen enged be ebbe a kis birodalomba? A kamra ma is a lakás egyik legtitokzatosabb és legizgalmasabb helyisége. A vágy nem csitult, a gyerekek ugyanúgy beszökdösnek, mert azt súgja nekik valami, hogy ott kincset találnak, tiltott dolgot. Már nem a kolbászból törnek le egy kis darabot, nem is a zsírosbödön ínycsiklandó illata vonzza oda őket, de biztosan remélnek egy-két tábla elrejtett finom mogyorós csokit, talán néhány szem gumicukorkát vagy egy kis nápolyit.
A kamrák, persze, sok más kincset is rejtettek. Régi, már nem használt dolgokat, családi örökséget, egy régi sámlit, létrát, ó almáriumokat, polcokat, ismeretlen használati eszközöket. A régiségkereskedők mesélik gyakran, milyen kincsekre bukkantak egy-egy ház kamrájában. Híres festő kisméretű akvarellje, egy ma már világhírű képzőművész korai grafikája lóg az ajtó mögötti falon, egy felbecsülhetetlen értékű tálaló, amelynek láttán a műgyűjtőnek könnybe lábadt a szeme!
Nemrég csodáltam meg egy igazi, régi, hatalmas kamrát. Már nem használják, de a berendezés eredeti. Ide került a nagy kettes szekrény, bele a rég elhunyt dédpapa öltönyei, a görbebot, kalap. Régi, nagyméretű fazekak álltak a polcon. Az alsó stelázsi alatt egy sok-sok éve ottfelejtett egérfogó. A falon elsárgult rajz, valamikor régen az egyik unoka készítette. Faragott szék a sarokban, rajta régi, nehéz pokrócok. A ház likvidálás előtt állt. Egy letűnt kor, elmúlt életek emlékei néztek velem farkasszemet abban a néhány percben, amikor a család dédunokájával bejöhettem ide. Megmutatta, mert neki ez a hely sokat jelentett, itt játszott még az unokatestvéreivel is – persze titokban, hogy a felnőttek meg ne tudják. Ez a kamra nagy, szobaméretű volt. Ma már egy pici kamrának is örülünk, gondoltam eddig.
A közelmúltban két fiatal nővel is beszélgettem, akik házat építenek. Mindkét helyen a befejező munkálatok folynak. Feltűnt, hogy a felsorolt, készülő helyiségek között nem szerepelt a spájz. Rá is kérdeztem, mégpedig magától értetődően, hogy a kamra a konyhából fog-e nyílni.
A válasz a mai napig is elgondoltat. Nem bírok beletörődni, vagy csupán nem értem. Ők megindokolták, igen, logikus érvekkel! „Az üzlet két percre van a háztól. Késő délutánig nyitva tart. Ott a kocsi, ha esetleg mégis zárva volna. Nincs semmi szükség raktározni a sok holmit. Nagy lesz a hűtőnk és a konyhánk is. Ott majd minden elfér. Nem fogunk olyan nagy mennyiségű ételt főzni, ma már ez nem szokás.”
Hiába, más lett a világ!